A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. november 2., szombat
2019. október 30., szerda
Könyvespolc-átrendezés 2019 || A lehetetlen(nek tűnő) vállalkozás
Helló Dearies!
Eljött az ideje megtenni azt, amit már hónapok óta halogatok: átrendezni a könyvespolcomat.
2019. október 27., vasárnap
Közeleg a vég || Év végi book tag
Helló Dearies!
Úgy érzem, nagyon el vagyok maradva, mikor tag-ekről van szó. Viszont ma este végre megjött az ihlet, hogy kitöltsem az év végi olvasásaimra irányuló taget.
2019. október 11., péntek
Hétvégi Olvasónapló (185) Röpke bejelentkezés
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
Philip K. Dick: Az utolsó tréfa
Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után.
Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben...
A regényt köszönöm az Agave könyveknek!
2019. október 7., hétfő
Leltár (74) 2019. szeptember
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. szeptember 30., hétfő
Karcok a peremlétről | Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
Egy díjnyertes novelláskötet Svédország legismertebb SFF szerzőjétől, aki méltó örököse Borges, Le Guin és Lovecraft munkásságának.
Egy gyermek egy konzervdobozba születik. Egy telefonközpontos a pokolban találja magát. Három nő valahol az időn túl lebeg. Meseszerű lények kísértenek csendes kis falvakat. Karin Tidbeck, a svéd szerző szürreális világaiban minden lehetséges. A kötetben található történetek nemcsak a hazájában, hanem világszerte meghódították a szépirodalmi sci-fi, a spekulatív fikció és az alternatív fantasy olvasóit, és olyan nagy írókat tudhatnak a rajongóiknak, mint Ann és Jeff VanderMeer, China Miéville vagy a néhai Ursula K. Le Guin.
2019. szeptember 8., vasárnap
Leltár (73) 2019. augusztus
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. augusztus 6., kedd
5 ok, hogy felfedezd Stanisław Lem Pirx pilóta kalandjai könyvét
A nem túl távoli jövőben Lem víziója szerint az emberiség lassanként meghódítja a Naprendszert – a Holdon telepek vannak, egy Mars-utazás már rutinmunka –, de maga az ember ugyanolyan esendő és törékeny lény, mint volt mindig a történelemben.
Pirxnek, a remek pilótának így aztán nemcsak a kozmosz irdatlan távolságaival és az időnként rendetlenkedő űrhajókkal kell megbirkóznia kalandjai során, hanem azzal is, amikor saját tudata űz gonosz tréfát vele. Vagy egy elromlott robottal, melynek áramköreiben rég halott űrhajósok személyiségének töredékei élnek tovább, s az éjszakánként felhangzó titokzatos morzejelekben újra meg újra végigélik tragédiájukat… És azokkal a tökéletesen emberi külsejű robotűrhajósokkal, melyek (vagy akik?) hideg terveket szövögetnek próbaútjukon, ahol senki sem tudhatja a másikról, robot-e vagy ember…
2019. augusztus 1., csütörtök
Leltár (72) 2019. július, a nagy könyvek hónapja
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.






