Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk.
Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Egy gonosz király megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától, és a népét a reménytől. Zélie-nek most lett egy esélye, hogy visszahozza a mágiát, és visszavágjon a monarchiának. Egy szökevény királylány segítségével ki kell cseleznie és le kell hagynia a trónörököst, akinek eltökélt szándéka, hogy írmagját is kiirtja a varázslatnak. Orisa félelmetes hely, ahol hómándrucok portyáznak, és bosszúálló szellemek lapulnak a vizekben, ám a legnagyobb veszély talán maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze a hatalmát – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.
A Vér és csont gyermekei bombaként robbant be a YA könyvek piacára. Nem csak gyönyörű borítója, hanem egyedi, afrikai kultúrára építő világa is magával ragadta a fantasyrajongókat. Nem véletlen, hogy több, mint 48.000 értékelés mellett jelenleg is 4,2 fölötti a tetszési indexe Goodreadsen, és a nem rég elindult idei Goodreads Choice Awards egyik esélyese.
November 5-től a Blogturné Klub is elindul, hogy megismerje a Vér és csont gyermekeit. Ha ügyesek vagytok, ti is megnyerhetitek a Maxim Kiadó által felajánlott három példány egyikét.
A vér és csont gyermekei Tomi Adeyemi debütáló YA és a felnőtt határán mozgó high fantasy kötete, ami külföldön hihetetlen népszerűségnek örvend. (Elég csak rápillantani a Goodreads Choice Awards-ra, ahol az írónő és műve több kategóriában is döntőbe került.) Idehaza a Maxim kiadó gondozásában jelenik meg, s gyanítom, a hazai közönség körében is sikere lesz – és nem is jogtalanul.
A vér és csont gyermekei meglepett, ugyanis bebizonyította nekem, hogy nem véletlenül tetszik annyira az olvasóknak – bár azt ki kell jelentenem már előre, hogy azért van itt egy kis csalárdság is, ami miatt engem nem fogott meg annyira, mint a közepe táján hittem. De nézzük, miről is szól ez a regény!
A történet három szálon fut; egy Kiválasztott lány, a király fia és lánya kap saját nézőpontot. A regény egyik előnyének tekinthető, hogy a három karakter megkülönböztethető egymástól, bár akadtak olyan fejezetek, mikor kicsit kezdtek egybefolyni a narrációk, de nagyrészt mindegyik karakternek megvolt a saját hangja. Egyedül azt tudnám felhozni negatívumként, hogy Amari részei főleg Zélieről szóltak, holott a lány megérdemelte volna, hogy jobban megismerjük őt.
A cselekmény szempontjából, szinte végig elégedett voltam. Folyamatos veszélynek vannak kitéve a szereplők, aminek eredményeképp végig aggódhattam a sorsukért. Ha nem aggódtam, akkor szimplán dühös voltam – és itt jelenik meg a regény első negatívuma. A szereplők küldetéstudata és döntései nem mindig voltak szinkronban. De nem, még véletlenül sem lehet megúszni a könyvet az emberi logikátlanságból fakadó problémák nélkül.
A regény középpontjában az elnyomás, amelynek az írónő több formáját is bemutatja. Megrázó volt arról olvasni, hogy milyen kegyetlenségek érik azokat, akik mágiával rendelkezők leszármazottja. Nem csupán együtt kell élniük egy genocídiumhoz hasonló tragédiával, de még az őseik vére a jelenüket is átitatja. Úgy vélem, ez az aspektusa tette annyira maradandó élménnyé, mondhatni, tanulópénzzé, a regényt. Ugyanis, ha elhúzzuk a vérvörös függönyt, és jobban a történet mélyére nézünk, nem találunk semmi olyat, ami ekkora rajongást válthatna ki. Egy teljesen hétköznapi fantasy történet rejtezik a mélyben, amelynek minden elemével találkozhattunk már más YA fantasy kötetben. Csak, hogy egy példát mondjak, a már-már hatásvadász, kötelező jellegű karaktergyilkosságot Morgan Rhodes Királyok harca könyvében is láthatjuk. És ez csak egy a sok más kötet mellett, ami eszembe jutott olvasás közben.
A szereplőkre visszatérve, nagyon örültem, hogy az írónő ennyire eltérő karaktereket alkotott – főleg a női szereplők között. Zélie fájdalma és dühe perzselő lángként hatott rá és a körülötte lévőkre. Az egyébként érett lány emiatt sokszor hirtelen felindulásból hoz meg döntéseket. Ami még nem is gond, mert a temperamentumából adódik. Viszont az írónő olyan személyiségjegyéhez is hozzányúlt menet közben, ami darabokká törte az addig felépített karakterét.
Sajnos ezt nem csak a lánynál játszotta el az írónő, hanem Inannál is. A fiú annyira ütős negatív karakterként jelent meg, ami hamar le is olvadt róla, és felvette a klasszikus YA pasi öltönyt. Az ő részeinél elsősorban azt értékeltem, hogy a regény elején milyen harcot vív a saját berögzült elképzeléseivel és igazából önmagával.
Amari viszont elég stabil személyiséggel rendelkezett végig, amit csak az árnyékolt be, hogy átmenet nélkül lépett át egy határt, amit nem hiszem, hogy kellett volna. Viszont imádtam, hogy a „hercegnő” képes kardozni.
Végül pedig jöjjön a fekete leves, avagy mit okolok azért, hogy a fent említett negatív elemek megtörténhettek. A romantika. Már önmagában a tény, hogy ebbe a könyvbe bekerült egy-két szerelmi szál, csalódást keltő. Ráadásul a könyv ezen aspektusa lehetséges, hogy a felnőtt SFF olvasók érdeklődését elveszi, vagy rontja az élményt. Csak saját magamból indulok ki, ugyanis egész addig el tudtam képzelni ezt egy már-már felnőtt fantasynek, amíg nem jutottunk el a romantikáig. Most képzeljetek el minden toposzt, amit nem kedveltek romantikában… mind megvan itt.
Az írónő célja szerintem az volt, hogy még egy drámai románccal tegye még intenzívebbé a regényt, csak a kivitelezés nem sikerült úgy. Nekem Marie Rutkoski marad meg az igazán szívszorító romantika írónőjének – ez még a közelébe sem került, pedig az írónő megtett mindent (az érzelmek beleadásán kívül).
Úgy tűnhet az eddigiek alapján, hogy nem tetszett ez a könyv, pedig pozitív élmény volt. Ha eltekintek a fentebb említett tényezőktől, egy lebilincselő, izgalmas kötetet olvastam, brutális függővéggel. Ezt a regényt elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a YA fantasyt, mert nekik ez egy igazán maradandó élmény lesz. Szintén használható a regény ugródeszkának a felnőtt SFF világába, mert a világfelépítése és a története a két korosztályi besorolás mezsgyéjén mozog.
A vér és csont gyermekei meglepett, ugyanis bebizonyította nekem, hogy nem véletlenül tetszik annyira az olvasóknak – bár azt ki kell jelentenem már előre, hogy azért van itt egy kis csalárdság is, ami miatt engem nem fogott meg annyira, mint a közepe táján hittem. De nézzük, miről is szól ez a regény!
A történet három szálon fut; egy Kiválasztott lány, a király fia és lánya kap saját nézőpontot. A regény egyik előnyének tekinthető, hogy a három karakter megkülönböztethető egymástól, bár akadtak olyan fejezetek, mikor kicsit kezdtek egybefolyni a narrációk, de nagyrészt mindegyik karakternek megvolt a saját hangja. Egyedül azt tudnám felhozni negatívumként, hogy Amari részei főleg Zélieről szóltak, holott a lány megérdemelte volna, hogy jobban megismerjük őt.
A cselekmény szempontjából, szinte végig elégedett voltam. Folyamatos veszélynek vannak kitéve a szereplők, aminek eredményeképp végig aggódhattam a sorsukért. Ha nem aggódtam, akkor szimplán dühös voltam – és itt jelenik meg a regény első negatívuma. A szereplők küldetéstudata és döntései nem mindig voltak szinkronban. De nem, még véletlenül sem lehet megúszni a könyvet az emberi logikátlanságból fakadó problémák nélkül.
A regény középpontjában az elnyomás, amelynek az írónő több formáját is bemutatja. Megrázó volt arról olvasni, hogy milyen kegyetlenségek érik azokat, akik mágiával rendelkezők leszármazottja. Nem csupán együtt kell élniük egy genocídiumhoz hasonló tragédiával, de még az őseik vére a jelenüket is átitatja. Úgy vélem, ez az aspektusa tette annyira maradandó élménnyé, mondhatni, tanulópénzzé, a regényt. Ugyanis, ha elhúzzuk a vérvörös függönyt, és jobban a történet mélyére nézünk, nem találunk semmi olyat, ami ekkora rajongást válthatna ki. Egy teljesen hétköznapi fantasy történet rejtezik a mélyben, amelynek minden elemével találkozhattunk már más YA fantasy kötetben. Csak, hogy egy példát mondjak, a már-már hatásvadász, kötelező jellegű karaktergyilkosságot Morgan Rhodes Királyok harca könyvében is láthatjuk. És ez csak egy a sok más kötet mellett, ami eszembe jutott olvasás közben.
A szereplőkre visszatérve, nagyon örültem, hogy az írónő ennyire eltérő karaktereket alkotott – főleg a női szereplők között. Zélie fájdalma és dühe perzselő lángként hatott rá és a körülötte lévőkre. Az egyébként érett lány emiatt sokszor hirtelen felindulásból hoz meg döntéseket. Ami még nem is gond, mert a temperamentumából adódik. Viszont az írónő olyan személyiségjegyéhez is hozzányúlt menet közben, ami darabokká törte az addig felépített karakterét.
Sajnos ezt nem csak a lánynál játszotta el az írónő, hanem Inannál is. A fiú annyira ütős negatív karakterként jelent meg, ami hamar le is olvadt róla, és felvette a klasszikus YA pasi öltönyt. Az ő részeinél elsősorban azt értékeltem, hogy a regény elején milyen harcot vív a saját berögzült elképzeléseivel és igazából önmagával.
Amari viszont elég stabil személyiséggel rendelkezett végig, amit csak az árnyékolt be, hogy átmenet nélkül lépett át egy határt, amit nem hiszem, hogy kellett volna. Viszont imádtam, hogy a „hercegnő” képes kardozni.
Végül pedig jöjjön a fekete leves, avagy mit okolok azért, hogy a fent említett negatív elemek megtörténhettek. A romantika. Már önmagában a tény, hogy ebbe a könyvbe bekerült egy-két szerelmi szál, csalódást keltő. Ráadásul a könyv ezen aspektusa lehetséges, hogy a felnőtt SFF olvasók érdeklődését elveszi, vagy rontja az élményt. Csak saját magamból indulok ki, ugyanis egész addig el tudtam képzelni ezt egy már-már felnőtt fantasynek, amíg nem jutottunk el a romantikáig. Most képzeljetek el minden toposzt, amit nem kedveltek romantikában… mind megvan itt.
Az írónő célja szerintem az volt, hogy még egy drámai románccal tegye még intenzívebbé a regényt, csak a kivitelezés nem sikerült úgy. Nekem Marie Rutkoski marad meg az igazán szívszorító romantika írónőjének – ez még a közelébe sem került, pedig az írónő megtett mindent (az érzelmek beleadásán kívül).
Úgy tűnhet az eddigiek alapján, hogy nem tetszett ez a könyv, pedig pozitív élmény volt. Ha eltekintek a fentebb említett tényezőktől, egy lebilincselő, izgalmas kötetet olvastam, brutális függővéggel. Ezt a regényt elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a YA fantasyt, mert nekik ez egy igazán maradandó élmény lesz. Szintén használható a regény ugródeszkának a felnőtt SFF világába, mert a világfelépítése és a története a két korosztályi besorolás mezsgyéjén mozog.
Könyv adatai
Eredeti cím: Children of Blood and Bone (2018)
Kiadó: Maxim (2018)
Oldalszám: 446
Nyereményjáték
Mostani játékunk megint a térképek körül forog. Bizonyára tudjátok - és majd látjátok is a könyvben -, hogy a Vér és csont gyermekei is megkapta a maga térképét.
Ezt a térképet 12 darabra osztottuk, és az egyes darabokat elrejtettük a turné 7 állomáson, egy-egy szóra linkelve. A feladat egyszerű: a Rafflecopter dobozban találtok 3 kérdést, a térképdarabok alapján ezeket kell megválaszolni.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
További állomások
11.15 - Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése