A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. április 4., csütörtök
2019. március 31., vasárnap
Octavia E. Butler: Hajnal
Lilith ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék őket a Földre.
Sorozat: Xenogenezis-trilógia #1
A regényt köszönöm az Agave könyveknek!
2019. március 29., péntek
Hétvégi Olvasónapló (177) Hajnali kiskirályok
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. március 26., kedd
Moskát Anita: Bábel fiai
Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.
2019. március 24., vasárnap
Hétvégi Olvasónapló (176) A hajnal könyvei
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. március 15., péntek
Hétvégi Olvasónapló (175) Szülinapos hét
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. március 14., csütörtök
Bullet Journal kalandok (2) 2019. március
Folytatódik a Bullet Journal kalandom, avagy egy bejegyzés arról miért ne csináljak semmit betegen?
(Vagy legalább olyat, ami figyelmet igényel.)
2019. március 8., péntek
Hétvégi Olvasónapló (174) Virágba borulva
A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
2019. március 7., csütörtök
John Steinbeck: Kedves csirkefogók
Danny és a többi monterey-i paisano (indián-spanyol-amerikai keverék) népszerű története egyszerre derűs és megindító, naiv és nagyon is rafinált. Steinbeck Kaliforniája, ahol a Kedves csirkefogók élnek, a jenki Amerika furcsa mediterrán szigete. Danny, a főhős házat örököl, ahová különös, vidám szubtrópusi lumpenek fészkelik be magukat, és alkotnak saját, íratlan törvényeik szerint élő közösséget. Az egyetlen embert, aki dolgozik közülük, a Kalózt azért csábították maguk közé, hogy kiforgassák kis vagyonából. Végül is ők lettek a negyeddollárosokból összekuporgatott kincs védelmezői, mert új barátjuknak különös fogadalmát kell teljesítenie a pénzből.
2019. március 2., szombat
Leltár (67) 2019. február
A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.





