„Azért átkoztam, mert minden könnyével, mosolyával és érzésével bizonyította, hogy én vagyok az igazi szörnyeteg.” (185. oldal)
Sorozat: John Cleaver #1
A történet főszereplője a tizenöt éves John Cleaver, akinek hobbija a sorozatgyilkosok és a halál. Úgy gondolja a sorozatgyilkosok a gyilkolásért ölnek, ez teszi őket különlegessé. Aztán a kisvárosban, ahol él, egy sorozatgyilkos jelenik meg, aki minden áldozatától elvesz valamilyen szervet – ez pedig felkelti John érdeklődését, s nyomozni kezd. Azonban, mikor kideríti ki / mi követi el a gyilkosságokat, nem szólhat a rendőrségnek; ez pedig egyetlen lehetőséget hagy számára: magának kell végeznie vele.
Ez fantasztikus volt! Ez tipikusan az a regény, amelyet ha egyszer elkezdesz olvasni, képtelen vagy lerakni, amíg be nem fejezed. Nagyszerű írásmód, remek karakterek, laza fantasy szál, amely akár metaforaként is szolgálhatna. Azt kell mondjam, Dan Wells tud írni! (Ezek után a Partials – Részben ember nagyon hamar olvasásra kerül)
A történet igen egyszerű, van egy sorozatgyilkosunk, aki egyre csökkenő időközönként egy-egy embert meggyilkol, s elveszi egy szervét / testrészét. John pedig a regény folyamán ezután a lény után nyomoz. Igazából egyértelmű, hogy nem a történet áll a központban, hiszen már a 70-80. oldal környékén egyértelművé vált, hogy ki a gyilkos. Inkább azon lehet izgulni, hogy miként fogja tudni John megállítani őt, vagy a gyilkos miként kapja el Johnt. Emellett pedig volt csavar a könyvben – nem eget rengető, mégis sikerült néha meglepnie Dan Wellsnek (mint például a gyilkos motivációjával).
A regény egyértelműen karakterközpontú, de mennyire az! Kedves írók! Így kell írni karakterközpontú könyvet! Már az első oldaltól kezdve berántott a regénybe John, aki tökéletesen kidolgozott karakter olyan iróniával / szarkazmussal / száraz humorral, hogy néha ténylegesen elnevettem magam – igen érdekes pontjain a regénynek. Remek narrátor, ténylegesen látszik, hogy szociopata, aki úgy gondolja, a végzete a sorozatgyilkossá válás. És ennek ellenére Dan Wells úgy szólaltatja meg Johnt, hogy az egyik kedvenc szereplőm lett.
Ez pedig még nem minden. Annak ellenére, hogy John szociopata, s az ő szemén keresztül látjuk a többi szereplőnket, mégis kidolgozottak. Minden egyes karakter, aki számít ebben a könyvben, JELLEMmel rendelkezik. Higgyétek el, ez nagy dolog a YA-k világában. Továbbá nagyon tetszett, ahogy John kapcsolatairól írt Dan Wells – teljes mértékben reális volt, semmi cukorszirup.
John és a Szörnyeteg (belső szörnyetege) viszonyáról olvasni lebilincselő volt. Érdekes volt látni, John miként különíti el önmagában ezt a külön részt. S emiatt is vagyok nagyon kíváncsi a folytatásra. Vajon sorozatgyilkos lesz belőle? Vajon képes lesz visszafogni magát? És miként fog élni ezek után?
A fantasy eleme a könyvnek nem igazán hangsúlyos, leginkább arra szolgál, hogy John-nak magának kelljen a dolgok után járnia. Emellett pedig, szerintem, a könyv egyik legszebb gondolatmenete is ehhez kapcsolódik (amit olvashattok a kezdő idézetben). Mikor a szörnyeteg jobban megérti az érzéseket, mint az emberi főszereplőnk. Ott szakadt meg a szívem.
A regény összességében remek kikapcsolódást nyújt, egyszerűen olvastatja magát. A karakterközpontú regények rajongói most aztán kihasználhatják az alkalmat, hogy élhessenek szenvedélyüknek. Az viszont fontos, hogy ne várjatok a regénytől komoly nyomozást, hatalmas krimiszálat, mert akkor tényleg csalódást fog okozni a könyv.
Könyv adatai
Eredeti cím: I Am Not a Serial Killer (2010)
Kiadó: Fumax (2012)
Oldalszám: 240
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése