A mostani poszt kissé rendhagyó lesz, ugyanis nem egy, hanem két könyvről fogok írni benne. Ennek oka elég egyszerű - egyikről sem tudok túl hosszan írni, de mindegyik eléggé megfogott, hogy egy bejegyzést megérdemeljenek.
A másik rendhagyósága pedig, hogy ez a poszt az eddigieknél jóval személyesebb lesz, ugyanis a szokásosnál is kevesebb objektivációval tudok róluk beszélni.
"Nem szeretek emlékezni. Ha megteszem, érzéseim támadnak. Nem szeretek bármit is érezni."
Zach tizennyolc éves, alkoholista. Az élete darabokban, ő pedig rehabilitáción. Valami történt vele, mielőtt idekerült volna, de ő nem emlékszik semmire. Vagy nem akar.
Az emberek jönnek-mennek, vannak, akik jobban lesznek, mások elmenekülnek. De végül mindenki távozik. Zach pedig nem tudja, ő miként végzi. De talán a szörnyetege segít.
Ez a történet számomra különleges volt. Nem mondhatom, hogy velem ilyen történt volna, nem jelenthetem ki, hogy tisztában vagyok, Zach miként érez, azt azonban tudom, hogy én miként éreztem a regény olvasása során.
Magamba fordultam. Nem szóltam senkihez, bárki megkérdezte, milyen a könyv, teljes mértékben ignoráltam őt. Mert nem tudtam, mit mondhatnék. Annyira úgy éreztem, hogy én vagyok ott a rehabon, én próbálom összeszedni életem darabkáit.
A regény nagyrészében ugyanazt a reménytelenséget éreztem, amit Zach.
És ezért néha utáltam őt. Ez rossz szó, de annyira szerettem volna megrázni, hogy kérlek, ne add fel!
Mikor épp nem a reménytelenség mocsarába süllyedtem, élveztem a regényt. Gyönyörű megfogalmazás, és a könyv címére való utalásoktól felállt a karomon a szőr.
Szerettem Zach-et. Drukkoltam, hogy minden helyre jöjjön, hogy segítsenek neki, mentsék meg - ha kell az utolsó pillanatban. Happy endben reménykedtem.
Szerettem minden karaktert, mert mindannyiukkal képes voltam szimpatizálni. Mindannyiuknak volt egy életútja, amelyet mi is végigjárhattunk - megismerhettük a legboldogabb és legszomorúbb pillanataikat, végigkövethettük, miként jutottak el erre a helyre.
Itt tanultam meg, hogy ha mondok valamit, az egyes szám első személyben tegyem, és ne általánosítsak a többes számmal (bár még mindig ezt teszem, de igyekszem elkerülni).
Eltűnődtem olvasás közben az egyik kulcselemén a regénynek: Isten vajon mit írt a szívemre? Ugyanis Zach ezen nagyon sokat gondolkodik, és ez az egyik gyönyörűsége volt a regénynek. Akárhányszor visszatért ez az elem, a főszereplő életének alakulását tükrözte.
"Ez az elméletem: azok az emberek, akiknek nem kéne utálni magukat, utálják magukat. Akiknek pedig kéne, nem teszik."
Szerettem ezt a regényt, ha mondhatok ilyet. Rengeteg fájdalmat okozott, és heteknek kellett eltelnie, mire egyáltalán képes voltam véleményt formálni róla.
Ez pedig a véleményem: Ez a regény különleges, megrázó és felejthetetlen.
Könyv adatai
Eredeti cím: Last Night I Sang to the Monster (2009)
Kiadó: Cinco Puntos Press
Oldalszám: 239
"Képzeld el, milyen levegő nélkül élni. Most képzelj el valami rosszabbat."
Olivia, Kelly, Christopher, Eva és Jason függők. Különbözik függőségük tárgya, de mindannyian itt kötöttek ki, egy csoport részei. A feladatuk, hogy szembenézzenek a gondjaikkal - de egyikük sem akar itt lenni. Pláne nem szembenézni a gondjaikkal.
A Clean elsőre hasonlónak tűnhet a Last Night I Sang to the Monsterhez (mindketten addiktok a főszereplők, mindkettő elvonón játszódik és mindkettő szomorú). De igen nagy különbség van a két regény közt.
Emlékszem, elsőre nem szerettem a Cleant, mert közel sem volt olyan reménytelen, olyan szívfájdító, mint az előbbi regény, és közel álltam ahhoz, hogy feladjam. Szerencsére nem tettem, és ez jó döntésnek bizonyult. Bár látszódni fog a bejegyzésen, hogy ez az a regény, ahol koherensebb maradtam, ahol nem omlottam úgy össze, ahogy haladtam előre az olvasásban, ahol valamilyen szinten kívülállóként tudtam figyelni az események alakulását.
Fájt ez a regény is, hogyne fájt volna, mikor 5 személynek 5 különböző tragikus múltja, és viszonylag kilátástalan jövője van, és mindannyiuknak saját szemszögük van. De lehet pont ezért sikerült valamelyest elvonatkoztatnom.
Ami nagy mértékben megmaradt, az Eva szemszöge volt, aki a saját életében önmagát egy karakterré alakította, és E/3-ban ír magáról metaforákban.
Megmaradt, hogy Olivia élete látszólag tökéletesnek tűnt, de végül mégis itt kötött ki. Megmaradt, hogy Kelly miként alakult át az itt töltött napok során.
Megmaradt, hogy Christopher miként jutott hozzá a droghoz.
Megmaradt, hogy Jason a hotelszobában áll, és az apját hallgatja.
Néha megkérdeztem magamtól, miként fér el ennyi tragédia egy regényben? És vajon lesz-e happy end? Tudom, ilyen regényeknél ez csak hiú álom, de mivel megszerettem a szereplőket, mindenképp a legjobbat akartam mindannyiuk számára.
Könyv adatai
Eredeti cím: Clean (2011)
Kiadó: Simon Pulse
Oldalszám: 304
Oldalszám: 239
Olivia, Kelly, Christopher, Eva és Jason függők. Különbözik függőségük tárgya, de mindannyian itt kötöttek ki, egy csoport részei. A feladatuk, hogy szembenézzenek a gondjaikkal - de egyikük sem akar itt lenni. Pláne nem szembenézni a gondjaikkal.
A Clean elsőre hasonlónak tűnhet a Last Night I Sang to the Monsterhez (mindketten addiktok a főszereplők, mindkettő elvonón játszódik és mindkettő szomorú). De igen nagy különbség van a két regény közt.
Emlékszem, elsőre nem szerettem a Cleant, mert közel sem volt olyan reménytelen, olyan szívfájdító, mint az előbbi regény, és közel álltam ahhoz, hogy feladjam. Szerencsére nem tettem, és ez jó döntésnek bizonyult. Bár látszódni fog a bejegyzésen, hogy ez az a regény, ahol koherensebb maradtam, ahol nem omlottam úgy össze, ahogy haladtam előre az olvasásban, ahol valamilyen szinten kívülállóként tudtam figyelni az események alakulását.
Fájt ez a regény is, hogyne fájt volna, mikor 5 személynek 5 különböző tragikus múltja, és viszonylag kilátástalan jövője van, és mindannyiuknak saját szemszögük van. De lehet pont ezért sikerült valamelyest elvonatkoztatnom.
Ami nagy mértékben megmaradt, az Eva szemszöge volt, aki a saját életében önmagát egy karakterré alakította, és E/3-ban ír magáról metaforákban.
Megmaradt, hogy Olivia élete látszólag tökéletesnek tűnt, de végül mégis itt kötött ki. Megmaradt, hogy Kelly miként alakult át az itt töltött napok során.
Megmaradt, hogy Christopher miként jutott hozzá a droghoz.
Megmaradt, hogy Jason a hotelszobában áll, és az apját hallgatja.
Néha megkérdeztem magamtól, miként fér el ennyi tragédia egy regényben? És vajon lesz-e happy end? Tudom, ilyen regényeknél ez csak hiú álom, de mivel megszerettem a szereplőket, mindenképp a legjobbat akartam mindannyiuk számára.
"Nem tudom, mit jelent mindez. Csak azt tudom, hogy őrülten érzem magam, mintha sírni, nevetni és sikítani akarnék egyszerre."
Könyv adatai
Eredeti cím: Clean (2011)
Kiadó: Simon Pulse
Oldalszám: 304
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése