2018. május 11., péntek

Hétvégi Olvasónapló (147) Hádész papírsereglete

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.




Csak magamhoz tértem végre! A mai nap nagyon hosszú volt - mivel nem kellett mennem dolgozni, ezért természetesen itthon várt a munka. Fél 8 és fél 5 között fákat pakoltam, s te jó ég, alaposan elfáradtam! Ennyi áldozatot viszont megért bőven, hogy most már az aprófák készen állnak télre. *-*

A héten mi történt? Megkezdődtek az érettségik, úgyhogy izgulhattam a diákjaimért, hogy ügyesek legyenek. Mindegyik tanított tárgyam írásbelijén túl vannak, de még a szóbeli azért még vár rájuk.

Szerdán voltam második otthonomban, Pécsen is, találkoztam legjobb barátnémmal. Szokás szerint kitárgyaltunk mindent, megjártuk a könyvesboltokat... ahol semmit, de semmit nem vettem! Bár kinéztem két könyvet, amit ma meg is rendeltem online. Ezek egyik német nyelvtani gyakorlókönyv nekem, s egy angol szóbeli feladatokat tartalmazó könyvecske a diákjaimnak, hogy még több típust gyakorolhassunk.

Zajlik az Eurovíziós Dalfesztivál is, ahol igen, igen, TOVÁBBJUTOTT AZ AWS! Viszont mennyi más kedvencem kiesett - mondjuk meg is értem mindegyikük esetében, hiába kedvelem őket.

A héten olvastam


Ahhoz képest, hogy mennyire zsúfolt hetem volt, elég sokat olvastam! Minden tervezett olvasmányt sikerült befejeznem!

      

A hétvégén befejeztem az utolsó két Neil Gaiman kötetemet, és így meg is kaptam a csilli-villi plecsnit is. Emlékszem, azt hittem, hogy még egy-két évre szükségem lesz hozzá, erre 5 hónap alatt elolvastam 10 könyvet tőle! Igen, ezzel együtt Neil Gaiman magasan a legtöbbet olvasott szerzőmmé is vált, amit sosem hittem volna. De erre a témára még visszatérek. ;)

De hogy a véleményemet is megosszam a könyvekről - az American Gods nagyon tetszett, igazi élmény volt Shadow-val együtt nyomozni, megismerni Amerikát egy új szemszögből. A kedvenc részeim a "Coming to America" fejezetek voltak, ahol az egyes istenek útjáról írt Gaiman. Ezek nagyon szomorú, tanulságos, sötét mesék voltak.

Ezzel szemben az Ananasi fiúk kissé csalódás volt, mégpedig azért, mert olyan konfliktushelyzetet alakított ki Gaiman, amit ki nem állhatok. De komolyan, szenvedélyes ellenérzéseim vannak, így hiába írta Gaiman, hiába volt különleges a tálalása, engem nem fogott meg. A végén azért kicsit csitult az ellenérzésem, de a kár megvolt már, az Anansi fiúkat többször nem olvasom el.

A héten végére értem Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit kisregényének is. Bevallom, eleinte kétségbe voltam esve, mert egyáltalán nem tetszett. S egyébként most is úgy gondolom, hogy az a rész a regény gyenge pontja. A későbbiek azonban gyökerek változást hoztak, s magával ragadott a történet.

Aktuális olvasmányok


   

Rick Riordan: The House of Hades
Haladás: 158. oldal (+58 oldal)

Nem tudom, mikor haladtam ezzel a könyvvel, de valamikor olvastam! És emlékszem is, mi történt, ami fontosabb, mint a mikor olvastam kérdésre válaszolni. Még mindig tetszik ez a rész - folyamatosan zajlanak az események, nincs megállás! Rajongok Rick Riordanért, ennyi.

Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Haladás: 195. oldal (+181 oldal)

Ken Liu novellagyűjteménye a fő olvasmányom jelenleg, és nem véletlenül. Az író egyszerűen fantasztikus! Szépirodalomnak megfelelő lírai stílusban megírt történetei érzelmek hadát váltja ki belőlem. Egyik nap ki is írtam molyra, hogy igazán mellékelhettek volna papírzsebkendőt is a könyv mellé, ahányszor könnyezni kezdek rajta.
Eddig egy olyan történet volt, ami simán csak "nagyon jó", a többi mind bekerült az idei kedvenc novelláim közé.
Eddig még Ursula K. Le Guinnél is jobban tetszik, pedig ő minőségben nagyon magasra rakta a lécet.

Tervek


Őszinte leszek, egyáltalán nem is gondolkodtam el a terveken. Mármint persze, Ken Liut jó lenne befejezni, akárcsak a House of Hadest - de azon túl?
Szerintem rég péntek lesz megint, mire eljutnék a végükre. De nézzünk azért valamit, mi jöhet szóba, ha nagyon profi lennék, s lenne időm olvasni! Természetesen ezek közül maximum az egyik lesz a kiválasztott.


      

Májusban még nem haladtam a Flamecasterrel, s igazán jó lenne, hiszen a Tear végzetének olvasását ennek a befejezésétől tettem függővé. Igen, még mindig ez a taktikám az aktuális olvasmányok listám viszonylagos karbantartásához. A Flamecasterben jelenleg a 63. oldalon járok, s itt előre fogunk ugrani egy kicsit időben.

Szeretném folytatni a Kane krónikákat is, már csak amiatt is, mert könyvtári könyv. Ráadásul már nagyon érdekel, hogy miként alakult a testvérek sorsa! Rick Riordan komoly függőséget képes kialakítani bennem... de nem bánom.

A harmadik jelölt Dan Simmons Terrorja lenne, amit Ken Liut novelláskötete után kezdenék el talán. Mostanában egyre gyakrabban futok bele a könyvbe, s már úgy szeretném olvasni!

Igen, nem igazán vannak komoly indokaim egy-egy könyvem olvasását tekintve, de ez épp elegendő, hogy nekiálljak az olvasásuknak.

Nos, ennyi lett volna a hétvégi olvasónapló! Szép estét Dearies, pihenjetek sokat a hétvégén!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése