"Harag volt az átka, ami feltekeredett az arcára, beborította a lelkét."
Sorozat: Ironskin #1
Mielőtt nekiálltam az Ironskin olvasásának, volt egy bizonytalan időszakom, de a feltöltött első fejezet után bizonyossá vált, hogy "most-azonnal-ide-vele" státuszú a könyv, így a könyv hátralévő részére is fent maradt ez az elvárás.
Persze ezt még tovább erősítette, hogy Jane Eyre feldolgozás steampunk és fantasy körítésben. Hát nem ellenállhatatlan?
Jane Elliot vasmaszkot kényszerül viselni, köszönhetően az öt éve véget ért nagy háborúnak emberek és tündérek között. Ennek következtében Jane többé már nem volt normális (saját szavaival élve), de ez legalább féken tartotta a dühöt, amit másokra is kiterjesztett volna, ha nincs a maszk.
Jane hamarosan nevelőnőként Rochart családhoz kerül, ahol a felettébb jóvágású férfiember, Edward Rochart, lánya hasonló helyzetben van, mint Jane. Azonban semmi sem egyszerű – a kislány nem hajlandó semmit a kezével csinálni, bármennyire is erőlködik Jane. Edward pedig az a művész, akihez szinte mindig nők járnak.
Jane arra gondolni sem mer, hogy Edward esetleg érzelmeket tápláljon iránta, de mi van akkor, ha ez még sincs így? És mit tehet annak érdekében, hogy a férfi lányát úgy nevelje, hogy ne hozzon szégyent a férfira?
Te jó ég… amilyen jól indult a regény, annyira borzalmas lett később. Nem is tudom, hol kezdhetném a problémáim felsorolását. Igazából molyos értékelésbe csak annyit írtam, hogy „minden”.
Úgyhogy jöjjenek azok az elemek, amelyek tönkretették az első fejezetben kiépült harmonikus kapcsolatunkat:
Jobb híján azt is nyugodtan mondhatnám, hogy teljesen kusza, összecsapott, egymáshoz szinte egyáltalán nem kötődő jelenetek sorából állt össze a regény. Pontosabban a második fele. De tényleg – az egyik pillanatban egyik helyen vannak, aztán zéró átmenet nélkül már teljesen máshol, utána megint itt, megint ott, végtelenített sorrendben.
Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy logikai hibáktól csak úgy hemzseg – bár a kedvencem az volt, hogy a vas kint tartja a tündéreket… kivéve a nagy csatajelenetnél. De még csak senki nincs is meglepődve, hogy a jó csudába jött be egy tündér a házba? Teljesen természetes, annak ellenére, hogy közel három oldalon keresztül vasakat raktak mindenhova, hogy NE tudjon bejönni.
Emellett Jane sem volt semmi egy idő után. Eleinte nagyon szimpatikus karakter volt, küzdött a saját démonaival – még arra a szintre is eljutott, hogy önmagát elfogadja. Persze ezek után képes lett volna bármit megtenni azért, hogy „normális” legyen. Ennek a szónak a használata már teljesen kikészített a regényben.
Persze nem, nem ez volt Jane legnagyobb hibája. Ő ugyanis harcos, aki nagy felemelkedésen megy keresztül a regény folyamán… aztán, mikor megtámadják a testvérét, ezt gondolja:
A háborúban a fél arcomat adtam azért, hogy megmentsem a testvéremet, ám ő mégis meghalt. Most miért csináljam ezt meg újra? – Itt azért egy nagyot néztem, hiszen Jane karaktere még távolról sem gondolhatott volna ilyet elméletileg.
Aztán a könyv végén Jane már szupererős lesz, képes arra, amire senki más, igazi Mary-Sue karakter lesz a maszkjával és a titokzatos erejével, amire logikus magyarázat továbbra sincsen (mivel 20 oldalon keresztül ecsetelték korábban, hogy az állapota pont ellentétes hatással van rá és mindenki másra). De nem baj! Jane erős, okos, fantasztikus, igazi szupernő!
Na, de nézzük a romantikus szálat is – mert ugye a fülszöveg elhintette, hogy Edward és Jane bizony nagy romantikát élnek meg. 75%-nál volt is egy fél oldal, míg ezt képes is voltam elhinni. Ezen kívül, gyakorlatilag annyira hatott meg a nagy romantikájuk, mint egy darab fát. És nem azért, mert klasszikus regényekhez hasonló romantika volt – egyáltalán nem. Jane Eyreben (ha már annak a feldolgozása, az remek példa lesz) rajongtam Jane és Mr. Rochester szerelméért. Itt? Még a legromantikusabb pillanatuk is úgy telt el, hogy észre sem vettem. Vissza kellett olvasnom, mert gyakorlatilag nem fogta fel az agyam, hogy itt most valami lényeges történik.
Kár érte! Pedig Edward szerintem fenomenális volt! Nem kedveltem, mert egyetlen karakterrel sem kerültem közelebbi kapcsolatba, de még ő volt az a szereplő, akit értékelni tudtam. Az őrült művész, akinek rengeteg titka van. Szerettem azokat a jeleneteket, amelyekben szerepelt.
Azért nem lehetek teljesen gonosz, voltak benne jó pillanatok is – végül is, okkal olvastam végig, és vállaltam be egy újabb MM sorozatot.
Az egyik kedvenc jelenetem az volt, mikor Edward titka kiderült, s láthattuk, mivel is foglalkozik. Az a leírás szerintem szuperül sikerült.
A másik, amit értékeltem, az Jane visszaemlékezései a múltra, s az abból fakadó érzelmeinek leírása. Csak az a gond, hogy ezek csak egy-egy bekezdést tettek ki.
Mindent egybevéve csalódott vagyok, akartam szeretni ezt a könyvet. Csak igazán kihívás, mikor a legnagyobb jószívűséged ellenére és kiszúrja a szemedet a logikai hibák (és én azokat képes vagyok figyelmen kívül hagyni, ha más klappol), a romantika hitetlen és az az érzésed egy idő után, hogy az írónőnek nagyon kellett sietnie, hogy befejezze időre a könyvet.
Könyv adatai
Eredeti cím: Ironskin (2012)
Kiadó: Tor Books
Oldalszám: 304
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése