"– Remélem, összefutunk még.
– Valóban? Akkor továbbra is követni fogom."
Sorozat: Holdbéli krónikák #1
Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot?
Azt gondolom, a mai könyvünket nem nagyon kell bemutatni, hiszen az egyik legnagyobb hype-t kapott regényről van szó. Én még a hype-hullám előtt, 2012-ben olvastam a Cindert, és imádtam. Viszont utána nem folytattam a sorozatot, mert valahogy nem éreztem magam megfelelő hangulatban hozzá. Ez idénre változott meg, így úgy döntöttem, először újraolvasom az első részt, mert bár emlékeztem a végkimenetelre, de a többi részlet nem maradt meg ennyi idő után.
Majdnem olyan volt, mintha először olvastam volna most. Legalábbis a lelkesedésem ugyanolyan nagy maradt.
Úgy gondolom, ez az első olyan feldolgozásélményem (retelling), amely hű maradt az eredeti történet koncepciójához. Ugyan ennek köszönhetően kissé kiszámíthatóvá vált a történet egy része, de nekem inkább az maradt meg, hogy milyen érdekesen konvertálta át az írónő ezt a történetet egy kiborgokkal és Holdlakókkal teli disztópiává. Szerencsére a cselekmény így is végig lekötötte a figyelmemet, és imádtam olvasni! Marissa Meyer jó pár fordulattal igyekezett megbolondítani a Hamupipőke mesét, amelyek az esetek többségében ütöttek is.
Maga a világ nem túl komplex, de gondolom, az írónő a további részekben valamelyest bővíteni fogja. Viszont tetszett az a koncepció, hogy a Holdat kolonizálták, és ott is élnek… nos, Holdlakók. Természetesen nekem olyan kérdéseim vannak ezzel kapcsolatban, hogy miként történt az egész kolonizáció, a különleges képességek kialakulása minek köszönhető, hogyan tudtak túlélni a Holdon?
A könyv mondanivalója hasonlít a Hamupipőkéhez, azonban itt még hangsúlyosabban megjelenik az önérvényesítés gondolata. Annyira tetszett, hogy a főhősnő ugyan elnyomásban élt, de mégis voltak céljai és álmai, amelyekért a kötet egésze folyamán küzdött. Ezért is kedveltem többek között annyira Cindert. A lány a regényben rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, amelyek még inkább megerősítették őt. Nagyon értékeltem, ahogy az írónő Cinder identitáskeresését és önelfogadását kezelte. Úgy gondolom, a lány nagyon erős karakter, aki egy olyan világban is képes megállni a helyét, ahol mindenki ellene van.
Ha már Cindert említettem, beszéljünk egy kicsit általánosságban a karakterekről. Szerintem az írónő részletesen kidolgozott mindenkit, és ügyelt arra, hogy bizonyos mértékű karakterfejlődést is belevigyen. Ebben a könyvben elég világosan elkülönült a jó és a rossz oldal, senkinél nem volt olyan érzésem, hogy hiába gonosz, lehet benne jóság. Dehogy is! Ne tudjátok meg, mennyire gyűlöltem Cinder mostohaanyját és Levana királynőt! Akárhányszor megjelentek, szívesen megismertettem volna őket egy péklapáttal. Általában nem utálok ekkora szenvedéllyel karaktereket (ha igen, az általában a túl tökéletes főszereplő), és ez hatalmas pozitívumnak számít! Képes voltam komolyan venni a gonoszságát, éreztem, hogy valódi főgonoszok. Néha mondjuk le kellett raknom a könyvet, hogy csitítsam a mérgemet.
Térjünk rá a romantikára, ami bár nem volt hangsúlyos a könyvben, én azonban annyira imádtam! Nagyon komoly kémia volt a főszereplők között, én pedig minden egyes közös jelenetnél azt vártam, mikor vetik egymásra magukat. Nem túlzok, megvolt köztük a szikra… mit szikra, egy erdőtűz. Látszott, hogy remekül működnek együtt – ezt elősegítette az is, hogy az írónő fantasztikus, sziporkázó dialógusokat írt nekik, amelyek közt volt komolyabb és könnyedebb hangvételű is. És tényleg, a regény gyakorlatilag egészében ez a vonzás ott volt köztük. Annyira várom, hogy a folytatásból kiderüljön, miként is alakul a kapcsolatuk még. Még millió jelenetet akarok velük!
Mindent összevetve, a Cinder egy kiváló feldolgozás volt, amely egyedi és különleges módon használja fel az alapanyagául szolgáló Hamupipőke mesét. A történet ugyan az alap miatt kiszámítható, ám így is voltak olyan csavarok, amelyek megleptek. A karakterek komoly érzelmeket váltottak ki belőlem; mindenki emlékezetes volt számomra. A romantika pedig… hú, szükségeltetik egy kis hideg víz, mert ez a két karakter egyszer lángra fog gyúlni egymás közelében. És annak ellenére, hogy másodjára olvastam a könyvet, a regény iránti rajongásom egy cseppet sem csökkent.
