2019. december 23., hétfő

Kihívásaim és fogadalmaim a 2020-as évre!

Pár napja nekiálltam előkészíteni a 2020-as BuJo-mat, s miközben írtam a fogalmak oldalt, úgy döntöttem, elkészítem a blogposztos változatát is! 






Tavaly igencsak visszafogott voltam a kihívásaimat tekintve - idén viszont motiváltabb vagyok. S valamilyen szinten hozzájárulhat ehhez a jövő évi személyes célkitűzésem is. Ugyanis míg idén az egyensúly volt a mottóm, jövőre a növekedés lesz az. Új évtized kezdődik, úgy gondolom, ideális választás lesz az elkövetkezendő évre, ha erre fókuszálok elsősorban.

Igen, lehetséges, hogy ez áldozatokkal fog járni, el kell engednem majd olyan dolgokat, amikben már nem találok örömet, de ha ezzel az életem más területén léphetek előre, nem is akkora áldozat talán feladni egy-egy hobbit például.

Na de, nézzük az olvasáshoz köthető terveimet - mert ettől a szenvedélyemtől egyáltalán nem tervezek megszabadulni! (2019-es fogalmaimról várható külön bejegyzés, de még mindig van olyan pont, aminek teljesítéséért harcolok.)

Fogadalmak


1. 60 könyvet elolvasni 2020-ban

Pár éve 50 könyvet szoktam megadni, aztán általában nyár közepére végzek is a kihívással. Idén is 70+ könyvet sikerült befejeznem. Ezért jövőre 60 könyvet jelöltem ki, hátha nagyobb kihívást jelent meg ezen fogadalmam teljesítése.

2. 15 sorozatot folytatni

Ez konkrétan a saját kihívásom teljesítését jelentené. 2020-ban csökkentettem 18-ra 15-re a számot, mivel kezdenek fogyni a sorozataim. (Végre!)

3. Kevesebb könyvet venni, mint amennyit elolvasok

Az elmúlt években meg volt adva, hogy 40 könyvet vehetek max., jövőre viszont szeretném feloldani valamennyire ezt a szabályozásomat - bízva abban, hogy tanultam a leckéből. A cél ettől még továbbra is megmaradt: csökkenteni a polcomon lévő olvasatlanjaim számát.

Ehhez kötődnek a következő fogadalmak is:

4. 80% a saját könyvek olvasottsága

Jelenleg 77%-on állok, így magabiztosan (talán kissé vakmerőn) kitűztem célnak, hogy elérjem a bűvös 80%-ot! Mondjuk én már minden pozitív változásnak örülnék az olvasottsági %-ot tekintve. 

5. 2020-ban szerzett könyvek 70%-nak elolvasása

Tudatos vásárlással együtt szeretném minél előbb elolvasni a frissen beszerzett könyveket, hiszen azért veszem őket, hogy olvassam őket. Tudom, hogy a 100% nem sikerülhet (persze lehet nagyot álmodni), főleg az ajándékkönyvek és sorozatfolytatások vásárlása miatt, de a 70% egy viszonylag reális cél lehet, ha nem vásárlok össze-vissza.

6. A 2019-ben szerzett könyvek 90%-nak elolvasása

A jelenlegi 73 új könyvből 43-at olvastam eddig (és még kapni fogok karácsonyra könyvet), ami jó arány, de ennél sokkal jobban szeretnék állni a legfrissebb könyveimből. A szerencsém, hogy még mindig úgy érzem mindegyik könyvnél, hogy IGEN, akarom olvasni, de AZONNAL. :) 

7. A 2014.12.31-ig szerzett könyveim elolvasása

Folytatom a legrégebbi könyveim olvasásához kötődő kihívásom, ahol végre elértem ahhoz az évhez, amikor elkezdtem adult fantasyt vásárolni (VÉGRE). Mondjuk ez azt is jelenti, hogy a következő évek lesznek a legdurvább költekezéseim időszaka, ugyanis az új szerelemmel együtt felfedeztem a használt könyves oldalakat is, amelyek belevittek a rosszba (vagy jóba, ha úgy nézzük). 


A listán összesen 9 könyv szerepel, amelyek közt lesz pár igencsak nagy kihívás is - példának okáért a Fegyverben a világ, ez a féltégla szakirodalom. A listából nagyon örülök, hogy a Shannon Messenger és Brandon Sanderson könyvek megjelentek, mindkét sorozatot szerettem volna már idén folytatni, csak mindig más élvezett prioritást. De majd 2020-ban!

II. Nancy-s kihívás


Folytatódik közös kihívásom Nancyvel, amely során 6 könyvet választunk egymásnak, s abból 3-at kell elolvasni. Idén először csak a polcomról választhatott - onnan viszont bármit, így született meg az alábbi lista:

      

      


III. Molyos kihívások



 5 molyos kihívást szeretnék teljesíteni 2020-ban (s lehet 6 lesz, ha meghirdetik az Olvassunk egy kis "hazait"! kihívás 2020-as verzióját).


Saját kihívásom, amit már sokadik éve indítok újra. 
Cél: 15 sorozat folytatása. Nehezítés - elég specifikus szabályok vannak. 


A 2019-es beszerzéseim olvasásához motiváció.
Cél: Korábban összeállított listáról 12 db 2019-es beszerzés elolvasása. Saját listám még nincs kész, majd karácsony után állítom össze.


Az elmúlt két évben sikeresen teljesítettem a kihívást - kíváncsi vagyok, harmadjára sikerül-e.
Cél: Elolvasni 12 könyvet, ami 1 évnél korábban került a várólistádra. Listámat IDE kattintva megnézhetitek.


2020-as beszerzéseimhez motiváció. Kétlem, hogy sikerülne teljesítenem, de segít, hogy fókuszáljak az új könyveimre.
Cél: Elolvasni minden könyvet, amit 2020-ban vettem/cseréltem/stb.


Ha már kitűztem a célt, hogy elérem a 80%-ot, akkor végre elkezdhetem feltüntetni ezt a kihívást is, amire akkor jelentkeztem, mikor meghirdették.
Cél: A címében olvasható. 




2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó célokat írtál össze, a molyos kihívások közül pedig egy-kettőre jelentkeztem is. :)

    VálaszTörlés