2015. január 5., hétfő

Rachel Vincent: Before I Wake

"Nem vesztél el, Kaylee. Soha nem veszhetsz el, mert mindig tudni fogom, hol vagy. És ha nem vagyok ott veled, akkor úton vagyok feléd. Bármi, ami közénk állhat, nem marad sokáig az útban."

Sorozat: Sikoltók #6

Egy csütörtöki napon haltam meg, mikor megölt egy, a lelkemet ellopni akaró szörnyeteg.
 A jó hír? Nem szerezte meg.
A rossz hír? Úgy tűnik a halott lét nem ment fel az iskolába járás alól.
A gyilkosságát álcázni egy dolog, de az életet színlelni sokkal nehezebb, mint ahogy Kaylee Cavanaugh hitte.
Miután heteket töltött "felépüléssel", itt az ideje visszatérni az iskolába, ahol meg kell küzdenie, hogy látható maradjon az emberi világ számára, beilleszkedjen a barátai közé, és megtervezze, miként tölthet minél több időt az új barátjával, aki nem mellesleg egy kaszás.
Ahhoz azonban, hogy új státusza megmaradjon, Kayleenek ellopott lelkeket kell visszaszereznie. Mikor az első küldetése során szembekerül egy régi ellenséggel, a lány tudja, hogy megváltoztak a játékszabályok.  Halhatatlan státusza nem jelent biztonságot számára. És ezúttal Kaylee nem csak a saját életét teszi kockára...


Az If I Die volt a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése – persze nem történetileg, mert az a kötet még mindig idegesített a lelki terrorizálással -, hanem a romantikával. Ismeritek azt az érzést, mikor a páros, akinek drukkoltál, de kb. már eltemetted, egyszer csak összejön? Na, ez történt az ötödik részben is, ami a legjobb dolog volt, ami csak történhetett ezzel a sorozattal. Ezért is mertem kicsit több reménnyel belekezdeni a Before I Wake-be, amellyel a Ryannel való verseny harmadik fordulójában indultam (Egy regény, ami több mint egy éve várólistán van). Örülök, hogy ezt a könyvet választottam.

Ebben a részben is kaptunk egy új teremtményt – a necromancert -, aki egész érdekes színfoltja lett a kötetnek. Bár szerintem nagyon háttérbe szorult úgy mindennel összehasonlítva, így örülnék, ha az utolsó részben kicsit jobban megismerhetnénk. Emellett végre hangsúlyosabb szerepet kaptak a démonok és a kaszások – ha már az egész sorozatot végigkísérték, jó érzés többet megtudni róluk.

Hangulatát tekintve ez a rész komorabb lett az előzőknél. Ehhez mondjuk a témaválasztás is hozzájárul, hiszen Kaylee-nek fel kell dolgoznia a saját halálát, illetve a könyvben többször is döntenie kell életről és halálról. Nagyrészt tetszett, ahogy az írónő bemutatta Kaylee érzelmeit és tetteit – különösen a tompaságot. Viszont még mindig bosszantott, mikor totál random odavetette bárkinek, hogy őt bizony brutálisan meggyilkolták… egy hétköznapi beszélgetés során. Ez zavart az előző részben is, és most ugyanúgy megmaradt ez a tulajdonsága, amitől nehezebb újra megkedvelnem.

A történet ebben a részben hangsúlyosabb lett, mint az előzőkben, sőt az írónő elkezdte összegyűjteni a korábbi részek eseményeit, hogy összefogja, és eljuttasson minket a végső leszámoláshoz (a nagy lezárásig). Ennek igazán örültem, mert emlékeztetett arra, hogy miért is szerettem bele anno a sorozatba. Leginkább azt a játékot szerettem, amit az írónő játszott velem (és persze a karakterekkel is). Már olyan paranoiás lettem a könyv végére, hogy mindenre azt kiabáltam, hogy csapda, biztos csapda. Nem vagyok hajlandó beismerni, hányszor volt igazam, mert ez a szám kevesebb, mint szeretném. Ez pedig a legjobb dolog! És annyi de annyi kisebb-nagyobb csavart rakott be az írónő, hogy majdnem extázisba kerültem.

