„Ez van srácok, rám tört a világuralom, b*ssza meg!”
Első találkozásom Alfival tavaly karácsony előtt történt, mikor egy molyos értékelést követően rájöttem, hogy nem vérmacskákról szól a könyv, hanem egy világuralomra törekvő macskáról. És nekem ez kellett – különösen, miután beleolvastam Alfi blogjába, s sikeresen megnevettetett. Az első rész után azt gondoltam, nem lesz folytatás, úgyhogy mikor kiderült, hogy lesz Vérmacska 2 – elkezdtem visszaszámlálni a napokat.
Egyébként különleges élményem is kapcsolódik a második részhez. Ez volt ugyanis az első könyv, amit megvettem Könyvhéten (lehet, hogy nem véletlenül…), s öt perccel később Simon Tamás dedikálta is nekem. Olyan szépet írt bele, hogy azóta kívülről megtanultam, s hajlamos vagyok kinyitogatni a Vérmacska 2-t, hogy megnézzem, ott van-e még. Nem tehetek róla, nagyon megkedveltem az írót, s nem csak Alfi miatt – nagyon jó novellákat olvastam tőle.
Csak, hogy rátérjek végre a könyvre – Alfi visszatért, azonban, ahogy a cím is elárulja, ezúttal nem ő tör a világuralomra, hanem a világuralom tör Alfira. Ugyanúgy megvannak a naplóbejegyzések, bár ennek a rész jobban összeállt egy egésszé, mint az előző, amelyen jobban érződött a naplójelleg. Itt viszont több átívelő elem is van, amelyek összekötik a bejegyzéseket.
A történet ugyanott folytatódik, ahol az első rész véget ért, vagyis június van, Alfi szülinapja. Szőri olyan mint régen volt – ez viszont a regény folyamán változásokon megy keresztül. Akik követik Alfi életét online is, tudhatják, hogy megjelenik egy új állandó karakter, a Csaj, s habár hangsúlyos karakter (igazi katalizátor), nem szerepel olyan sokat. Hasonló elhagyatott sorsra jutott Kislóf*sz is, akiről megtudjuk, hogy vele is lehet „b*ziskodni”, s hogy ő bírja a hideget, mert pórias (ez a szóhasználat megnevettetett).
Az első rész nagyon vicces volt, abban szerintem egyetérthetünk. Legalább is, én Szenteste, miután lementek az ajándékozások, s mindenki lefeküdt, könnyesre röhögtem magam több jelenetnél is. Habár abban is megjelent Alfi mellett Szőri magánya és léte, akkora hangsúlyt nem kapott. Mármint nem lett kimondva úgy, hogy elszomorítsa az olvasót. Alfi feloldotta ezt a humorával.
A Vérmacska 2-ben viszont már több az érzelem – ajaj, mennyivel! Itt is tudtam nevetni, több mosolygós rész is volt, de… gondoltátok volna, hogy sírni fogok a könyvön? Én sem. Azonban képtelen voltam megállni, mikor az utolsó írott oldalra értem. Sejtettem amúgy, hogy ez fog történni, mégis a megfogalmazás annyira szomorú lett, hogy nem bírtam ki könnyek nélkül (már az előtte lévő oldalakon sem). Legszívesebben fogtam volna Alfit, s ölelgettem volna non-stop, még akkor is, ha letépi a vádlimat, a nyakamat, a karomat…stb.
Az értékelésem zárásaként szeretném elmondani, hogy nagyon várom Simon Tamás új regényét, remélem, hamarosan megjelenik. Érdekelne némelyik novellája hosszabb verzióban (a kedvencem, amelyik az Aranymosásban is megjelent nem is olyan régen).
S a Vérmacska sorozatot kinek ajánlanám? Minden felnőttnek (könyv hátuljára van írva, hogy kizárólag felnőtteknek, én pedig nem kötözködöm). Szóval, ajánlanám azoknak, akik szeretik a macskákat, akik szeretik a naplóregényeket, akik szeretnének egy kis kikapcsolódást. Mert ha nem olvasod, akkor k*rva világ lesz itt!
Könyv adatai
Eredeti cím: Vérmacska 2, avagy a világuralom Alfira tör (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 208
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése