A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MILA 2.0 sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MILA 2.0 sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 2., péntek

Debra Driza: MILA 2.0 - Redemption - Feloldozás

"Nem a testünk tesz minket emberré, hanem a döntéseink és az érzéseink."

Sorozat: MILA 2.0 #3

Mindig van választásunk.
A feloldozás nem mindig azon múlik, hogy mások megbocsátanak-e nekünk, vagy elfogadnak-e bennünket. Van, hogy bennünk kell megszületnie, és belső meggyőződésből kell fakadnia.
De ez a bomba bennem mindent megváltoztatott. (…) Bármilyen ügyesen sikerül is elrejtőznöm, bármilyen gyorsan tudok rohanni, önmagam elől nem menekülhetek.
De mostanra már megtanultam, hogy az igazság olykor bonyolultabb a hazugságnál.
Mila régóta menekül az életéért. De már nincs hová futnia, pedig nem régen kiderült, hogy hatalmas veszélyt jelent nemcsak önmagára, hanem azokra is, akik a közelébe kerülnek. Ezért Lucasszal, a technikai zseni barátjával elrejtőzik a világ elől. Nem kockáztathatja, hogy ismét fájdalmat okozzon valakinek, mint legutóbb Hunternek… a fiúnak, akit mindig szeretni fog, és aki talán soha nem bocsátja meg, amit Mila tett vele.
Mila lassanként rájön, hogy Holland tábornok tervei nála is nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiség sorsára nézve. Milának választania kell: vagy leküzdi a félelmeit, és a maga eszközeivel veszi fel a harcot, vagy örökre hátat fordít a világnak.
Éld át a meglepetést és izgalmat!

2015. május 3., vasárnap

Debra Driza: Renegát

"Embernek akartam érezni magam, de tényleg.
Csakhogy... a túlélés még fontosabb volt."

Sorozat: MILA 2.0 #2
Megrendelés


Anyja halála után senki sem maradt, akiben Mila bízhatna, kivéve egy fiút, akit azonban alig ismer. Hunter Lowe az egyetlen ember, akitől segítséget kérhet, és akinek ő igazán fontos.
A srácnak azonban fogalma sincs róla, hogy ki – vagy mi – is Mila valójában. A lány nem képes felfedni a titkát előtte, mert nem akarja elveszíteni az utolsó kapcsolatát is a hétköznapi léttel. Hunter mit sem sejtve csatlakozik hozzá, amikor Mila fel akarja kutatni Richard Gradyt, akiről úgy gondolja, tudhat valamit bonyolult múltjáról.

Az igazság felé vezető út veszélyesebb, mint eddig bármikor. Nem csak Holland tábornok, a Vita Obscura is Mila hollétét kutatja, így a lánynak újonnan felfedezett android képességeire kell hagyatkoznia, hogy megvédje magát és Huntert a fenyegető veszélytől. Ám azzal, hogy elfogadja lénye gépi mivoltát, saját emberi valóját kérdőjelezi meg – valamint Hunter igazi indítékait.
A fiúét, akibe reménytelenül szerelmes.

2014. november 29., szombat

Debra Driza: MILA 2.0

"Mindig az a legtöbb, amit tehetünk, hogy próbálkozunk."

Sorozat: MILA 2.0 #1

Mila egy minnesotai kisvárosban él az édesanyjával. Egy nap rájön arra, hogy az élete addig hazugságban telt. Nem lett volna szabad megtudnia az igazságot arról, hogy ki is ő valójában. Nem lett volna szabad ráébrednie a múltjára, hogy egy számítástechnikai laborban építették, és olyan dolgokra programozták be, amikre egy hús-vér ember sohasem lenne képes.
Most nincs választása, menekülnie kell a veszélyes ügynökök elől, akik meg akarják semmisíteni, mert túl sokat tud, és egy titokzatos csoport elől, akik élve akarják elfogni, hogy megfejtsék fejlett technológiája titkát.
De még ha az ellenségeit elkerülhetné is, a kegyetlen valóság elől, hogy mi is ő valójában, akkor sem tudna elmenekülni, mint ahogy azt sem bírná feledni, hogy mi mindent hagyott maga mögött.
Amivé válik útja során, az mindenki képzeletét felülmúlja, még a sajátját is, de talán éppen ez mentheti meg az életét.