2014. május 31., szombat

Veronica Rossi: Into the Still Blue

"El kell mondanod. El kell egymásnak mondanunk a kis dolgokat, a rossz dolgokat is. Lehet, hogy egy ideig fájni fognak, de legalább nem válnak nagy dologgá. Ha nem így teszünk, csak bántani fogjuk egymást. És ezt nem akarom többé."

Sorozat: Végtelen ég alatt #3

A szerelmük és vezetőképességük kipróbáltatott. Eljött az idő, hogy Perry és Aria egyesítse a Belsősöket és a Külsősöket egy utolsó elszánt kísérletre, hogy egyensúlyt teremtsenek világukban.
A Kék Csendért folytatott küzdelem a végéhez érkezett. Aria és Perry elszántak, hogy még Sable és Hess előtt megtalálják az utolsó menedékhelyet az éterviharok elől. Közben Cinder megmentésére is egyre fogy az idejük, akit Hess és Sable rabolt el különleges képessége miatt.  Ráadásul, mikor Roar visszatér a táborba, annyira haragszik Perryre, hogy a fiú úgy érzi, máris veszített.
Lehetőségeikből kifogyva Perry és Aria összehoznak egy csapatot, hogy kivitelezzék a lehetetlent - ugyanis Cinder nem csupán kulcs a Kék Csendhez, ezáltal egyetlen esélyük a túlélésre, hanem a barátjuk is. És ebben a haldokló világban az emberek közti kapocs, ami leginkább számít.

Ez a fülszöveg magában foglal mindent, amiért nem kellene szeretnem ezt a regényt. És igen, ez a diplomatikus megfogalmazása annak, hogy szerintem a lehető legrosszabbul sikerült megfogalmazniuk a fülszöveget.

Viszont, Dearies, végre sikerült megértenem, hogy miért akkora siker ez a sorozat külföldön! Igen, három rész, 1107 oldalnyi szöveg alatt sikerült rájönnöm, miben is rejlik a titok. Bár számomra még mindig nem tökéletes a sorozat, de a sorozatzáró kötet mindenképp a legjobb lett a trilógián belül!

A világfelépítés még mindig kissé furcsa számomra. Egy új helyszínt ismertem meg ebben a részben, de számomra az elég kidolgozatlan lett ismételten. Olyan érzésem van, hogy az írónőt nem annyira érdekli a világfelépítés, mint mondjuk engem. És én megértem még mindig, hogy vannak más szempontok is, de ha egy olyan világot teremt, ami nem is a Földön van, akkor legalább legyen megmagyarázva, és ne az olvasó képzeletére bízva ennyire.

A történet egy főszálból, és több mellékszálból épül fel. Nekem izgalmas volt a Belsősök és Külsősök közti feszültség, és hogy miként változott ez a regény alakulása során. Azt sajnálom, hogy nem ismertük meg bővebben, hogy pontosan miken mennek keresztül.
A fő történet a Kék Csend megszerzéséért és Sable-Hess duó legyőzéséhez kötődik. Tudjátok, itt nem igazán számítottam hatalmas fordulatra, nem gondoltam, hogy a világ legnagyobb csavarjával élve teljesen más lesz, mint amit az eddigi részek sugalltak.
Mert legyünk őszinték. Veronica Rossi regénye nem a negatívumokra épít, egy olyan világot mutat be, egy olyan történetet mesél el, amelynek célja megmutatni, hogy még ha a világ a fejére is áll körülöttünk, és mi mégis hűek maradunk önmagunkhoz, nem adjuk fel, akkor elérhetünk valamit.

Ennek ellenére voltak fordulatok a regényben, árulások, nem várt fejlemények, amelyek tényleg derült égből villámcsapás jellegűek voltak.
Ezek azonban mind-mind a karakterfejlődéshez járultak csak hozzá.

"És igazad van. Fáj. De nem félek ezt elismerni."
Még mindig nevetek, mikor Perry az ibolyaillatot emlegeti.
Tudom, gyerekes, de nem tudom elfelejteni, hogy az első részben emiatt szeretett bele Aria-ba. Konkrétan az illata volt, ami miatt vonzódni kezdett a lányhoz. És emiatt utáltam is egyébként a romantikát egészen a harmadik részig.
A Végtelen ég alatt sorozat sokkal inkább karakterközpontú regény, mint történetközpontú. És én erre nem jöttem rá, mert mindenki azt hangsúlyozta, milyen izgalmas története van. Nem, a harmadik részig nagyjából semmilyen története nincs, úgyhogy ezért nem értettem, miért ez a nagy hype.

Az Into the Still Blue-ban már teljesen egyértelművé válik, hogy csak és kizárólag a karakterek és a romantika számít. Annyiban örülök, hogy nem lett egy chick-lit könyvbe illő befejezés, hogy mindenki talál magának valakit, és hirtelen mindenki boldog, és fehér galambok röpködnek.
Leginkább azt értékeltem ebben a regényben, hogy a szereplők nem léptek túl a megrázó eseményeken, sőt, ezek még erősebbé tették őket. Úgy gondolom, Veronica Rossi csodálatosan dolgoztatta fel a karakterekkel a "veszteség" érzését.
A teljes regény során érződik ez az alaphang, néha hangsúlyosabban, néha csak egy pillanatra. Úgyhogy ez volt az egyik legnagyobb pozitívumom.
Perryt is sikerült jobban megkedvelnem. Ebben a részben jobban átérződött, mekkora felelőssége van, sőt ő maga is végre felfogta ezt, és felnőtt ehhez a feladathoz.
Ariaval hasonló a helyzet. Nem állíthatom, hogy kedvenc szereplőm lett, de azzal, hogy küzdött mindennek ellenére, igazán érett karakterré vált.

De a legjobb a romantika volt. Igen, az a romantika, amelyet utáltam az első és a második részben. Nem is tudom, annyira aranyos volt Perry és Aria együtt. Imádtam, hogy küzdenek a kapcsolatukért, hogy megpróbálják kezelni a gondokat, és ténylegesen beszélni, ha bármi történik.
És emellett vannak olyan pillanatok is, mint a következő részlet:
 
"- Perry, tudtad, hogy a nadrágod le akar esni?
- Igen. - Nem kellett odanéznie; érezte, hogy csúszik le a csípőjéről. - Én, öhm... levettem az övem, hogy kényelmesebben érezd magad.
- Levetted az öved, hogy én kényelmesebben érezzem magam?
Bólintott, s próbálta visszafojtani a nevetését. - Arra gondoltam, így természetesebb lenne.
- A lecsúszó nadrágod természetes?
Elvigyorodott. - Igen. Ha még lejjebb csúszik, nagyon természetes lesz."


Mondhatni a kapcsolatuk eljutott arra a szintre, hogy természetesnek érzik egymás jelenlétét, és túl vannak a feszengős időszakukon. Igazán könnyed jeleneteket eredményezett ez a sok fájdalom mellett, amelyet át kellett élniük mindemellett.

Összességében úgy látom, nagyon sokat fejlődött ez a sorozat, és bár nem lett öt csillagos, egy érdekes karakterközpontú sorozattá nőtte ki magát. A karakterek mostanra kiforrottá váltak, érett személyiséggel rendelkeznek, ami a legnagyobb pozitívuma volt ennek a résznek.
Igazából nagyon sajnáltam, hogy történetileg és világfelépítésileg nem lett annyira kidolgozott, de részben kárpótoltak érte a szereplők és a romantika.
Ami pedig a legmeglepőbb? Hiányzik ez a sorozat, egészen a szívemhez nőtt.


Könyv adatai
Eredeti cím: Into the Still Blue (2014)
Kiadó: HarperCollins (2014)
Oldalszám: 400

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése