"Mikor Taemon bátyja először próbálta megölni őt, Fierre bácsi az unisphere-jével jött át."
Sorozat: Psi Chronicles #1
A tizenkét éves Taemon városában mindenki rendelkezik psi-vel - a képességgel, hogy elméjükkel tárgyakat manipuláljanak és mozgassanak. Mikor Taemon egy traumatikus balesetben elveszti psi-jét, minden áron el kell rejtenie hiányosságát. Azonban egy kínos incidens felfedi helyzetét, és Taemon a tehetségtelenek kolóniájában találja magát.
A hely viszont egyáltalán nem olyan, mint Taemon képzelte: az emberek nyitottak és kedvesek, és élvezik, hogy a két kezükkel dolgozzanak, játsszanak és szeretgessék gyermekeiket. Taemon gyorsan hozzászokik az új élethez, barátokat szerez, és mindenki elfogadja őt.
Mikor azonban Taemon akaratlanul felfed egy titkot, lesz elég bátorsága, hogy helyrehozza a károkat - még ha ez azt is jelenti, hogy vissza kell térnie a városba, és szembenézni azokkal, akik kiűzték?
Mikor az értékelést írtam molyra a könyvről, így indítottam: "nem tudom, mit érezzek ezzel a könyvvel kapcsolatban". Természetes pozitív értékelés volt, egyedül az úgynevezett extázist hiányoltam, amit a szuper-ötcsillagos MG regényeimnél éreztem.
Viszont - és itt jön a fordulat. A Freaklinget még novemberben olvastam, úgyhogy volt időm gondolkodni rajta. Ugyanis nem értettem, miért nem éreztem ezt az extázist, holott igazán kiváló regény, amelyet a disztópia-kedvelő ifjúsági irodalmat olvasó kezébe nyomnék. Aztán nemrég megvilágosodtam - ezt a regényt nem az extázisélmény teszi különlegessé, hanem, hogy felejthetetlen.
Úgyhogy ezzel a szellemben kezdem az értékelésemet.
A Freakling története egy misztikus világban játszódik, ahol emberek egy csoportja elkülönülve él, és olyan
képességekkel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra a tárgyak, anyagok mozgatását és formálását. Ezen a mini-társadalmon belül a középkori világnézethez hasonlóan vallási alapon egy főpap irányítja a várost, aki hatalmát egy felsőbb hatalom nevében gyakorolja, míg a társadalom alatta hierarchikusan épül fel. Sőt, a társadalom sem egységes: azok, akik nem rendelkezni psi-vel, a város falain kívül, egy külső kolóniában élnek. Ez a társadalmi berendezkedés kiváló alapot nyújtott egy disztópia felépítésére. A mini-társadalom (vagy városállam, ha pontos meghatározást szeretnék használni) tagjai még a személyes jogok nagy részétől is meg vannak fosztva - szólás szabadság nem létezik, a magántulajdonhoz való jog a város falon kívül csak egy utópisztikus álom... és még sorolhatnám.
Nagyon tetszett egyébként az ifjúsági disztópia koncepciója; személy szerint még nem olvastam a 12-14 éves korosztálynak szánt disztópiát, úgyhogy új élmény volt. És komolyan mondom, kiválóan kidolgozott világot kaptunk a Freaklingben. Ismerjük a nagyvilág helyzetét, ami nálam szinte minden esetben pluszpont; a belső hatalmi rendszert részletekbe menően ismerhetjük meg a történet előre haladása során. Emellett pedig kapunk egy kis történelmet is. Bár felettébb részletes a világ, néhány kérdés még így is maradt számomra - főként a mi alapján kap valaki psi-t? De hát ezért van a második rész, hogy megválaszolja a kérdéseimet.
A történet értékelésénél (de már az olvasásánál is) figyelembe kellett vennem, hogy a nálam fiatalabb korosztálynak készült. A fő események eléggé egyértelműek, és könnyen kitalálhatóak. Talán egy-két csavar lepett meg, ami közvetetten kapcsolódott a főszálhoz. Ennek ellenére egy igazán eseménydús és izgalmas történetet kaptam, amely mindent megtesz, hogy lekösse a figyelmet. Az enyémet sikerült - különösen, mikor egy-egy, a fülszöveg által már említett fordulathoz értünk. Hiszen, habár tudtam, hogy mi fog történni, de a hogyan, és az ok-okozati összefüggések még feltárásra vártak. Ráadásul ott az örök kérdés, hogy "ebből miként lesz valaha is happy end?".
Hogy további jelzőkkel dobálózzak, a regény ütemes volt, nem voltak üres járatok: az írónő igyekezett a jeleneteit jelentéssel és jelentőséggel megtölteni.
Ezzel kapcsolatban, ismét fontos szerepet játszik a regény üzenete a jó és rossz kapcsolatáról. Ebben a regényben nem kaptunk szürke zónát, mint mondjuk a The School for Good and Evilben, itt világosan elkülönül a kettő. Az üzenet sokkal inkább azt szolgálja, hogy megmutassa: "gyengének" lenni nem gyengeség, és többre viheted, ha helyén van a szíved. Értékeltem, hogy ez az üzenet igen nagy hangsúlyt kap, és áthatja az egész könyvet.
A másik üzenet, ami szintén kötődik ehhez, hogy nem kell erősnek/népszerűnek lenned ahhoz, hogy különleges legyél. Hiszen nézzük csak, Taemon a regény elején átlagos fiú, aki miután elveszti erejét a "gyengék" közé kerül - de azt is láthatjuk, hogy ennek ellenére sokkal több van benne, és ez a későbbiekben meg is mutatkozik.
Az előző bekezdésben már belekezdtem a karakterekbe, úgyhogy nézzük őket. A legtöbb karakter vagy jó, vagy rossz. Nincsenek szeretnivaló gonoszok tragikus múlttal, sem antihősök.
Taemon nekem nagyon szimpatikus volt, igazán sajnáltam mindazt, amin keresztülment. Viszont ő igazi hőstípus, aki, habár követett el hibákat, igyekszik jóvá tenni őket. Taemon bátyja a fiú totális ellentéte - hatalomvágyó, féltékeny, agresszív, és egyszerűen nem kedveltem őt... nem találtam semmi motivációt, ami miatt szimpatizálni tudtam volna vele. Bár nagyon kíváncsi lennék, hogy miként lett ilyen jellem.
Taemon szülei nekem a nagy kérdések - az ő szerepük a regényben nem túl jelentős a történet szempontjából, viszont igen fontos szerepük van Taemon életének alakulásában. Azon tűnődöm még utólag is, hogy vajon mit kellett volna tenniük? És vajon miként éreztem a regény alakulása során? Velük kapcsolatban rengeteg kérdés van, amire szeretnék választ kapni - bár kétlem, hogy fogok.
Összességében egy igazán élvezetes, emlékezetes ifjúsági regény a Freakling egy átlagos kisfiúról, aki belül egy hős volt; sok-sok döntésről, amelyek egy világot változtatott meg és egy világról, amelynek talán szüksége volt erre a változásra, talán nem. Ez a kérdés nyitva marad még egy ideig.
Könyv adatai
Eredeti cím: Freakling (2012)
Kiadó: Candlewick
Oldalszám: 320
Viszont - és itt jön a fordulat. A Freaklinget még novemberben olvastam, úgyhogy volt időm gondolkodni rajta. Ugyanis nem értettem, miért nem éreztem ezt az extázist, holott igazán kiváló regény, amelyet a disztópia-kedvelő ifjúsági irodalmat olvasó kezébe nyomnék. Aztán nemrég megvilágosodtam - ezt a regényt nem az extázisélmény teszi különlegessé, hanem, hogy felejthetetlen.
Úgyhogy ezzel a szellemben kezdem az értékelésemet.
