2013. július 29., hétfő

Jennifer L. Armentrout: Onyx

Az Onyx pár nappal az első rész befejezése után játszódik, s Jennifer L. Armentrout azonnal leveszi a lábáról a Daemon rajongókat, ugyanis egyből közös jelenettel indít a regény.
Katy továbbra is igyekszik elutasítani Daemont, mivel úgy gondolja, hogy csak a kötelékük miatt akar Daemon vele lenni. A páros kapcsolatát tovább bonyolítja, Blake, az új fiú megjelenése az iskolában, aki Kat számára a normalitást jelentené.
A történet akkor kezd igazán bonyolulttá válni, mikor a DOD megjelenik a kisvárosban – ez viszont többet jelent annál, mint egy fiú, aki bekavarna. A DOD akár az életüket is elveheti.

Sorozat: Lux #2



Az Onyx befejezését követő első reakcióm a következő volt: "Te jó ég! Most mi lesz?" A negyedéig komolyan azt gondoltam, hogy az egész kötet kizárólagosan Daemon és Kat kapcsolatáról fog szólni, addig ugyanis ténylegesen más nem igazán történt. Aztán a DOD megjelenésével felpörögtek az események, s onnantól igen pörgőssé vált a kötet. Az Onyx történetben sokkal erősebb, több minden történik, több kérdésre kapunk választ – de persze újabb kérdések is felmerülnek. Ez pedig határozottan jót tesz ennek a sorozatnak (mert öt kötetet csak a karakterek erősségére alapozni nem biztos, hogy eredményes lehet).
Felettébb tetszett, hogy ennyi mindent megtudtunk Daemon fajtájáról, s ezúttal úgy, hogy én is értettem mindent, ami le van írva. Emellett pedig külön pont jár az írónőnek azért, mert az elméletileg üresjáratoknak számító részeket nagyon jó jelenetekkel dobta fel. Személy szerint a kedvenc jelenetem az volt, mikor Daemon és Kat IMM (In My Mailbox) videót forgattak (már azért a jelenetért megérte elolvasni az egészet).

Az Onyxban az írónő külön hangsúlyt fektetett arra, hogy maximálisan kicsavarja az érzelmeket az olvasóból. Volt olyan jelenet a könyvben, hogy egyszerre akartam sírni és nevetni, s többször szünetet is kellett tartanom azért, mert hirtelen sok lett (mármint jó értelemben) ez nekem. Persze ezek a szünetek rövid ideig tartottak, pár percig, mert muszáj volt folytatnom.

Az Obsidianben határozottan a karakterek voltak a könyv húzóerői, ezért eléggé tartottam attól, hogy az Onyxban majd túl nagy karakterváltozások történnek ok nélkül, s ez lehúzza az egész kötetet. Szerencsére ez egyáltalán nem volt így, a karakterek továbbra is sziporkáztak, Kat ugyanúgy kiáll önmagáért, Daemon ugyanúgy egy görög félisten / Sátán fia / csábító, s Dee is ugyanúgy az a szeretnivaló lány, akit megismertünk az első részben.
Igazából két dolog volt, aminek annyira nem örültem a szereplőket illetően: 1. Dee sokkal kevesebb szereplése (s az a kevés szereplés sem beszélgetésből állt), 2. Kat megszállottsága azzal kapcsolatban, hogy (SPOILER az Obsidianra) Daemon érzelmei csak a köztük lévő kapcsolat miatt vannak. Nagyon frusztráló kezdett lenni, mikor ezt már vagy ötödszörre játszotta el (Spoiler vége).
Kat és Daemon kapcsolatát fantasztikusan ábrázolta a szerző! Az olvasó tudott a közös jeleneteken nevetni, sírni, dühöngeni, apró pocsolyává olvadni, felmosórongyért könyörögni. S persze a szurkálódások is megmaradtak, nagy-nagy örömömre.

- Az ellenállás hatástalan, Cicuska.
- Akárcsak a sármod.

Az első rész kritikájában azt írtam, hogy az Obsidian hasonlóságot mutat a Twilight sorozattal – egy-két furcsa elemre én is rámutattam. Viszont jó hír, hogy a második rész teljesen eredetire sikerült, nem tudnék párhuzamot vonni más könyvekkel.
Tetszett, hogy a cselekményt a karakterek reakciói is erősítik. Például, ha Kat nem lenne olyan, amilyen, akkor valószínűleg már a baj első jeleire a sarokba kucorodott volna, várva a megmentésére. Szeretem az ilyen karaktereket, akik képesek megállni a saját lábukon (legalábbis nagyon igyekeznek).

Összesítve azt mondanám, hogy ebben a részben a karakterek és a történet egymást erősítve maximálisan kihozták, amit ki lehetett. A romantika rajongóinak sem kell csalódniuk, vannak nagyon olvadós jelenetek, amikor felettébb szívesen helyet cseréltem volna Kattel. Az első részhez képest jóval több dráma, szintén csak jót tett a regénynek.
A vége... Gyönyörű lett a vége. Függővég ugyan, s enyhén szólva kapartam a falat, de ez inkább annak az érzelmi töltetnek tudható be, amelyet a rész vége magában hordozott. Tényleg, gyönyörűen lett megírva. Az Onyxot mindenkinek ajánlom, aki olvasta az Obsidiant, s még ha az annyira nem is tetszett, ez a kötet mindenképpen megérdemel egy esélyt. :)


Könyv adatai
Eredeti cím: Onyx (2012)
Kiadó: Entangled Teen
Oldalszám: 366

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése