A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rick Riordan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rick Riordan. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 28., kedd

Rick Riordan: A kígyó árnyéka

"Azt hiszem, Amosnak igaza lehetett, a zenében és a mágiában is szükség van egy kis káoszra a renden belül."

Sorozat: Kane krónikák #3

A jelek szerint Carternek és Sadie-nek nem sikerül kordában tartania Apóphiszt, a káosz kígyóját, aki már régóta azon ügyködik, hogy örök sötétségbe borítsa a világot. A Kane testvérek lehetetlennek tűnő feladattal néznek szemben: egyszer és mindenkorra el kell pusztítaniuk a kígyót.
Mindeközben az Élet Házában polgárháborús helyzet uralkodik, az istenek pedig megosztottak, így a brooklyni ház ifjú tanoncainak jóformán segítség nélkül kell szembeszállniuk a káosz erőivel. Egyetlen reményük egy ősi varázslat, ami a kígyó saját árnyékából kovácsol fegyvert, de az mágia már évezredekkel ezelőtt elveszett.
A Kane testvérek kénytelenek egy erős mágus gyilkos kedvű szellemére hagyatkozni, ugyanis csak ő képes megmutatni nekik a kígyó árnyékát… De persze az is lehet, hogy az alvilág bugyrain át egyenesen a halálba vezeti őket?

2018. augusztus 5., vasárnap

Rick Riordan: The Hidden Oracle

Sorozat: The Trials of Apollo #1

Hogy büntetsz meg egy hallhatatlant?
Emberré teszed.

Apollo ezt a saját bőrén tapasztalja meg miután apja, Zeusz, száműzi az Olimposzról. Egy átlagos tinédzser fiúként, isteni ereje nélkül kell túlélnie a modern világban, amíg el nem nyeri Zeusz bocsánatát.
Apollonak azonban rengeteg ellensége van, akik szeretnék elpusztítani őt. Ő pedig csak egyetlen helyen találhat menedéket...