A Freakling története egy misztikus világban játszódik, ahol emberek egy csoportja elkülönülve él, és olyan
Nagyon tetszett egyébként az ifjúsági disztópia koncepciója; személy szerint még nem olvastam a 12-14 éves korosztálynak szánt disztópiát, úgyhogy új élmény volt. És komolyan mondom, kiválóan kidolgozott világot kaptunk a Freaklingben. Ismerjük a nagyvilág helyzetét, ami nálam szinte minden esetben pluszpont; a belső hatalmi rendszert részletekbe menően ismerhetjük meg a történet előre haladása során. Emellett pedig kapunk egy kis történelmet is. Bár felettébb részletes a világ, néhány kérdés még így is maradt számomra - főként a mi alapján kap valaki psi-t? De hát ezért van a második rész, hogy megválaszolja a kérdéseimet.A történet értékelésénél (de már az olvasásánál is) figyelembe kellett vennem, hogy a nálam fiatalabb korosztálynak készült. A fő események eléggé egyértelműek, és könnyen kitalálhatóak. Talán egy-két csavar lepett meg, ami közvetetten kapcsolódott a főszálhoz. Ennek ellenére egy igazán eseménydús és izgalmas történetet kaptam, amely mindent megtesz, hogy lekösse a figyelmet. Az enyémet sikerült - különösen, mikor egy-egy, a fülszöveg által már említett fordulathoz értünk. Hiszen, habár tudtam, hogy mi fog történni, de a hogyan, és az ok-okozati összefüggések még feltárásra vártak. Ráadásul ott az örök kérdés, hogy "ebből miként lesz valaha is happy end?".
Hogy további jelzőkkel dobálózzak, a regény ütemes volt, nem voltak üres járatok: az írónő igyekezett a jeleneteit jelentéssel és jelentőséggel megtölteni.
Ezzel kapcsolatban, ismét fontos szerepet játszik a regény üzenete a jó és rossz kapcsolatáról. Ebben a regényben nem kaptunk szürke zónát, mint mondjuk a The School for Good and Evilben, itt világosan elkülönül a kettő. Az üzenet sokkal inkább azt szolgálja, hogy megmutassa: "gyengének" lenni nem gyengeség, és többre viheted, ha helyén van a szíved. Értékeltem, hogy ez az üzenet igen nagy hangsúlyt kap, és áthatja az egész könyvet.
A másik üzenet, ami szintén kötődik ehhez, hogy nem kell erősnek/népszerűnek lenned ahhoz, hogy különleges legyél. Hiszen nézzük csak, Taemon a regény elején átlagos fiú, aki miután elveszti erejét a "gyengék" közé kerül - de azt is láthatjuk, hogy ennek ellenére sokkal több van benne, és ez a későbbiekben meg is mutatkozik.
Az előző bekezdésben már belekezdtem a karakterekbe, úgyhogy nézzük őket. A legtöbb karakter vagy jó, vagy rossz. Nincsenek szeretnivaló gonoszok tragikus múlttal, sem antihősök.
Taemon nekem nagyon szimpatikus volt, igazán sajnáltam mindazt, amin keresztülment. Viszont ő igazi hőstípus, aki, habár követett el hibákat, igyekszik jóvá tenni őket. Taemon bátyja a fiú totális ellentéte - hatalomvágyó, féltékeny, agresszív, és egyszerűen nem kedveltem őt... nem találtam semmi motivációt, ami miatt szimpatizálni tudtam volna vele. Bár nagyon kíváncsi lennék, hogy miként lett ilyen jellem.
Taemon szülei nekem a nagy kérdések - az ő szerepük a regényben nem túl jelentős a történet szempontjából, viszont igen fontos szerepük van Taemon életének alakulásában. Azon tűnődöm még utólag is, hogy vajon mit kellett volna tenniük? És vajon miként éreztem a regény alakulása során? Velük kapcsolatban rengeteg kérdés van, amire szeretnék választ kapni - bár kétlem, hogy fogok.
Összességében egy igazán élvezetes, emlékezetes ifjúsági regény a Freakling egy átlagos kisfiúról, aki belül egy hős volt; sok-sok döntésről, amelyek egy világot változtatott meg és egy világról, amelynek talán szüksége volt erre a változásra, talán nem. Ez a kérdés nyitva marad még egy ideig.
Könyv adatai
Eredeti cím: Freakling (2012)
Kiadó: Candlewick
Oldalszám: 320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése