Darin Bradley: Zaj

„(i) A Kiindulási Hely elérése legyen a fő prioritásotok! (ii) Ez a ti személyazonosságotok. (iii) „Ti” nem léteztek. (iv) Ti csupán a Kiindulási Hely tudatosságának kiterjesztései vagytok. (v) Csak az Utazás valós, amivel elértek oda. (vi) Az Utazás csupán egy szinaptikus sáv. (vii) Minden út a Kiindulási Helyhez vezet. (viii) Ne essetek pánikba!” (58. oldal)

Az analogról digitálisra váltó televíziózás eredményeként jön létre egy terroristaszervezethez hasonló csoport, a Sávhasználók, akik saját célra használják az analóg sávokat. A sokszor egymásba vegyülő adások között megjelenik egy figyelmeztetés is, amely a Régi Kereskedelem összeomlására figyelmeztet. A főszereplőnk, Hiram és barátja, Levi is átvették az új ideológiát, s saját Csoportjukkal készülnek Amaranthba, amely egy új kezdetet, egy tökéletes helyet ígér számukra. A Csoportban kezdetben négyen vannak, azonban, ahogy közeledik az indulás, több fiatal is csatlakozik, akiket sorsukra hagyott korábbi Csoportjuk. Innentől kezdve pedig nincs megállás, el kell érniük Amaranth-ot.

Darin Bradley könyve két részből áll – magából a történetből, s a Könyvből, amely több funkciót is betölt. Azért fogom külön megemlíteni, mert ez adja a Zaj hátterét, és ami még fontosabb, ideológiáját.

„Annak érdekében, hogy elkerüljétek a Csoport és a Vezetőség közötti konfrontációkat, gondoskodjatok róla, hogy elég időt, energiát és erőforrást szántok a félrevezetések, vádaskodások, bűnbakkeresések és propaganda jellegű hamis Történetek terjesztésének kivitelezésére és foganatosítására!”(204. oldal)

A Könyv igazából Biblia és Alkotmány is egyben, amely egy utópisztikus világot ír le. A módszer viszont, amit javasol egyszerűen borzalmat kelt az olvasóban (a bejegyzés elején lévő és az itt lévő idézet is abból származik). Miközben olvastam a Könyv különböző pontjait, azt vettem észre, mennyire ellent mondanak egymásnak. Például kiemeli, hogy nem állhat egy ember mindenki felett, mert az diktatúrához vezetne – később viszont megválasztandó Legfelsőbb Vezetőről beszél. Másrészt észrevettem, hogy a Könyv több kialakulható államformát kever egymással: demokrácia, autokrácia, fiskális katonai állam egyes koncepciói is megjelennek benne. Még a II. világháborús német állam is eszembe jutott – ezt egyébként a szerző, a vele készült interjúban igazolta is.

Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy Hiram és Levi melyik részeket írták ebből a sok mindenből, amely a Könyvben szerepel. Ez olyan kérdés sajnos, amelyre nem kapok választ.

Rátérve magára a főfejezetekre, a történetre, s a háttérre. Bevallom, engem megdöbbentett a Zaj (aka elérte a célját). Vajon tényleg ez történne, ha összeomlana minden? Vajon tényleg így reagálnának az emberek? De nézzük, miről beszélek pontosan:

A Régi Kereskedelem összeomlása előtt nem sokkal / közben két táborra szakadtak az emberek: Csoportra és Kívülállókra. Vagyis kialakultak Csoportok, s mindenki más, aki nem tartozott az ember Csoportjába, az Kívülálló volt. Ezek a Csoportok gyakorlatilag próféciaként használják a Könyvet, az Utolsó Emberről kapott legendát, és a Siratófalra írt üzeneteket, s céljuk a Helyre való eljutás, amely számukra a Kánaánnal egyenlő. Ez a Zaj alapja gyakorlatilag. Engem a könyv olvasása során nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy most minden egyes Csoport, aki túléli ezt az egészet, saját kis várost alapít, s ott élnek boldogan? Hogy az Egyesült Államok városállamok sokaságára szakad szét? És mi történik a többi emberrel? Aki a "Csőcselék” (könyv így emlegeti őket).

Egyébként azt sem tudom – hogy ez most csak az Egyesült Államokban történt, vagy a világ többi részén is? Mert egyszer Hiram említette Olaszországot olyan kontextusban, hogy ott is Kívülállók voltak.

Viszont milyen megdöbbentő, hogy az Egyesült Államokban egy gazdasági-társadalmi összeomlás gyakorlatilag apokaliptikus állapotokat idézett elő. Nagyon sokkoló volt olvasni az átlagpolgárság miként reagált a történtekre. Hogy a Nemzetőrség mit tett. Itt is csak újabb kérdéseim támadtak: az államvezetés miért nem tud semmit tenni? Hogy nem lehetett egyáltalán megállítani ezt a folyamatot?

Ha már így belemerültem a háttérbe, meg kéne említenem a történetet is. Legfőképpen azt, hogy nem a történeten van a hangsúly. Igazából ez a regény is az alap megyünk-mendegélünk és közben igyekszünk túlélni konstrukciót követi. Ennek ellenére ez a „mendegélés” olyan izgalmas (és felettébb megdöbbentő) bónuszt kapott, amely teljes mértékben képes lekötni az olvasót. Engem legalább is sikerült lekötnie. És, ami még nagyobb pozitívum, hogy érzelmi reakciókat váltott ki belőlem a történet maga – nagyon izgultam minden egyes nagyobb megmozdulás előtt, sőt, néha csak negyed oldalas történések miatt is, amelyeknek a történet főszálához nem is igazán volt köze.

A legnagyobb izgalmat belőlem igazából a Zaj utolsó 15%-a (50 oldal körülbelül) váltotta ki, mikor már majdnem ott vannak. De még nem. És halvány fogalmad sincs arról, hogy odaérnek-e egyáltalán. Ó, és semmit nem segít, hogy csak ötven oldal maradt hátra, s nem egy sorozatot olvasol. Az csak elbizonytalanít, de nagyon.

„- Láttam ezt.

- Mi az az ezt, Hiram? Mit láttál?

- A sötétséget – feleltem. – A magányt. Mindent.” (199.oldal)

A regény középpontjában az egyén identitásának változása ideológiai változással párhuzamosan és az egyén pszichológiai folyamatai. Megdöbbentő volt olvasni, hogy egy ideológia ennyire kifordítson önmagából egy embert. Gyakorlatilag a huszonéves fiatalok gyilkolnak meg ártatlan embereket, mintha az a helyes tett volna. S ez ténylegesen így benne van: „Amit tettél, helyes volt.” Minden egyes gyilkosság után.

A szereplők, mikor belépnek a Csoportba, azonnal új identitást kapnak. Először is új nevet választanak, aztán pedig befestik az arcukat – mindezt azért, hogy valódi identitásukat elrejtsék, s saját lelkiismeretük ne legyen hatással rájuk. Erről az identitásváltásról a szerző is beszélt a vele készült interjúban, azt tényleg olvassátok el, nagyon érdekes. Visszatérve az identitásváltásra. Egyszerűen csak néztem, mikor mindez a gyilkosságsorozat eljutott arra a szintre, mikor konkrétan kivégeztek másokat. Kivégzés. És mindezt „helyesnek” ítélték meg. Egy másik szó, egy álarc, egy új név, s máris nem kell számolniuk a lelkiismeretükkel. Nem találtam szavakat ezekre az eseményekre. Ez a része is elgondolkodtatott a regénynek – hogy miként voltak képesek megtenni mindezt? Hogy voltak képesek végignézni egy másik ember halálát a saját kezük által? Hogy voltak képesek mindezt könyörület nélkül kivitelezni? Nem, ez nem pontos kérdés, mert mindez egy folyamat része volt. A könyv elején még az erőszakosság mértéke alacsonyabb volt, nem „elimináltak” gondolkodás nélkül. Ahogy azonban haladtunk előre a kötetben egyre sokkolóbb tettekre voltak képesek a főszereplők, s mindössze egyetlenegyszer érezte Hiram is, hogy ez nem helyes. S akkor sem azért, mert gyilkoltak. Ez azért elég sokat elárul már a helyzetről.

