2019. május 17., péntek

Hétvégi Olvasónapló (181) Mesés könyvek hete

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Úgy tűnik, ez az esős idő egyetlen dolognak kedvezett: az olvasási kedvemnek. Múlt hét után ugyanis ismételten rengeteget olvastam.

Ezen kívül nem igazán történt semmi a héten. Hétvégén Colin volt nálam, ami legalább egy kicsit enyhített azon a kínos helyzeten, amibe kerültünk nemrég. Bár ehhez az kellett, hogy szegény megismerkedjen egy szomszédjával. Higgyétek el, nem akarjátok tudni. 

A munkahelyen minden rendben, bár akadt egy érzelmileg megterhelő tanórám. De szerencsére a sors kárpótolt, és az egyik diákom kinevezett hősnőnek teljesen random módon. :) Tudom, hogy az ilyenek csak apróságok, azonban olyan jó érzéssel töltenek el. 

A héten olvastam


A héten három könyvet fejeztem be, amivel minden tervemet sikeresen teljesítettem.

       

 Még a hétvégén fejeztem be Jessica Townsend: Csudamíves regényét, és bátran kijelenthetem, hogy az írónő teljes mértékben elvarázsolt! Imádok mindent ezzel a regénnyel kapcsolatban! Hamarosan hozok róla bővebb véleményt is, csak össze kéne szedni a gondolataimat, és a fangirlködésen kívül valami értelmes mondanivalót is megfogalmazni. 

Vasárnap délután újraolvastam Erich Kästner: Május 35 könyvét, ami sokkal rövidebb, mint amire emlékeztem. Viszont még mindig imádom az egyes országokat, ahova Konrádék eljutnak. Az a tervem, hogy minden májusban újraolvasom ezt a regényt, mert abszolút megérdemli a figyelmet.

A szürke hétköznapokat Ted Chiang: Kilégzés és más novellák édesítették meg. Bátran állítom, hogy hiába sci-fi történetek ezek, könnyedén megállják helyüket a szépirodalmi berkeken belül is. Gyönyörűen megírt, érzelmekkel telt novellákat tartalmaz ez a kötet, ami a jövő bizonyosságától a döntési szabadságunkig sok fontos gondolatot fogalmaz meg. Imádtam mindent. És nem azért, mert nem volt más választásom. (Talán.)

Aktuális olvasmány



Moskát Anita: Horgonyhely
Haladás: 105. oldal (+105 oldal)

Április listámról maradt hátra Moskát Anita második regénye, a Horgonyhely, amelyben a születési helyünk határozza meg az életünket, s csak a terhes nők képesek arra, hogy vándoroljanak. Ma kezdtem el olvasni a buszon, és hasonlóan  Bábel fiaihoz, ez is nagyon olvastatja magát. 
Egyébként megdöbbentő, hogy mennyire nem emlékszem semmire ebből a regényből. Még egy jelenet van, amiről vannak emlékképeim, de azon túl teljes sötétség. Mondjuk, legalább úgy élvezhetem  történetet, mintha először olvasnám. :)

Tervek


   

Kétlem, hogy a jövő hetem is hasonlóan olvasásban gazdag lenne, mint a mostani, ráadásul a Horgonyhelyet szerintem egy jó ideig olvasni fogom még. Emiatt jövő héten 1 könyvet szeretnék elkezdeni, mégpedig Philip K. Dick: Időugrás a Marson művét. Ezzel pedig minden egyes éves kihívásommal haladni fogok! 

Ha valamilyen csoda folytán igazi olvasógéppé válnék mégis, és befejezném az Időugrás a Marsont is, Arthur C. Clarke: A város és a csillagokkal szeretném folytatni a sort. Ebben a hónapban még nem olvastam a szerzőtől, s lassan úgy érzem, képes vagyok feldolgozni az Űrodisszeia sorozat okozta kábulatot, s a szerző újabb világába lépni. 

Végezetül pedig itt hagynám nektek az Amigod új feldolgozását, a Ki visz majd hazát, ami pont a bejegyzés írása közben került ki. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése