2017. január 27., péntek

Hétvégi Olvasónapló (88) Egy új szerelem

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





A mostani hetem egész jól telt, ha visszagondolok rá. A diákjaim tünemények voltak, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam alapvetően a munkámmal kapcsolatban; ráadásul még könyveket is kaptam, ami a legjobb. :)

Szerdán megérkezett a két cserekönyvem, a Felhőatlasz és a Méregtan, tegnap pedig a GLS futár hozott egy impozáns csomagot a Könyvmolyképző kiadótól. 

Mint sejthetitek, most ismételten abban a dilemmában találtam magam, hogy nincs hova tennem a szépségeket. Most már muszáj lesz vennem egy könyvespolcot, csak egyszerűen nem tudom, hova állíthatnám fel most. 
Majd... egy nap megoldom ezt az édes problémát. Csak azért rossz, hogy nem tudom kiállítani a szépségeimet. Sajog értük a szívem.

Zenei szempontból a héten szinte végig a Walking on Cars dalait hallgattam, közülük is elsősorban a Speeding Car-t, a Don't Mind Me-t és a Catch Me If You Can-t. A dalok iránti ragaszkodásomat pedig tovább fokozza a tény, hogy az egyik nagy shipemhez remekül illenek, és folyton ők jutnak eszembe, mikor ezeket a dalokat hallgatom.

A héten olvastam

A héten rengeteg fanficet olvastam - még mindig teljesen odáig vagyok a párosomért, bár nem értem, hogy honnan lángolt fel ismét ez a nagy szerelem, mikor már jó pár éve véget ért a sorozat, amelyben szerepeltek.
Persze azért sikerült egy regényt is befejeznem a nagy fanficlázam közepette, és nem is akármilyet!


Katherine Addison ezzel a regényével levett a lábamról! Éjszakába nyúlóan fennmaradtam, hogy befejezzem, most pedig érzem, hogy elvonási tüneteim vannak. Alig várom, hogy megvegyem magamnak, és ismét elmerülhessek ebben a világban!

Aktuális olvasmányok

   

Cinda Williams Chima: The Demon King
Haladás: 87. oldal

Egyre inkább belezúgok ebbe a regénybe, amolyan lassú víz partot most alapon. Azért még mindig várom a nagy áttörést, ahol végleg úgy érzem, ez igazi szerelem lesz. Mondjuk most picit pihentetem a kicsikét, amíg megérkezik cserekönyvként a rendes könyvverzió, de utána nem lesz megállás!

Raine Maria Rilke: Gedichte
Haladás: 48. oldal

Rilke nagyon szép verseket írt, pedig én nem vagyok a legnagyobb versrajongó (megvannak a kedvenceim, de nem gyakran olvasok újabbakat most már). Szerintem a hétvégén ennek a kötetnek a végére érek (most épp az elégiáinál tartok).

Tervek

   

Mivel közeleg a hónap vége, így inkább az aktuális olvasmányaim számát szeretném csökkenteni. A Wayfarert szeretném leginkább befejezni, hiszen a Nancys kihívásomnak ez a főszereplője, mint új megjelenés! Ráadásul sorozatzáró! Mit művelek, hogy ennyire elhanyagolom?

Emellett múlt héten nem kezdtem el a Hobbitot, úgyhogy azt is most kezdem majd olvasni. Már nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy még jobban megismerjem Tolkien munkásságát.

Most hétvégén, ha minden igaz, elég aktív blogos életet élek majd; holnap ugyanis kezdetét veszi a tavalyi évem utolsó szerelmének blogturnéja (Anthony Ryan: Az ébredő tűz), vasárnap pedig Veronica Roth: A hűséges könyvéről hozok egy kis bejegyzést.
Remélem, nektek pedig olvasásban gazdag hétvégétek lesz!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése