Ha bármennyire is ismertek, tudhatjátok, hogy imádok tervezgetni. Legyen ez valami apróság, vagy hatalmas dolgok. (Az mellékes, hogy a kivitelezés miként történik. Sálálá.) Épp ezért arra gondoltam, hogy megosztom veletek, hogy a nyáron milyen könyves projektekkel szeretnék kezdeni valamit.
2019. június 5., szerda
2019. június 2., vasárnap
Leltár (70) 2019. május
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. május 25., szombat
Margaret Atwood: Guvat és Gazella
Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.
Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…
Sorozat: VadÁdám-trilógia #1
2019. május 22., szerda
Jessica Townsend: Csudamíves - Morrigan Crow baljós öröksége
Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja.
Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait…
És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja…
Sorozat: Nevermoor #2
2019. május 17., péntek
Hétvégi Olvasónapló (181) Mesés könyvek hete
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. május 11., szombat
Bullet Journal kalandok (3) 2019. április
Itt a május, én pedig kisebb csúszással, de végre naprakész lettem a korábbi hónapok BuJo-jával.
Az ehavi témáink pedig:
1. érdemes utólag dekorálni a BuJo-t?
2. Hogyan lépjünk túl egy rosszul sikerült oldalon?
2019. május 10., péntek
Hétvégi Olvasónapló (180) Egy kivételes olvasási hét
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. május 6., hétfő
Majtényi György - Szabó Csaba - Mikó Zsuzsanna (szerk.): Kommunista kiskirályok
Hogyan éltek a kommunista vezetők a hétköznapokban, mik voltak a legfontosabb kiváltságaik? Miképp jutottak luxuslakáshoz, hogyan zajlottak a hírhedt vadászatok? Valóban elkártyázták a helyi hatalmasságok a mezőtúri téeszt? Mennyi pénz volt a hortobágyi libáztatásban? Volt-e gátja a korban a visszaéléseknek, a korrupciónak, és követte-e a bűnt olykor büntetés is?
A kötet írásai a kommunista korszak politikusainak életvitelét, hatalmi túlkapásait elemzik, miközben megdöbbentő képeket villantanak fel a közelmúltból és a kommunista kiskirályok mindennapjairól: fényűző villák, féktelen italozások, színlelt szerződések, strómanok, gyarapodó magánvagyonok…
A könyv történész és levéltáros szerzői e történetek kapcsán elemzik a korszak hatalmi viszonyait, társadalmát, és általánosabb kérdéseket is megfogalmaznak a hatalom természetéről. Kutatásaik korábban eltitkolt, mindmáig ismeretlen eseteket tárnak elénk a diktatúra mindennapjaiból.
A kötetet köszönöm a Libri kiadónak!
2019. május 3., péntek
Hétvégi Olvasónapló (179) Egy ballagás margójára
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. május 1., szerda
Leltár (69) 2019. április a sci-fi és a Jupiter vonzásában
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.






