Sorozat: Passenger #2
Etta Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés.
A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Alexandra Bracken Passenger sorozatának második részét Világok utazói címmel. A duológia második része további izgalmas fordulatokat tartogat az olvasóknak az időutazók világában. Érdemes követni a három állomást, a kiadó felajánlásában egy példány kerül kisorsolásra a játékunk megfejtői között.
Alexandra Bracken Passenger duológiája igen különleges helyet foglal el az életemben. Olvasás közben nem igazán találjuk a közös hangot, azonban ahogy telik az idő az olvasás után, pozitív élményként gondolok vissza rá. Ezt a kettősséget még egyetlen könyv sem váltotta ki belőlem – általában pont a fordítottja szokott megtörténni, de ebből is látszik, hogy Alexandra Bracken nem egy hétköznapi írónő.
A Világok utazói ott veszi fel a fonalat, ahol az előző kötetben befejeződött. Hőseink elszakadtak egymástól, mindenkit veszély fenyeget, és a helyzet reménytelennek tűnik. Az írónő nehéz feladat elé állította önmagát, rengeteg szál várt elvarrásra. Ebből kifolyólag arra számítottam, hogy egy pörgős, fordulatokban és eseményekben gazdag regényhez lesz szerencsém.
Sajnos a valóságban ez nem úgy valósult meg. Folyamatosan az az érzés kísértett, hogy talán most történik valami! De akárhányszor léptünk előre egyet, a következő 20-30 oldalban ott toporogtunk. Mivel elég gyakran olvasok lassabb cselekményű regényeket, így tudom, hogy normál esetben nem zavar a lassúság, ha valamivel kitölti az író a várakozási időt. Itt azonban még számomra is vontatott volt a történet. Azt már mondanom sem kell, hogy így még rosszabbul jött ki, amiért gyorsan lerendeződtek a főbb konfliktusok.
Azonban nem emiatt alakult ki a második részben visszás érzésem a regénnyel kapcsolatban. Az a logikai hibákhoz és a történetben tátongó lyukakból eredt. Először is, rádöbbentem, hogy az időutazós rész nagyon logikátlan és sokszor önmagának mond ellent. Egy idő után már annyira frusztrált az egész, hogy inkább elengedtem (és nem, a saját szabályzat logikátlan kifejtéssel nem magyarázat számomra).
A lyukak elsősorban arra vonatkoztak, hogy az írónő behozott egy felsőbb gonoszt, viszont minek, azt nem tudnám megmondani. Igazából semmi különösre nem használta, nem volt semmi jelentősége. Inkább hagyta volna annyiban – volt így is elég probléma.
A szereplőket tekintve igazán pozitív élmény volt, hogy az írónő ennyire erős női szereplőket alkotott. Etta és Sophie részeit is szívesen olvastam, szimpatizáltam mindkettejükkel, s átéreztem a tetteik mögött megbúvó motivációt. A férfi főszereplővel, Nicholasszal, szemben azonban tovább erősödött az ellenérzésem a kötet első felében, s ezen nem segített az sem, hogy az ő nézőpontjából is olvashattam a történetet. Számomra hiteltelenné vált a karaktere, mikor folyamatosan elítélően beszélt másokról, miközben ő maga panaszkodott arról, hogy őt elítélik mások. Ez elfogadható lett volna, ha az írónő nem egy kivételesen csodálatos karakterként ábrázolta volna.
Végül pedig beszéljünk a romantikáról, amit a Nicholasról alkotott véleményem ellenére élveztem. Habár távol vannak egymástól, olyan szívszorítóan megírt merengéseket olvashattam, hogy nem tudtam nem drukkolni nekik.
Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ennek a sorozatnak a romantika az erőssége, s azoknak is ajánlanám a könyveket, akik szeretik az intenzív szerelmes történeteket, ahol a páros folyamatos kihívásokkal találja szembe magát. Ha például Marie Rutkoski Győztes trilógiájának szerelmi szála tetszett, érdemes lehet megismerkedni Nicholasszal és Ettával is. Maga a történet és az időutazós aspektus inkább körítésként szerepel a sorozatban, ez egy karakterközpontú szerelmes regény lírai írásmóddal. Én szeretem ezt a sorozatot, még úgyis, hogy látom a tökéletlenségét. A miértjére azonban sosem fogok rájönni szerintem. De kellenek ilyen könyvek is, nem?
Alexandra Bracken Passenger duológiája igen különleges helyet foglal el az életemben. Olvasás közben nem igazán találjuk a közös hangot, azonban ahogy telik az idő az olvasás után, pozitív élményként gondolok vissza rá. Ezt a kettősséget még egyetlen könyv sem váltotta ki belőlem – általában pont a fordítottja szokott megtörténni, de ebből is látszik, hogy Alexandra Bracken nem egy hétköznapi írónő.
A Világok utazói ott veszi fel a fonalat, ahol az előző kötetben befejeződött. Hőseink elszakadtak egymástól, mindenkit veszély fenyeget, és a helyzet reménytelennek tűnik. Az írónő nehéz feladat elé állította önmagát, rengeteg szál várt elvarrásra. Ebből kifolyólag arra számítottam, hogy egy pörgős, fordulatokban és eseményekben gazdag regényhez lesz szerencsém.
Sajnos a valóságban ez nem úgy valósult meg. Folyamatosan az az érzés kísértett, hogy talán most történik valami! De akárhányszor léptünk előre egyet, a következő 20-30 oldalban ott toporogtunk. Mivel elég gyakran olvasok lassabb cselekményű regényeket, így tudom, hogy normál esetben nem zavar a lassúság, ha valamivel kitölti az író a várakozási időt. Itt azonban még számomra is vontatott volt a történet. Azt már mondanom sem kell, hogy így még rosszabbul jött ki, amiért gyorsan lerendeződtek a főbb konfliktusok.
Azonban nem emiatt alakult ki a második részben visszás érzésem a regénnyel kapcsolatban. Az a logikai hibákhoz és a történetben tátongó lyukakból eredt. Először is, rádöbbentem, hogy az időutazós rész nagyon logikátlan és sokszor önmagának mond ellent. Egy idő után már annyira frusztrált az egész, hogy inkább elengedtem (és nem, a saját szabályzat logikátlan kifejtéssel nem magyarázat számomra).
A lyukak elsősorban arra vonatkoztak, hogy az írónő behozott egy felsőbb gonoszt, viszont minek, azt nem tudnám megmondani. Igazából semmi különösre nem használta, nem volt semmi jelentősége. Inkább hagyta volna annyiban – volt így is elég probléma.
A szereplőket tekintve igazán pozitív élmény volt, hogy az írónő ennyire erős női szereplőket alkotott. Etta és Sophie részeit is szívesen olvastam, szimpatizáltam mindkettejükkel, s átéreztem a tetteik mögött megbúvó motivációt. A férfi főszereplővel, Nicholasszal, szemben azonban tovább erősödött az ellenérzésem a kötet első felében, s ezen nem segített az sem, hogy az ő nézőpontjából is olvashattam a történetet. Számomra hiteltelenné vált a karaktere, mikor folyamatosan elítélően beszélt másokról, miközben ő maga panaszkodott arról, hogy őt elítélik mások. Ez elfogadható lett volna, ha az írónő nem egy kivételesen csodálatos karakterként ábrázolta volna.
Végül pedig beszéljünk a romantikáról, amit a Nicholasról alkotott véleményem ellenére élveztem. Habár távol vannak egymástól, olyan szívszorítóan megírt merengéseket olvashattam, hogy nem tudtam nem drukkolni nekik.
Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ennek a sorozatnak a romantika az erőssége, s azoknak is ajánlanám a könyveket, akik szeretik az intenzív szerelmes történeteket, ahol a páros folyamatos kihívásokkal találja szembe magát. Ha például Marie Rutkoski Győztes trilógiájának szerelmi szála tetszett, érdemes lehet megismerkedni Nicholasszal és Ettával is. Maga a történet és az időutazós aspektus inkább körítésként szerepel a sorozatban, ez egy karakterközpontú szerelmes regény lírai írásmóddal. Én szeretem ezt a sorozatot, még úgyis, hogy látom a tökéletlenségét. A miértjére azonban sosem fogok rájönni szerintem. De kellenek ilyen könyvek is, nem?
Könyv adatai
Eredeti cím: Wayfarer (2017)
Kiadó: Maxim (2018)
Oldalszám: 464
Nyereményjáték
Az első résznél történelmi eseményeket kerestünk, most a regény változatos helyszíneit vesszük célba. Minden állomáson találsz egy kérdést, a megfejtést írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
A regényben Etta az utolsó orosz cár vendége volt egy alternatív idővonalon. Melyik városban keresnéd a Téli Palotát?
a Rafflecopter giveaway
További állomások
05.31 Kelly és Lupi olvas
06.02 Sárga könyves út
06.04 CBooks
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése