"– Úgy érted, hogy… latinul gondolkodsz? Vagy beszélsz? Mindenki latinul beszél álmodban? Velem is szoktál álmodni?
– Hát persze, bébi."
Sorozat: Hollófiúk #2
Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is…
Olyan rég éreztem így – ez a csodálatos, felemelő, ugyanakkor a poklok mélyére is taszító érzés, amit csak függés néven ismernek. Már az első kötet olvasása alatt éreztem, hogy lassan hatalmába kerít ez „még többet” életérzés, de azt hiszem most, a második rész befejezése után kezdem érezni csak igazán. Talán, mert nem tudom, mikor olvashatom a harmadik részt. Talán csak simán ennyire közel nőttek hozzám a szereplők. Mindenesetre a tény a következő: hivatalosan is a Hollófiúk függője vagyok.
Most mit kezdek magammal?
Ez a rész kissé eltérő volt A hollófiúkhoz képest, különösen hangvételében. Az álomrablók sokkal borúsabb (az angsty kategória) és drámával telibbre sikerült. Most is találtam benne jó pár szarkasztikus kinyilatkoztatást, és többször meg is mosolyogtatott, csak nem volt annyira könnyed a hangvétel, mint az első részben (nem azt mondom, hogy az humoros könyv volt, de ehhez képest…).
Kibővült a tér is ebben a részben, és Ronan, akinek hiányoltam kissé a szemszögét, most saját nézőpontot kapott, sőt Gansey helyett/mellett ő került a középpontba. Most, hogy így belegondolok, Gansey ebben a részben nem is igazán csinált semmit, csak volt. De nem csak Ronan, hanem egy új szereplő, Mr. Grey (nem, nem az a Grey) szemszögéből is láthatjuk az eseményeket.
Ennek a résznek a fő cselekménye szintén nem volt valami világot rengető, most még inkább a karakterekre fókuszált az írónő, mint az előző részben. Ugyanakkor ebben a nem történésben a háttérvilágot is megismerhetjük, elsősorban Ronan álmain keresztül. Tetszett ez a megoldás, mert mesésebbé, még mágikusabbá tette az eddig is érdekes világot. Ez az álom dolog pedig abszolút felkeltette a figyelmemet. Érdekes volt, főleg, hogy az írónő részletesen kidolgozta az egész koncepciót, ezzel pedig lehetőséget kínált arra, hogy elképzeljem, sőt átéljem az egészet.
Mint már említettem, ez a könyv még inkább a karakterekre támaszkodik, mint az első; nagyrészt a kapcsolataik alakulása és személyes drámájuk határozza meg a regényt. Gansey ebben a részben nem játszik annyira fontos szerepet, mint korábban, viszont érdekes volt az Adammel és Blueval való kapcsolatáról olvasni. Az előbbinél bevallom, kissé többet vártam, de csak mert barátokról van szó. Annyira vártam egyféle mélyebb megbeszélést, nem csak ezt a keringőt. Viszont az utóbbi – ó, édes minden! Nem gondoltam, hogy shipelni fogom őket, de az írónőnek sikerült olyan természetességgel alakítania a köztük lévő kapcsolatot, hogy elolvadtam. Azok az apró utalások, amik kiteljesedtek a végére.
Adam drágám kissé elanyátlanodott ebben a részben. Sokat változott, zárkózottabb, idegenebb lett, mint eddig volt, viszont erősebbé is vált. Kissé furcsálltam a végén kialakult helyzetet, de úgy érzem, ez megfelelő lezárás volt számára. Megviselt az ő részeinek olvasása, mert annyi érzelem/gondolat kavargott benne, és ő mindent megtett, hogy felvegye a harcot ezek ellen. Most csak még inkább szeretem őt, hogy őszinte legyek.
Ronan veszélyes, de törékeny is egyben. Imádtam erről a kettősségéről olvasni, egyértelműen belezúgtam a karakter komplexitásába és a karakterfejlődésébe. Ugyanakkor nem sikerült vele azonosulnom, pont a veszélyessége miatt. Mindettől függetlenül szeretem őt, és nagyon kíváncsi vagyok, hova fog vezetni ez az életmódja, a tettei milyen következményekkel járnak. A második titkával való történések pedig csak még inkább érdekelnek, mert már az első résztől vártam, és itt van! Lenyűgözött, ahogy az írónő kezelte a témát, olyan – ismételni fogom magam – természetesen, feltűnés mentesen hozta be ezt a szálat.
A könyvet továbbra is csak ajánlani tudom, viszont újra figyelmeztetek mindenkit, hogy a hollófiúk erős függőséggel járhatnak, így ajánlott mérsékelt megismerésük, és fokozatos figyelem. Nekem ugyanis fogalmam sincs, mihez kezdek, míg megjelenik a harmadik rész magyarul, és láthatom Az álomrablók végére kialakult helyzet kibontakozását.
Most mit kezdek magammal?
Ez a rész kissé eltérő volt A hollófiúkhoz képest, különösen hangvételében. Az álomrablók sokkal borúsabb (az angsty kategória) és drámával telibbre sikerült. Most is találtam benne jó pár szarkasztikus kinyilatkoztatást, és többször meg is mosolyogtatott, csak nem volt annyira könnyed a hangvétel, mint az első részben (nem azt mondom, hogy az humoros könyv volt, de ehhez képest…).
Kibővült a tér is ebben a részben, és Ronan, akinek hiányoltam kissé a szemszögét, most saját nézőpontot kapott, sőt Gansey helyett/mellett ő került a középpontba. Most, hogy így belegondolok, Gansey ebben a részben nem is igazán csinált semmit, csak volt. De nem csak Ronan, hanem egy új szereplő, Mr. Grey (nem, nem az a Grey) szemszögéből is láthatjuk az eseményeket.
Ennek a résznek a fő cselekménye szintén nem volt valami világot rengető, most még inkább a karakterekre fókuszált az írónő, mint az előző részben. Ugyanakkor ebben a nem történésben a háttérvilágot is megismerhetjük, elsősorban Ronan álmain keresztül. Tetszett ez a megoldás, mert mesésebbé, még mágikusabbá tette az eddig is érdekes világot. Ez az álom dolog pedig abszolút felkeltette a figyelmemet. Érdekes volt, főleg, hogy az írónő részletesen kidolgozta az egész koncepciót, ezzel pedig lehetőséget kínált arra, hogy elképzeljem, sőt átéljem az egészet.
Mint már említettem, ez a könyv még inkább a karakterekre támaszkodik, mint az első; nagyrészt a kapcsolataik alakulása és személyes drámájuk határozza meg a regényt. Gansey ebben a részben nem játszik annyira fontos szerepet, mint korábban, viszont érdekes volt az Adammel és Blueval való kapcsolatáról olvasni. Az előbbinél bevallom, kissé többet vártam, de csak mert barátokról van szó. Annyira vártam egyféle mélyebb megbeszélést, nem csak ezt a keringőt. Viszont az utóbbi – ó, édes minden! Nem gondoltam, hogy shipelni fogom őket, de az írónőnek sikerült olyan természetességgel alakítania a köztük lévő kapcsolatot, hogy elolvadtam. Azok az apró utalások, amik kiteljesedtek a végére.
Adam drágám kissé elanyátlanodott ebben a részben. Sokat változott, zárkózottabb, idegenebb lett, mint eddig volt, viszont erősebbé is vált. Kissé furcsálltam a végén kialakult helyzetet, de úgy érzem, ez megfelelő lezárás volt számára. Megviselt az ő részeinek olvasása, mert annyi érzelem/gondolat kavargott benne, és ő mindent megtett, hogy felvegye a harcot ezek ellen. Most csak még inkább szeretem őt, hogy őszinte legyek.
Ronan veszélyes, de törékeny is egyben. Imádtam erről a kettősségéről olvasni, egyértelműen belezúgtam a karakter komplexitásába és a karakterfejlődésébe. Ugyanakkor nem sikerült vele azonosulnom, pont a veszélyessége miatt. Mindettől függetlenül szeretem őt, és nagyon kíváncsi vagyok, hova fog vezetni ez az életmódja, a tettei milyen következményekkel járnak. A második titkával való történések pedig csak még inkább érdekelnek, mert már az első résztől vártam, és itt van! Lenyűgözött, ahogy az írónő kezelte a témát, olyan – ismételni fogom magam – természetesen, feltűnés mentesen hozta be ezt a szálat.
A könyvet továbbra is csak ajánlani tudom, viszont újra figyelmeztetek mindenkit, hogy a hollófiúk erős függőséggel járhatnak, így ajánlott mérsékelt megismerésük, és fokozatos figyelem. Nekem ugyanis fogalmam sincs, mihez kezdek, míg megjelenik a harmadik rész magyarul, és láthatom Az álomrablók végére kialakult helyzet kibontakozását.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Dream Thieves (2013)
Kiadó: Könyvmolyképző (2013)
Oldalszám: 485
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése