Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után.
Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben...
A regényt köszönöm az Agave könyveknek!
Philip K. Dick műveit sokféle jelzővel lehet illetni: furcsa, megdöbbentő, elborult… stb. Azzal viszont senki nem vádolhatja a szerzőt, hogy feledhetők lennének az alkotásai. Ha másra nem is, a legszokatlanabb csavarokra, legszürreálisabb világokra biztos emlékszik az olvasó még évek múltán is.
Az utolsó tréfa Dick korai művei közé tartozik, így összeesküvéselméletekkel nem, társadalomkritikával viszont annál inkább találkozik az olvasó. A történet egy olyan disztópikus világban játszódik, ahol az emberek egyén- és szabadságjogai az erkölcsiség és tisztesség elnyomása alá kerül. Ebben a világban olyan hétköznapi cselekedetek is tiltottak, mint a humorérzék vagy a szexualitás. Mint a legtöbb klasszikus társadalmi sci-finél, itt is felmerül a kérdés, hogy kiállja-e az idő próbáját.
Erre a kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mint például Dick későbbi művénél, a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr esetében, hiszen elsőre azt mondhatná az olvasó, hogy pont ennek a világnak az ellentétében élünk, ahol az erkölcsiség és moralitás másodlagos helyen áll (természetesen nem minden országban, de megfigyelhető ez a tendencia). Ugyanakkor mégis relevánsnak tartom ezt a művet a mi korunkra levetítve is. Ennek oka pedig részben a média szerepe, részben pedig a lakógyűlések.
Dunát lehetne rekeszteni a tanulmányokkal, amelyek a média egyre növekvő befolyását elemzik, illetve elég bekapcsolni a TV-t, hogy a saját szemünkkel is lássuk – a híreket mindig olyan köntösben kapja az ember, amilyen csatornára kapcsol. Dicknél csupán annyi különbség van, hogy egyetlen irány létezik, s a média azt követi.
Ami engem leginkább elborzasztott, az a lakógyűlések bemutatása volt: a lakótömb az erkölcstelenségen kapott embert egy emberként szembesíti arcukat eltakarva, hangjukat eltorzítva, hogy a vádlott ne ismerhesse fel. Legtöbbünkben már fel is sejlik egy-egy oldal vagy fórum kommentszekciója, ahol az anonimitást élvezve következmények nélkül lehet véleményt nyilvánítani. Félelmetes a hasonlóság.
A történet Allen Purcellt életét követi, aki hamar egy kormányzati állást tudhat magának. A cél a közerkölcs biztosítása. Ám hogyan tudná ezt megtenni, ha tudatalattija nagyon is rebellisen viselkedik? Ha körítés nélkül nézi bárki a cselekményt, a szürreális és a nevetséges közt félúton találja magát. Milyen őrültség az, amit Allen Purcell művel? Vagy éppenséggel mindenki más. Philip K. Dicknek viszont pontosan az a célja. Az önmaga szabadságát korlátozó társadalomba egy olyan elemet ültetni, egy olyan történetet alkotni, ami ledönti a négy falat. Számomra maguk a cselekmény elemek nem voltak viccesek vagy szórakoztatók, összességében viszont mégis azzal az érzéssel távoztam, hogy ez most valami más volt.
Mindent összevetve számomra elsősorban az erkölcsiségre, a Morális Megújulásra, épült világ adta a könyvnek a borsát, ami miatt emlékezetes marad. Szeretem az író által teremtett háttérvilágokat, mechanikákat és összeesküvés-elméleteket, mert mindegyikben van valami különleges és izgalmas, ami a mondanivalóval együtt elviszi hátán a könyveit. Magának a történetnek az egyszerűsége és egysíkúsága valamennyit levont az élvezeti értékből, de tekintve, hogy ez volt Philip K. Dick első regénye, úgy gondolom, bőven megbocsátható a nagy csattanó hiánya. Szerencsére azt a következő művére, a Jones kezében a világra már nagyszerűen alkalmazta. Ezt a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy könnyebben feldolgozható disztópikus regényt olvasni. Azt garantálhatom, hogy más lesz, mint a megszokott könyvek.