A másik aspektus, ami igazából furcsa volt számomra, hogy hol vannak a felnőttek? Rendben, a főszereplők is gyakorlatilag felnőttek, de mégsem teljesen. Úgy érződött az egész regényen, hogy mindegyik Csoportban inkább 17-25 év közti tagokból áll.

„Ne kérdezz a családjaikról!”

Ez a mondat is többször szerepel a könyvben, s számomra is elég központi gondolat lett, hogy hol van mindenki családja? Szerencsére az író nem hagyott cserben, ugyanis legalább a narrátor családjáról megtudtunk pár információt. Ennek ellenére mégis elgondolkodtatott (igen, elég sok minden ebben a regényben), hogy miért ne kérdezzen a családjukról? Miért számít tabutémának? Végül arra jutottam, hogy valószínűleg a Könyv miatt. Mivel ők a Csoport, s ahogy Hiram is fogalmazott többször is a rokonaival kapcsolatban: „megszűntünk család lenni”. Az is érdekes, hogy miként volt képes egy ideológia ilyen mértékben eltávolítani családokat. Vagy inkább elszakítani? Vajon milyen mértékben lehetett ez önkéntes döntés?

Ha már családok, akkor szereplők, akik igencsak mély benyomást hagytak rajtam. Igazából senkiről nem készít részletes karakterrajzot a narrátor (Hiram), mégis mindegyik karakter teljesen kidolgozottnak érződik.

Amin eltűnődtem a szereplők esetében, hogy miként képesek szó nélkül követni Hiramékat egy helyre, amelyről Hiram csak ezt mondja: „Ott minden megvan, amire csak szükségünk lehet”. Az Édenhez hasonló helyként írja le Aramanth-ot. S ez annyira furcsa – miért? Miért hisznek vakon ebben a meseszerű helyben? Mert könnyebb ebben hinni, mint szembenézni a valósággal? Mert nincs más választásuk? Végül is, mi maradt számukra? Egy katasztrófaövezethez hasonló város (és ország, ha általánosítva nézzük), ahol az emberek hidegvérrel gyilkolnak, ahol nincs biztonság.

„Hagytam, hogy a csók gondoljon engem.” (201. oldal)

Romantika a káosz közepén. Igazából a romantika 0,5%-nyit tesz ki az egész könyvből. Semmi hangsúlya nincs, igazából nem is számítottam rá, hogy valaha is belekerül. Inkább csak, mint egy kis könnyedség a nagy lezárás (?) előtt. Viszont ez nagyon szép idézet, s nagyon szerettem volna megosztani veletek.

Amit még meg szerettem volna említeni a könyvvel kapcsolatban, az a narráció. Fantasztikus narrátora van a történetnek. Hiram szemszögéből ismerjük meg a történéseket, viszont itt tényleg csak a főszereplő gondolatait ismerhetjük meg, amelyek néha kuszák, néha annyira összetettek, hogy nehéz követni. Ennek következtében igencsak információhiánnyal küszködünk olvasóként, viszont ez felettébb pozitív, mert végül is: miért gondolja végig a főszereplő az esemény előzményét? Így a regény során különböző részletekben szerzünk tudomást mind a főszereplő múltjának egyes részeiről, mind a kialakult helyzet előzményeiről. Zseniális kivitelezés, s habár néha majd megőrültem egy kis információmorzsáért, mégis nagyra értékeltem ezt a fajta megoldást.

Tudom, hogy nem a véleményem áll középpontban a mostani bejegyzésemben, de annyi gondolatom támadt a regény olvasása során, hogy ezt meg kellett osztanom. Legalább egy részüket. A tömény véleményem gyakorlatilag a leggyakrabban használt igék: elgondolkodtató és megdöbbentő. Emellett felettébb komor, s szerintem a legjobb ponton fejezte be az író a könyvet.

Könyv adatai

Eredeti cím: Noise (2010)

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Oldalszám: 222