2018. június 12., kedd

Volt egyszer egy esős Könyvhét

2018. június 9-én 4 órakor arra ébredtem, hogy esik az eső.
Pont ez hiányzott.











Kisebb elkeseredettség után azért összeszedelődzködtem, s fél 6-kor már a vonaton ültem, hogy aztán fél 9-re felérjek Kelenföldre.
Itt találkoztam ML-kével, közismertebb nevén Nancyvel, akit utoljára a tavaly Könyvfesztiválon láttam. Már nagyon hiányzott, úgyhogy annyira örültem, amikor megláttam! 

A könyvheti program a legklasszikusabb történéssel indult: elvillamosoztunk a Deák térre, s beültünk a Starbucksba egy karamellás frappucchinora. Évente egyszer engedek kb. a kávézó csábításának, annyi pont elég is. :) 

A képen már látszik az esernyő, amit elő is kellett vennünk, mikor útnak indultunk. Mert természetesen akkor kezdett el ismét cseperegni az eső, mikor elhatároztuk, hogy irány a Vörösmarty tér. 

A Könyvhét felfedezése a következő fél órában nagyjából háromszor történt meg. Mivel 9.45 környékén értünk ki, még csak pakolgattak szegény könyvárusok, de mire harmadjára is körbesétáltunk, már mindent láthattunk. Útközben összeszedtünk egy Arwent is, aki csatlakozott a "menjünk körbe még párszor könyvvásárlás előtt" projekthez. 

Nancy volt az első, aki elesett közülünk, ő a Maximnál, míg hátat fordítottam, be is szerzett 3 könyvet. Ezzel együtt egy kedves Maximos sráccal játszhattunk vászonszatyorért vagy napszemüvegért - itt mindhárman nyerünk egy vászonszatyrot, aminek nagyon örültem. 

Ezután jött az én első bevásárlásom is. Az első áldozatom Margaret Atwood: A vak bérgyilkos volt, amit a Jelenkor kiadó standjánál vettem meg. Itt az eladók nagyon aranyosak voltak, ami nem semmi teljesítmény ilyen időben. Én pedig boldogan távoztam a kedvenc írónőm új hazai könyvével. (A kötet kapott azért útközben pár csepp esőt, de annyira nem hatott meg, nem védhetem meg mindentől úgysem.)

Következett a Gabo kiadó, ahova pont akkor értem, mikor felszerelték a fóliákat. Így itt kicsit várnom kellett Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána könyvére, de cserébe addig is védett helyen állhattam. Ráadásul bentről kaptam könyvet, ami nem volt hullámos (akkor még). Itt ugyanaz az eladó volt, mint Könyvfeszten is az elmúlt két évben, és szokás szerint ő is nagyon kedves volt.
Tudom, nem kéne, de úgy érzem, megérdemlik az eladók a dicséretet, mert hősiesen kitartottak az elemekkel szemben, s közben még kedvesek is maradtak. 

Ezután kicsit álldogáltunk a CCC előtt, mert ott volt a Fumax és a Főnix kiadó standja, nekem pedig célom volt velük. A Fumaxnál mindig sokat voltak, így csak valamikor később sikerült beszereznem James S. A. Corey: Abaddon kapuja, a Térség sorozat 3. részét. Ekkor meg is nézhettem a Halál képregényt is, s most már nyugodtabb szívvel vagyok.
A Főnix kiadónál Holden Rose-zal szerettem volna beszélgetni a Holtidőről, ami az Abaddon kapuja beszerzése után meg is valósult.

Mivel kicsit elhúzódott a beszélgetés (és így is a közepén el kellett jönnöm), közel 10 perces késéssel értünk az Agave standjához, ahol életemben először találkozhattam Rétával (és Annával) és Liliane-nel! Beszélgetés közben csatlakozott hozzánk RavenS és Zsebi is, így kész bloggergyülekezet alakult ki. 

Ezután átmentünk az Agave kiadó standjához (Nancyvel ez már a negyedik alkalom volt, mert mindig visszatértem nézelődni, illetve átvettem Veres Attila: Éjféli iskolák és John Scalzi: Fejvesztve könyvét), én pedig folytattam a "mindenki vegyen Ken Liut" projektet. 

Végül sétáltunk még a standok közt, Liliane-nel keresgéltünk zsákbamacskát is, majd 12.45 környékén könnyes búcsút intettünk egymásnak, mi pedig Nancyvel és Arwennel elindultunk a térről. Nancyvel még ebédeltünk egyet a KFC-ben (a hagyományok, no), majd visszavillamosoztunk Kelenföldre. Mondanom sem kell, hogy ekkor a Nap kisütött, és minden csodálatossá vált. 

Összességében a Könyvhét nem rossz, de nem szeretem, hogy ennyire ki van téve mindenki az időjárásnak. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy találkozhattam mindenkivel, Könyvfesztiválon folyt.köv.?

A könyvespolcom új lakói:


Nem csábultam el nagyon, a felső három könyvet vettem, az alsó sorból pedig kettőt kaptam, egyet pedig cseréltem. 
Azt viszont tudom, hogy a júliusi várólistám élén lesznek az itteni olvasatlan könyvek. :) 

1 megjegyzés:

  1. örülök, hogy összefutottunk! :D Miután leléptünk RavenS-sel mi is azt vettük észre, hogy kisütött a nap... Majd ráeszméltem, hogy amúgy pont a könyveket nem vettem meg, amikért mentem XD

    VálaszTörlés