Az utolsó tréfa Dick korai művei közé tartozik, így összeesküvéselméletekkel nem, társadalomkritikával viszont annál inkább találkozik az olvasó. A történet egy olyan disztópikus világban játszódik, ahol az emberek egyén- és szabadságjogai az erkölcsiség és tisztesség elnyomása alá kerül. Ebben a világban olyan hétköznapi cselekedetek is tiltottak, mint a humorérzék vagy a szexualitás. Mint a legtöbb klasszikus társadalmi sci-finél, itt is felmerül a kérdés, hogy kiállja-e az idő próbáját.
Erre a kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mint például Dick későbbi művénél, a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr esetében, hiszen elsőre azt mondhatná az olvasó, hogy pont ennek a világnak az ellentétében élünk, ahol az erkölcsiség és moralitás másodlagos helyen áll (természetesen nem minden országban, de megfigyelhető ez a tendencia). Ugyanakkor mégis relevánsnak tartom ezt a művet a mi korunkra levetítve is. Ennek oka pedig részben a média szerepe, részben pedig a lakógyűlések.
Dunát lehetne rekeszteni a tanulmányokkal, amelyek a média egyre növekvő befolyását elemzik, illetve elég bekapcsolni a TV-t, hogy a saját szemünkkel is lássuk – a híreket mindig olyan köntösben kapja az ember, amilyen csatornára kapcsol. Dicknél csupán annyi különbség van, hogy egyetlen irány létezik, s a média azt követi.
Ami engem leginkább elborzasztott, az a lakógyűlések bemutatása volt: a lakótömb az erkölcstelenségen kapott embert egy emberként szembesíti arcukat eltakarva, hangjukat eltorzítva, hogy a vádlott ne ismerhesse fel. Legtöbbünkben már fel is sejlik egy-egy oldal vagy fórum kommentszekciója, ahol az anonimitást élvezve következmények nélkül lehet véleményt nyilvánítani. Félelmetes a hasonlóság.
A történet Allen Purcellt életét követi, aki hamar egy kormányzati állást tudhat magának. A cél a közerkölcs biztosítása. Ám hogyan tudná ezt megtenni, ha tudatalattija nagyon is rebellisen viselkedik? Ha körítés nélkül nézi bárki a cselekményt, a szürreális és a nevetséges közt félúton találja magát. Milyen őrültség az, amit Allen Purcell művel? Vagy éppenséggel mindenki más. Philip K. Dicknek viszont pontosan az a célja. Az önmaga szabadságát korlátozó társadalomba egy olyan elemet ültetni, egy olyan történetet alkotni, ami ledönti a négy falat. Számomra maguk a cselekmény elemek nem voltak viccesek vagy szórakoztatók, összességében viszont mégis azzal az érzéssel távoztam, hogy ez most valami más volt.
Mindent összevetve számomra elsősorban az erkölcsiségre, a Morális Megújulásra, épült világ adta a könyvnek a borsát, ami miatt emlékezetes marad. Szeretem az író által teremtett háttérvilágokat, mechanikákat és összeesküvés-elméleteket, mert mindegyikben van valami különleges és izgalmas, ami a mondanivalóval együtt elviszi hátán a könyveit. Magának a történetnek az egyszerűsége és egysíkúsága valamennyit levont az élvezeti értékből, de tekintve, hogy ez volt Philip K. Dick első regénye, úgy gondolom, bőven megbocsátható a nagy csattanó hiánya. Szerencsére azt a következő művére, a Jones kezében a világra már nagyszerűen alkalmazta. Ezt a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy könnyebben feldolgozható disztópikus regényt olvasni. Azt garantálhatom, hogy más lesz, mint a megszokott könyvek.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Man Who Japed (1956)
Kiadó: Agave könyvek (2019)
Oldalszám: 208
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése