2018. október 6., szombat
2018. október 5., péntek
Hétvégi Olvasónapló (161) Csak az aktuális olvasmányok
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2018. október 3., szerda
Philip K. Dick: Kamera által homályosan
„Néha szeretném, ha tudnám, hogy kell megőrülni. Elfelejtettem.”
Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz.
A könyvet köszönöm az Agave könyveknek!
2018. október 2., kedd
Marko Kloos: Tengerészek
Sorozat: Frontvonalak #3
A nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok.
A kötetet köszönöm szépen az Agave könyveknek!
2018. október 1., hétfő
Leltár (62) 2018. szeptember
A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2018. szeptember 21., péntek
Hétvégi Olvasónapló (160) Péntek az én napom
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2018. szeptember 18., kedd
Beth Revis: A Million Suns - Milliónyi csillag
Sorozat: Túl a végtelenen #2
Három hónap telt el azóta, hogy Amyt lekapcsolták.
Három hónap telt el azóta, hogy Amyt lekapcsolták. Az általa korábban ismert élet véget ért. Bármerre néz, az Isten áldása űrhajó falait látja.
De talán van még remény, Koros átvette a hajó irányítását, és végre a saját, józan eszére hagyatkozhat: nincs több Phidusz, nincs több hazugság.
Ám Koros megdöbbentő hírt hall a hajóról, és Amyvel versenyfutásba kezdenek, hogy feltárják, milyen igazság rejtőzik az Isten áldásán fenntartott élet mögött. Együtt kell megoldaniuk egy több száz éve titokban tartott rejtélyt. A sikerük – vagy a bukásuk –határozza meg az Isten áldása fedélzetén utazó 2.298 utas sorsát. Az utazás minden egyes lépéssel egyre veszedelmesebbé, a hajó működése egyre kaotikusabbá, a köztük bontakozó szerelem elleni küzdelem egyre lehetetlenebbé válik.
2018. szeptember 14., péntek
Hétvégi Olvasónapló (159) Mi a helyzet a bloggal (és a mézünnep)?
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2018. szeptember 7., péntek
Hétvégi Olvasónapló (158) Még nyílnak a völgyben a kerti virágok
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2018. szeptember 1., szombat
Leltár (61) 2018. augusztus
A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.