Majdnem olyan volt, mintha először olvastam volna most. Legalábbis a lelkesedésem ugyanolyan nagy maradt.
Úgy gondolom, ez az első olyan feldolgozásélményem (retelling), amely hű maradt az eredeti történet koncepciójához. Ugyan ennek köszönhetően kissé kiszámíthatóvá vált a történet egy része, de nekem inkább az maradt meg, hogy milyen érdekesen konvertálta át az írónő ezt a történetet egy kiborgokkal és Holdlakókkal teli disztópiává. Szerencsére a cselekmény így is végig lekötötte a figyelmemet, és imádtam olvasni! Marissa Meyer jó pár fordulattal igyekezett megbolondítani a Hamupipőke mesét, amelyek az esetek többségében ütöttek is.
Maga a világ nem túl komplex, de gondolom, az írónő a további részekben valamelyest bővíteni fogja. Viszont tetszett az a koncepció, hogy a Holdat kolonizálták, és ott is élnek… nos, Holdlakók. Természetesen nekem olyan kérdéseim vannak ezzel kapcsolatban, hogy miként történt az egész kolonizáció, a különleges képességek kialakulása minek köszönhető, hogyan tudtak túlélni a Holdon?
A könyv mondanivalója hasonlít a Hamupipőkéhez, azonban itt még hangsúlyosabban megjelenik az önérvényesítés gondolata. Annyira tetszett, hogy a főhősnő ugyan elnyomásban élt, de mégis voltak céljai és álmai, amelyekért a kötet egésze folyamán küzdött. Ezért is kedveltem többek között annyira Cindert. A lány a regényben rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, amelyek még inkább megerősítették őt. Nagyon értékeltem, ahogy az írónő Cinder identitáskeresését és önelfogadását kezelte. Úgy gondolom, a lány nagyon erős karakter, aki egy olyan világban is képes megállni a helyét, ahol mindenki ellene van.
Ha már Cindert említettem, beszéljünk egy kicsit általánosságban a karakterekről. Szerintem az írónő részletesen kidolgozott mindenkit, és ügyelt arra, hogy bizonyos mértékű karakterfejlődést is belevigyen. Ebben a könyvben elég világosan elkülönült a jó és a rossz oldal, senkinél nem volt olyan érzésem, hogy hiába gonosz, lehet benne jóság. Dehogy is! Ne tudjátok meg, mennyire gyűlöltem Cinder mostohaanyját és Levana királynőt! Akárhányszor megjelentek, szívesen megismertettem volna őket egy péklapáttal. Általában nem utálok ekkora szenvedéllyel karaktereket (ha igen, az általában a túl tökéletes főszereplő), és ez hatalmas pozitívumnak számít! Képes voltam komolyan venni a gonoszságát, éreztem, hogy valódi főgonoszok. Néha mondjuk le kellett raknom a könyvet, hogy csitítsam a mérgemet.
Térjünk rá a romantikára, ami bár nem volt hangsúlyos a könyvben, én azonban annyira imádtam! Nagyon komoly kémia volt a főszereplők között, én pedig minden egyes közös jelenetnél azt vártam, mikor vetik egymásra magukat. Nem túlzok, megvolt köztük a szikra… mit szikra, egy erdőtűz. Látszott, hogy remekül működnek együtt – ezt elősegítette az is, hogy az írónő fantasztikus, sziporkázó dialógusokat írt nekik, amelyek közt volt komolyabb és könnyedebb hangvételű is. És tényleg, a regény gyakorlatilag egészében ez a vonzás ott volt köztük. Annyira várom, hogy a folytatásból kiderüljön, miként is alakul a kapcsolatuk még. Még millió jelenetet akarok velük!
Mindent összevetve, a Cinder egy kiváló feldolgozás volt, amely egyedi és különleges módon használja fel az alapanyagául szolgáló Hamupipőke mesét. A történet ugyan az alap miatt kiszámítható, ám így is voltak olyan csavarok, amelyek megleptek. A karakterek komoly érzelmeket váltottak ki belőlem; mindenki emlékezetes volt számomra. A romantika pedig… hú, szükségeltetik egy kis hideg víz, mert ez a két karakter egyszer lángra fog gyúlni egymás közelében. És annak ellenére, hogy másodjára olvastam a könyvet, a regény iránti rajongásom egy cseppet sem csökkent.
Könyv adatai
Eredeti cím: Cinder (2012)
Kiadó: Alexandra (2012)
Oldalszám: 433
Tegnap fejeztem be a Cresst, hát valami zseniális volt! Annyira, de annyira imádom ezt a sorozatot, hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni :D
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés