2018. június 29., péntek

Hétvégi Olvasónapló (153) Read-a-thon és a megborult olvasmánylistám

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Úgy meg vagyok csúszva a bloggal! Képzeljétek el, jó pár posztot elkezdtem megírni a héten, de végül csak egy került fel ténylegesen. Viszont, most hogy kialudtam magam (ez a hét megint húzós volt), ezután a poszt után befejezem a többit is (vagy legalább párat közülük).
Motivált vagyok, ami a legjobb!

De térjünk is át az olvasásokra, mert ezen a héten dőlt a papírforma. :) 

A héten olvastam


   

A héten két könyvet is befejeztem (és mennyi újat kezdtem!), ami az eddigi legjobb a hónapot tekintve.
A hétvégén valami könnyedre vágytam, ezért is került elő Richelle Mead: The Ruby Circle kötete, amivel végére értem a Vérvonalak sorozatnak. Az epilógustól eltekintve, ami borzalmas, és felejtsük el, egy elég szolid befejezőkötetet olvastam, ami pont azt nyújtotta, amire vágytam - egy kis kikapcsolódást. 

A hét másik olvasmánya Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos lett, ami olvasóbarát módon mutatja be a Kádár-korszak társadalmát és hétköznapjait. Nekem nagyon tetszett, jó pár dolgot tanultam ismételten. 

Aktuális olvasmányok


Na itt mi történt?!

      


Szóval a héten 4 új könyvet kezdtem el olvasni, 2-t közülük ráadásul még csak nem is terveztem a közeljövőben. De mindegyikre van magyarázatom!

Rick Riordan: The Blood of Olympus
Haladás: 34. oldal (+34 oldal)

Még javában tart Réta sorozatzárós kihívása, úgyhogy amint végeztem a The Ruby Circle-lel, következhetett egy újabb sorozatzáró. Gondolkodtam, hogy a Tear végzetét választom, de ez régebb óta szerepelt a havi tbr-on, ráadásul már nagyon kíváncsi voltam, hogy miként ér véget a történet.
Egyelőre 3 fejezetet olvastam el, mindegyik Jason szemszögéből íródott. Bejövős szokás szerint. 

Kunt Gergely - L. Balogh Béni - Schmidt Anikó (szerk.): Trianon arcai
Haladás: 29. oldal (+29 oldal)

A Trianon arcai egy forrásgyűjtemény, amely a hétköznapi emberek szemszögéből (levelek, naplók, visszaemlékezések) mutatja be az I. világháború végét, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és a Trianoni béke időszakát. Még nem nagyon mélyedtem bele, mert még Majtényi könyvét dolgozom fel magamban, de hamarosan teljes figyelmemet erre a kötetre fordítom.

Ben Aaronovitch: London folyói
Haladás: 124. oldal (+124 oldal)

A héten ez volt a fő olvasmányom, ami látszik az oldalszámon is. Egyáltalán nem terveztem olvasni ezt a kötetet, de most akciósan be lehet szerezni a sorozat többi részét, ezért beleolvastam... és itt is ragadtam.
Egyszerűen imádom ezt a kötetet! Nem egy világmegváltó alkotás, a karakterek még nem igazán kidolgozottak, de annyira szórakoztató! Ha valaki egy mágikus Londonban játszódó krimit akarna olvasni, ami garantáltan elfeledteti a külvilágot, akkor ezt a kötetet ajánlom.

Laini Taylor: Days of Blood & Starlight
Haladás: 28. oldal (+28 oldal)

Hamarosan elutazom nyaralni, így nagyban válogattam a héten, hogy mit is akarok magammal vinni. (A végleges eredmény még mindig nem született meg, csak mondom.) 
Nos, nagyban dilemmáztam éppen, hogy mennyi YA sorozatot is vigyek magammal, és hogy akarom-e mostanában folytatni Laini Taylor könyvét? Szóval beleolvastam, és itt is vagyunk... 
Ezek a "beleolvasok" témakör elég érdekes eredményeket szül, az már biztos. 
Nekem tetszik ez a kezdet, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből a helyzetből. 

Tervek


   

Mai nappal vette kezdetét a Tome Topple Read-a-thon 6. fordulója, amin én is indulok (sok az 500+-os könyvem). A tervek szerint főleg az aktuális listám kötetei közül szeretnék minél többet befejezni a következő két hétben (július 12-ig tart), mivel a 6-ból 5 500+ oldalas. 

Egyetlen kötetet szeretnék elkezdeni extrában, ez Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána, amit Zsófival fogunk közösen olvasni (az egyik kihívás ugyanis egy buddy read). A kötetről nem sokat tudok, de emlékszem, hogy van egy tartomány, amelynek a határán a valóság megzavarodik, és van egy tudós, aki ezt kutatja. Nekem ezek alapján kötelező olvasmány. Remélem, tetszeni fog! :) 





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése