A MaddAddam-trilógia második kötetének középpontjában az emberiséget elpusztító járvány és az azt megelőző évtizedek állnak, melyek története két túlélő elbeszéléséből tárul fel. Ren édesanyja kihűlt házasságából megszökött egy rejtélyes férfival, és magával vitte a lányát is; Toby pedig egy gyorsétteremláncnál volt eladó, ahonnét menekülnie kellett, miután egy jól irányzott rúgással nyilvánosan megalázta zaklató, szadista főnökét. Mindketten a Kertészek szektájában lelnek menedékre: a természetet és az életet mindenek fölött tisztelő hívek szakadatlanul készülnek a Víztelen Özönvíz elérkezésére, melynek hitük szerint egyedüli túlélői lesznek. Míg a trilógia első kötete, a Guvat és Gazella a tudomány oldaláról, Az Özönvíz éve a vallás és a hit felől teszi mérlegre a kérdést: ha az ember már teremteni is képes, mi a felelőssége a teremtett világgal szemben?
2019. június 28., péntek
2019. június 27., csütörtök
Félévi bejelentkezés
Helló Dearies!
Eltelt fél év, ami azt jelenti, hogy ideje pillantást vetni arra, hogy miként haladok az egyes kihívásaimmal és fogadalmaimmal.
Eltelt fél év, ami azt jelenti, hogy ideje pillantást vetni arra, hogy miként haladok az egyes kihívásaimmal és fogadalmaimmal.
2019. június 26., szerda
2019. június 23., vasárnap
Hétvégi Olvasónapló (183) Three Days Grace koncert és évzárás
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. június 7., péntek
Hétvégi Olvasónapló (182) Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. június 5., szerda
Top 10 (38) Nyári olvasási projektek
Ha bármennyire is ismertek, tudhatjátok, hogy imádok tervezgetni. Legyen ez valami apróság, vagy hatalmas dolgok. (Az mellékes, hogy a kivitelezés miként történik. Sálálá.) Épp ezért arra gondoltam, hogy megosztom veletek, hogy a nyáron milyen könyves projektekkel szeretnék kezdeni valamit.
2019. június 2., vasárnap
Leltár (70) 2019. május
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. május 25., szombat
Margaret Atwood: Guvat és Gazella
Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.
Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…
Sorozat: VadÁdám-trilógia #1
2019. május 22., szerda
Jessica Townsend: Csudamíves - Morrigan Crow baljós öröksége
Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja.
Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait…
És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja…
Sorozat: Nevermoor #2
2019. május 17., péntek
Hétvégi Olvasónapló (181) Mesés könyvek hete
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.






