2015. december 31., csütörtök

2015. december 30., szerda

2015-ös szerzemények (part 2), Mókus Reloaded

Elérkezett a pillanat, amikor újra fényképezőgépet ragadhattam, és a szépen felépített könyvespolcom békéjét megháborgatva elkészíthettem a 2015-ös szerzeményeim második felvonását is (előzmények itt).
Nem mertem nagyon összeszámolni a dolgokat - pedig egyébként nagyon szép, békésen indult a nyár. Aztán jött a szülinapom. És a december. 
Ne is beszéljünk a decemberről (pedig fogunk, jóóó hosszan).

2015. december 29., kedd

Best of / Worst of 2015

Ugyan készült már lista a Top 10 kedvenc könyvemről, de úgy gondoltam, folytatom az eddigi hagyományt, amelyben különböző szempontok alapján kiválasztom, melyik könyvek voltak a legjobbak és legrosszabbak. 
Mert sajnos nem volt annyira tökéletes ez az év olvasásilag, mint lehetett volna. És nem mindig én választottam az MM-könyveket.

2015. december 28., hétfő

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos

"A pillanat, amikor megtorpansz, egyben a halálod pillanata is lesz."

Sorozat: Szilánkos tenger #2

Ritkán, de előfordul, hogy egy lány nem Béke Atya, hanem Háború Anya szolgálatába szegődik. Hild Bathu, azaz Tüske csak a csatározásnak él, apjához hasonlóan diadalra vágyik, de egy végzetes gyakorlótéri baleset után nem harcos, hanem gyilkos lesz belőle.
Yarvi atya, Gettföld agyafúrt minisztere megmenti őt a kínhaláltól, és magával viszi egy küldetésre, amely nagy hatással lehet a Szilánkos-tenger sorsára. Háború fenyeget, és Yarvi egész országát elpusztíthatja, ha a miniszter nem talál szövetségesekre.
Tüske az úton harcossá érik, de mint mindenki más belegabalyodik Yarvi atya cselszövésének hálójába, ahonnan nem mindenki kerül ki épségben. A miniszter a köz java érdekében képes feláldozni bárkit, főleg egy harcost, de Tüske talán képes lesz saját utat vágni magának a kardjával.

2015. december 27., vasárnap

Julie Anne Peters: Lies My Girlfriend Told Me

"Ha egyszer elkezdesz hazudni, nehéz abbahagyni. Valójában egyféle játékká válik."

Mikor Alix karizmatikus barátnője, Swanee életét veszti szívelégtelenségben, Alix a gyászba menekül. Miközben Swanee szobáját kutatja át a kapcsolatukkal kapcsolatos emlékek után, megtalálja a lány telefonját, rajta pedig tucat sms egy titokzatos L.T-től. A legutóbbi üzenetben ez áll: Kérlek, mondd el, mit tettem. Kérlek, Swan. Te amo. Szeretlek.
A megdöbbent és megcsalt Alix ráébred, hogy Swanee kettős életet vezetett - titokban egy Liana nevű lánnyal is randizott. Alix sms-t küld Liananak Swanee telefonjáról, a lánynak kiadva magát, hogy minél több információt tudjon meg a lányról, mielőtt közölné vele a tragikus hírt.
Swanee hazugságai közelebb hozzák egymáshoz a lányokat, mint gondolták volna. Alix azonban továbbra is rejtegeti az igazat Liana elől. Alix tudja, milyen érzés, ha hazudnak neki - de az igazság felfedése egyben Liana elvesztését is jelentené?

2015. december 26., szombat

Top 10 (14) 2015-ös kedvencek

Idén is sokat olvastam (sőt még van három könyv, amit szeretnék befejezni az év vége előtt) - 100+ regény meglett, amire egyáltalán nem számítottam.
Mivel ennyi könyvhöz volt szerencsém, jó pár kedvencet is avathattam, aminek eredményeként született meg a mostani lista. 
Őszintén szólva idén könnyebben ment a nagy kiválasztás, bár még mindig volt pár könyv, amelynél vérzett a szívem.

2015. december 23., szerda

Miért ne rendezzük át SOHA a könyvespolcunkat? (Esettanulmány)

Ha követitek a blog Facebook oldalát, láthattátok, hogy ma megosztottam a bal oldalon található képet. 
Ugyanis hétvégén úgy döntöttem, hogy ha már szépen kidekorálom a szobámat, akkor már letakarítom a könyvespolcokat is, sőt át is rendezem az egészet!
Ez volt az első hibám.

2015. december 21., hétfő

Alexandra Bracken: Sötét játszmák

"Időnként elgondolkodtam, vajon ugyanaz a Ruby vagyok-e még, aki voltam. A táborban a barakkunkon kívül nem volt nevem. Szám voltam: 3285. Fájl egy szerveren vagy egy fegyverszürke fém iratszekrényben."

Sorozat: Sötét elmék #2

Ruby sosem akarta birtokolni azon képességeit, amelyek majdnem az életébe kerültek. Most azonban meg kell szoknia őket. A többiek a Gyerekek Ligájában csak „Vezérnek" hívják Rubyt, pedig ő pontosan tudja, hogy micsoda: egy szörnyeteg. Amikor Rubyra bíznak egy érzékeny titkot, bele kell vágnia élete legveszélyesebb küldetésébe: el kell hagynia a Gyerekek Ligáját. Kegyetlen információk keringenek arról a veszélyes betegségről, ami a fertőzött amerikai kisgyerekek nagy részét megölte, a többieket pedig kirekesztett lényekké változtatta, és úgy tűnik, ezen információk kiirthatatlanok. Az igazság azonban egyetlenegy helyen lelhető fel: Liam Stewartnál. Ahogyan Ruby átutazik az országon, kutatva Liam és a katasztrófa után, ami tönkretette az életét és egész Amerikát, szíve és esze két irányba húzza – szíve a régi barátok és a család felé, esze pedig a Liga felé, aminek ígéretet tett. Egy biztos: Ruby mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje szeretteit. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztését jelenti?

2015. december 18., péntek

Holden Rose: Az ellopott karácsony

"Tudod, nem terveztünk semmi különöset, csupán egy szép ajándékot akartunk adni valakinek, aki fontos nekünk. Közben megtanultuk, hogy mindig előkerülhet egy olyan ember, akinek egyedül saját maga fontos."

Sorozat: Howard Matheu különös esetei #4

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és ami most hiányzik nekem, az egy karácsonyi ajándék.
Gillel közösen adtuk volna Nitának, de egyszer csak nyoma veszett. Persze nem magától vált köddé, hanem ellopták!
Ez nem egy szokványos karácsonyi történet, mert kimarad belőle a Télapó meg a csengettyűs zene. Helyette ott lesz a papi, egy zűrzavaros nyomozás és egy szemtelen szellem, akinek valahonnan kulcsa van a kémiaszertárhoz.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.
Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese!
Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.

2015. december 17., csütörtök

Bessenyei Gábor: A jövő harcosai

"Utált minden extrém dolgot, és egy szörnyszerű idegennel repülni elég extrémnek tűnt ahhoz, hogy pokolba kívánja az egész napját."

Sorozat: Az Olimposz legyőzése #1

Marcell, Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli.
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?
Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.
És kezdetét veszi az istenvadászat…