2017. december 31., vasárnap

Év végi összegzés II: Finálé és kedvencek

Helló Dearies!
Elérkezett az idő, hogy megtartsuk a nagy év végi összegzést, és megemlékezzünk, miként is telt a 2017-es olvasási év!







Az idei olvasási évem igen érdekesen alakult - az érdeklődési körömben megindult változás, ami 2014-ben indult, idénre mondhatni beteljesedett.

Statisztika

(Zárójelben láthatjátok majd, tavalyi évhez képest, mennyit változott.)

Összesen elolvasott könyv: 121 (+19)
Átlagban olvasott oldalszám: 372 (+10 oldal)

Még mindig imádok újraolvasni, úgyhogy nézzük ezt a számot is: 12 (-4)
Elégedett vagyok ezzel a számmal, különösképp, mert fontos számomra, hogy valamennyi kedvencemet újravegyem. 

A sorozatokat tekintve is változás állt be.
Idén elkezdett sorozatok (amiknél úgy döntöttem, folytatom): 15 (-3)
Sorozatfolytatás, amit korábban kezdtem el: 22 (+1)
Sorozatzáró kötetek: 15 (+8)

A sorozatzáró kötetek számára mérhetetlenül büszke vagyok! Nem hittem volna, hogy ennyire sokat sikerül befejeznem. Szerencsére elkapott egy hullám, mikor lemaratonoztam sorozatokat, ahol végre úgy döntöttem, hogy folytatom őket. Ezt a trendet jövőre is jó lenne tartani.
A másik büszkeségem, hogy nem nőtt a sorozataim száma, hiszen ugyanannyi új sorozatom van, mint amennyit befejeztem. Az azért komoly előrelépés!

Ettől függetlenül a sorozataim száma jelenleg: 48 (-19)
Idén tartottam ugyanis több nagyobb szanálást is, és jó néhány sorozatom kaszát kapott. Akadt olyan is, ahol imádtam az első részt, de eléggé lezárt volt ahhoz, hogy ne érezzem szükségét, hogy folytassam.

Ha arányokat nézek, ez a nagy sorozatolvasás meg is látszik: 35% - 65%-ban olvastam önálló köteteket és sorozatokat (az utóbbi a sorozat). Év végén tört meg a nagy sorozatolvasás, ekkor ugyanis elég sok novelláskötetnek álltam neki.

Legtöbbet olvasott műfaj: fantasy

A Fogdalomlista


Nézzük, nézzük, miként alakult végül a fogadalomlistám!

1. 65 db könyv elolvasása ✓
2. 18 sorozat folytatása ✓
3. 5 sorozat befejezése  ✓
4. 3 db 500+ oldalas könyv olvasása ✓
5. 70% a saját könyveim olvasása (jelenleg 64%) ✗
6. 168 -nál kevesebb olvasatlan könyv a polcomon ✗
7. TBR listám 270 alá csökkentése (jelenleg 308) ✓
8. 10 legrégebbi könyvem elolvasása ✗
9. 5 db 2012-ben a TBR listámhoz adott könyv elolvasása ✓
10. 50 db könyvről írok bejegyzést a blogon (visszatérő fogadalmam) ✓

10-ből 7 kihívást sikerült teljesítenem, aminek nagyon örülök! A 70%-os olvasottság nagyon hamar hiú ábránddá vált - bár annyira nem vagyok távol tőle, ugyanis 68%-on áll a könyveim olvasottsága!
Hasonlóképp az olvasatlan könyveim száma is csak álom lehetett - de talán jövőre! Nem adom fel, hogy ezzel is megbirkózzam!

A legjobbak és legrosszabbak


A legjobb könyveknek külön bejegyzést szánok, úgyhogy addig semmi spoiler!

A könyv, ami csalódást okozott...

Elég sok könyvben csalódnom kellett idén - jó néhány a túl nagy hype-nak esett áldozatul (pl. Harag & hajnal, Vészmadarak, Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe). Ez persze nem jelenti, hogy nem kedveltem őket, egyszerűen csak nem voltak olyan jók, mit hittem a sok pozitív értékelés alapján.

A sorozatzárókkal is elég pórul jártam idén. Nagyon ritkán fordult elő, hogy teljesen elégedetten tettem le az utolsó részt. Így járt Tavi Kata Szívkeringője, Marie Rutkoski The Winner's Kiss és Jenny Han: Always and Forever, Lara Jean is.
Leginkább James Dashner: The Death Cure könyve fájt, mert rajongtam a sorozatért, ez a kötet azonban egyáltalán nem tetszett. Nagyon elsietett volt - pláne, hogy előtte meg kb. vánszorogtak az események.

Legjobb sorozatkezdő, sorozatfolytatás és zárórész.

Legjobb sorozatkezdők

✩ Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
✩ John Scalzi: Az összeomló birodalom
✩ Max Gladstone: Nagyrészt halott
✩ Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
✩ Rene Denfeld: The Child Finder

Viszonylag sok sorozatkezdő kötetet olvastam idén (22), amelyek közül rengeteg kiemelkedő volt - így már az is kihívás volt számomra, hogy 5-re szűkítsem ezt a listát.
Elsősorban az új kedvenc íróim könyvei kerültek ide, ami nem lepett meg. Az viszont igen, hogy csak felnőtt irodalmi művek kerültek ide.

Sorozatfolytatások

Ebbe a kategóriába már sikerült 2 jelöltre szűkítenem a listát:
Robert Jackson Bennett: Pengék városa
Kedvenc karakteremmel a főszerepben már garantált volt a siker - viszont a történet ismét tudott újat mutatni, ami biztosította helyét a kedvencek közt.
Robin Hobb: A király orgyilkosa
Az első rész is szerelem volt, ez a kötet azonban új magasságokba emelte a sorozatot.

Sorozatzáró

Ide viszont YA-t mondok, mégpedig Alexandra Bracken: Sötét hajnal könyvét. Tartottam attól, hogy ismét csalódni fogok, mivel ismerjük a kapcsolatomat a sorozatzárókkal, viszont ez egy hihetetlenül jól sikerült utolsó rész lett rengeteg izgalommal és érzelemmel. Méltó lezárása volt a Sötét elmék sorozatnak.

Legjobb sorozat, aminek minden részét idén olvastam

Cinda Williams Chima: Seven Realms sorozat, ehhez kétség sem fér. Mindegyik részét imádtam, és megédesítette az első hónapok olvasási élményét (pedig akkortájt elég sok csalódást keltő könyvet olvastam).

Legjobb idén felfedezett író

Mi lenne, ha ignorálnánk az egyes számot és hármat mondanék?
Női vonalon megérkezett Cinda Williams Chima és Robin Hobb. Mindkét írónő hihetetlenül tehetséges. Habár eltérő korosztálynak írnak, mégis mindkettejük részletesen kidolgozott és felépített világot tár elénk. A történetek nem túl gyorsak, viszont nagy feszültséget generálnak. A szereplők pedig felejthetetlenek - könnyű szimpatizálni velük (aminek sajnos megfizetjük az árát).

Férfiak közül Seth Dickinsont emelném ki. Ő nem szerepelt a kedvenc szerzőim közt, mert csak 1 könyvet olvastam tőle, de tegnap befejeztem tőle egy novellát is, ami újfent bizonyította, hogy őrá érdemes odafigyelni.

Legjobb novelláskötet

Haha, nem.

      

Neil Gaiman: Tükör és füst
Neil Gaiman: Törékeny holmik
✩ Ray Bradbury: Októberi vidék

Nem vagyok hajlandó választani közülük! Mindegyik kötet kivételes, érzelmekben gazdag és elgondolkodtató. Rám ezek voltak a legnagyobb hatással.

Kedvenc könyv, aminek a szerzőjétől már olvastál korábban.

Ez a pont újabb meglepetéssel szolgált - mégpedig, hogy a legtöbb kedvenc könyvem szerzőjétől még nem olvastam korábban!
Rene Denfeld: The Child Finder viszont tökéletes jelölt erre a kategóriára. Az írónőtől korábban Az elvarázsoltakat olvastam, ami 2015 legjobb olvasmánya is lett! A The Child Finderrel pedig az írónő biztosította helyét a kedvenc szerzőim között.
Ezt a könyvet még mindig nem dolgoztam fel teljesen.

Legrosszabb könyv

Végére a feketeleves? Elég hamar rábukkantam a legrosszabb könyvre (sajnos). Gerencsér János: Kósza utak legendája - Kalászkirály regényétől a falra bírtam volna mászni.

Idén...


Megszereztem a pedagógusi igazolványomat.
Osztályfőnök lettem, ami ugyan rengeteg extramunkával jár, de az élmény páratlan.
Nem voltam munkanélküli egy éven keresztül.
Néha idősek éreztem magam, de aztán a buszsofőr kiállított nekem egy diákjegyet.
Az osztályom szeret - amely a legjobb visszajelzés.
Új szemüveget készíttettem.
Sok időt töltöttem Balatonon, ami még mindig a kedvenc helyem.
Voltam BB fesztiválon.
Voltam Könyvfesztiválon is Nancykével.
Jártam Szekszárdon - ami bár közel van hozzánk, nem voltam még ott.
Rájöttem, hogy a "kézműves" pozitív jelző. Rajongójává váltam én is.
Kóstoltam díjnyertes fagyit, de olyat is, amiről a mai napig nem tudom, milyen ízű volt.
Megtaláltam végre a nekem való bort egy badacsonyi kiránduláson - ürmös bor.
Eltérve az alkoholtól... új irodalmi műfajba szerettem bele, a sci-fi-ba.
Rájöttem, hogy novellát olvasni jó. Nagyon jó.
Megrendült a bizalmam az emberekben, miután egy hozzám közel álló ember visszaélt vele.
Rájöttem néhány fontos dologra magammal kapcsolatban - és most keresem a megoldást rájuk.
A magánéletem néha beleillett volna egy szappanoperába. Túlzások nélkül.
A legrégebbi barátnémmal idén volt a 10 éves évfordulónk. Cincusom, újabb év! *-*
Habár elvesztettem egy "barátot", megismerkedtem két emberkével is az év második felében.

Összességében úgy érzem, hogy az idei egy jó év volt. Voltak mélypontjai, de a szakmámban sikeres évem volt, a barátságaim jó része stabilan kitart, és rengeteg csodálatos könyvet is olvastam.

Ezzel együtt kedves Dearies! Szeretnék nektek nagyon boldog, olvasásban gazdag új év évet kívánni! 


4 megjegyzés:

  1. Átérzem a szappanopera részt, ó de még mennyire! x.x

    VálaszTörlés
  2. Én mondjuk pont arra jöttem rá, hogy a kézműves bármi szart takarhat, ami otthon készült. :D A szappanoperás résszel is sajna egyetértek, együttérzek. Na de könyvek: rengeteget olvastál, wow, és igazán büszke lehetsz, hogy a fogadalmaid közül ennyire sokat sikerült kipipálni. :)
    A The Child Finder engem is nagyon érdekel, az előző könyve nekem is nagyon tetszett, remélem ez is fog. :)
    BÚÉK és sok jó könyvet az új évre! :)))
    Ó, és kaptál nálam egy kis díjat is, ugorj be! :) Booktag-szerű. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én főleg sörökben éltem ki magam. :D Azon a fronton semmi panaszom nincs. Sajnálom a szappanoperás évet - talán az idei nyugisabb lesz mindkettőnk számára.
      The Child Findernek ráadásul lesz folytatása is, ami meglepett, de ajándék lónak...
      Meglestem, köszi a kihívást! Úgyis elég aktuális, tekintve, mennyi teát iszom itt betegségem idején.
      Búék neked is!

      Törlés
    2. Na, igazad van, a kézműves sörök tényleg jók! :D Jó helyen kezdted el a "kézműveskedést" :D ;D
      Hát én is őszintén remélem, hogy más és jobb lesz idén, neked is csak azt kívánom! :)
      Ó, nahát, és vajon ennek örülünk, hogy lesz folytatása? Mondjuk ha jó, akkor jöhet, csak néha annyira túlerőltetik vlminek a folytatását, ami önmagában is megállja a helyét.
      Szivi, ó bakker, akkor jobbulást. Na de betegség alatt tudod mit kell? A teázáson kívül: olvasni és blogolni! :D

      Törlés