Sajnos, csak majdnem, ugyanis nem csak jó pillanatok voltak a történetben. Annyi butaságot is belevitt az írónő, amit nem tudtam elnézni neki. Kezdjük azzal, hogy kiütött kaszás mellett mióta jó ötlet leállni enyelegni? Mármint helló, simán magához térhet, aztán nektek már mindegy. De nem, „csak egy perc”. Csak a szememet forgattam itt. Hasonlóan fergeteges jelenetek voltak azok, amikor a főszereplőink összefutnak a gonoszokkal. Itt ugyanis, ahelyett, hogy megtámadnák a főhősöket, megvárják, hogy azok beszélgessenek még esetleges tervekről, vagy bármi másról. Komolyan! Csak állnak ott. Ez mennyire reális?

Térjünk át a karakterekre. Az írónő a történetszálak mellett a karaktereket is összefogta, és leginkább olyanok lettek, mint a Rejtély Rt. (erre maguk is rámutatnak egyszer). Ez már önmagában is konfliktusforrás, hiszen nincs senki köztük, akinek ne lenne valami gondja valaki mással a csoportban. Ez a helyzet pedig gyakorlatilag kényszeríti őket, hogy közösen nézzenek szembe az ellenséggel.

Kaylee fejlődött ebben a regényben, aminek nagyon örültem, mert nem hiányzott az a lány, aki az előző részekben átvette az első részben megkedvelt lány helyét. Bár még mindig idegesítő, mikor rájön az öt perc, de ismét előkerültek a pozitív tulajdonságai, és határozottan jót tesz neki, hogy van egy jó vágású fiatalember, aki észhez téríti.
Tod miatt kap minden egyes részben +1 csillagot ez a sorozat. Már az első részben megkedveltem, és ahogy egyre többet megtudok róla, úgy kedvelem meg még jobban és jobban. Ebben a részben pedig újabb oldalát ismerhettem meg, amit ugyanannyira kedveltem, mint a zárkózott, szarkasztikus verziót.
Nasht nem tudom továbbra sem hova tenni. Az írónő próbálja összekaparni a karakterét, miután darabokra törte, de továbbra sem kedvelem. Megértem a negatív helyzetét, de azért néha megráznám, hogy figyelj másra is!
Sabinet egészen megkedveltem erre a részre. Tod mellett ő szolgáltatja a szarkazmus/irónia/gúny forrást. Örülök, hogy előkerült ő is, mert igazi antihősnő kategóriát képviseli. Simán el tudnék képzelni egy regényt az ő főszereplésével – lenne mit mondania.

A romantika részt végre élveztem! De ez tényleg csak annak köszönhető, mert a párosom együtt van. Látom, hogy néha elég csöpögősbe megy át, különösen, mikor nagy szerelmi vallomások ideje jön el. Mert megérteném ám, de az írónő emlékeztetett, hogy az első rész óta összesen hét hónap telt el, és ez a páros egy hónapja van együtt. Kissé furcsa ez az időbeosztás. Viszont a lényeg, hogy nagyon jó a kettejük közti kémia, és imádom a csipkelődéseiket, a beszólásaikat, és azt a nyilvánvaló aggódó szerelmet, ami kismilliószor megnyilvánul a kötet során. A romantikus énem teljesen elolvadt Tod odaadásától, ami már csak hab volt a tortán.

Mindent összevetve elégedett vagyok ezzel a résszel. Végre visszatalált a sorozat arra az útra, amelyről letévedt úgy három résszel ezelőtt. Kissé hibás, ám így is erős történetszálat kaptam, végre minden összekapcsolódik, és amiatt az utolsó két oldal miatt még mindig döbbenten ülök, és várom, hogy elmúljon az érzés.



Könyv adatai
Eredeti cím: Before I Wake (2012)
Kiadó: Harlequin
Oldalszám: 339

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése