2015. december 31., csütörtök

2015. december 30., szerda

2015-ös szerzemények (part 2), Mókus Reloaded

Elérkezett a pillanat, amikor újra fényképezőgépet ragadhattam, és a szépen felépített könyvespolcom békéjét megháborgatva elkészíthettem a 2015-ös szerzeményeim második felvonását is (előzmények itt).
Nem mertem nagyon összeszámolni a dolgokat - pedig egyébként nagyon szép, békésen indult a nyár. Aztán jött a szülinapom. És a december. 
Ne is beszéljünk a decemberről (pedig fogunk, jóóó hosszan).

2015. december 29., kedd

Best of / Worst of 2015

Ugyan készült már lista a Top 10 kedvenc könyvemről, de úgy gondoltam, folytatom az eddigi hagyományt, amelyben különböző szempontok alapján kiválasztom, melyik könyvek voltak a legjobbak és legrosszabbak. 
Mert sajnos nem volt annyira tökéletes ez az év olvasásilag, mint lehetett volna. És nem mindig én választottam az MM-könyveket.

2015. december 28., hétfő

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos

"A pillanat, amikor megtorpansz, egyben a halálod pillanata is lesz."

Sorozat: Szilánkos tenger #2

Ritkán, de előfordul, hogy egy lány nem Béke Atya, hanem Háború Anya szolgálatába szegődik. Hild Bathu, azaz Tüske csak a csatározásnak él, apjához hasonlóan diadalra vágyik, de egy végzetes gyakorlótéri baleset után nem harcos, hanem gyilkos lesz belőle.
Yarvi atya, Gettföld agyafúrt minisztere megmenti őt a kínhaláltól, és magával viszi egy küldetésre, amely nagy hatással lehet a Szilánkos-tenger sorsára. Háború fenyeget, és Yarvi egész országát elpusztíthatja, ha a miniszter nem talál szövetségesekre.
Tüske az úton harcossá érik, de mint mindenki más belegabalyodik Yarvi atya cselszövésének hálójába, ahonnan nem mindenki kerül ki épségben. A miniszter a köz java érdekében képes feláldozni bárkit, főleg egy harcost, de Tüske talán képes lesz saját utat vágni magának a kardjával.

2015. december 27., vasárnap

Julie Anne Peters: Lies My Girlfriend Told Me

"Ha egyszer elkezdesz hazudni, nehéz abbahagyni. Valójában egyféle játékká válik."

Mikor Alix karizmatikus barátnője, Swanee életét veszti szívelégtelenségben, Alix a gyászba menekül. Miközben Swanee szobáját kutatja át a kapcsolatukkal kapcsolatos emlékek után, megtalálja a lány telefonját, rajta pedig tucat sms egy titokzatos L.T-től. A legutóbbi üzenetben ez áll: Kérlek, mondd el, mit tettem. Kérlek, Swan. Te amo. Szeretlek.
A megdöbbent és megcsalt Alix ráébred, hogy Swanee kettős életet vezetett - titokban egy Liana nevű lánnyal is randizott. Alix sms-t küld Liananak Swanee telefonjáról, a lánynak kiadva magát, hogy minél több információt tudjon meg a lányról, mielőtt közölné vele a tragikus hírt.
Swanee hazugságai közelebb hozzák egymáshoz a lányokat, mint gondolták volna. Alix azonban továbbra is rejtegeti az igazat Liana elől. Alix tudja, milyen érzés, ha hazudnak neki - de az igazság felfedése egyben Liana elvesztését is jelentené?

2015. december 26., szombat

Top 10 (14) 2015-ös kedvencek

Idén is sokat olvastam (sőt még van három könyv, amit szeretnék befejezni az év vége előtt) - 100+ regény meglett, amire egyáltalán nem számítottam.
Mivel ennyi könyvhöz volt szerencsém, jó pár kedvencet is avathattam, aminek eredményeként született meg a mostani lista. 
Őszintén szólva idén könnyebben ment a nagy kiválasztás, bár még mindig volt pár könyv, amelynél vérzett a szívem.

2015. december 23., szerda

Miért ne rendezzük át SOHA a könyvespolcunkat? (Esettanulmány)

Ha követitek a blog Facebook oldalát, láthattátok, hogy ma megosztottam a bal oldalon található képet. 
Ugyanis hétvégén úgy döntöttem, hogy ha már szépen kidekorálom a szobámat, akkor már letakarítom a könyvespolcokat is, sőt át is rendezem az egészet!
Ez volt az első hibám.

2015. december 21., hétfő

Alexandra Bracken: Sötét játszmák

"Időnként elgondolkodtam, vajon ugyanaz a Ruby vagyok-e még, aki voltam. A táborban a barakkunkon kívül nem volt nevem. Szám voltam: 3285. Fájl egy szerveren vagy egy fegyverszürke fém iratszekrényben."

Sorozat: Sötét elmék #2

Ruby sosem akarta birtokolni azon képességeit, amelyek majdnem az életébe kerültek. Most azonban meg kell szoknia őket. A többiek a Gyerekek Ligájában csak „Vezérnek" hívják Rubyt, pedig ő pontosan tudja, hogy micsoda: egy szörnyeteg. Amikor Rubyra bíznak egy érzékeny titkot, bele kell vágnia élete legveszélyesebb küldetésébe: el kell hagynia a Gyerekek Ligáját. Kegyetlen információk keringenek arról a veszélyes betegségről, ami a fertőzött amerikai kisgyerekek nagy részét megölte, a többieket pedig kirekesztett lényekké változtatta, és úgy tűnik, ezen információk kiirthatatlanok. Az igazság azonban egyetlenegy helyen lelhető fel: Liam Stewartnál. Ahogyan Ruby átutazik az országon, kutatva Liam és a katasztrófa után, ami tönkretette az életét és egész Amerikát, szíve és esze két irányba húzza – szíve a régi barátok és a család felé, esze pedig a Liga felé, aminek ígéretet tett. Egy biztos: Ruby mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje szeretteit. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztését jelenti?

2015. december 18., péntek

Holden Rose: Az ellopott karácsony

"Tudod, nem terveztünk semmi különöset, csupán egy szép ajándékot akartunk adni valakinek, aki fontos nekünk. Közben megtanultuk, hogy mindig előkerülhet egy olyan ember, akinek egyedül saját maga fontos."

Sorozat: Howard Matheu különös esetei #4

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és ami most hiányzik nekem, az egy karácsonyi ajándék.
Gillel közösen adtuk volna Nitának, de egyszer csak nyoma veszett. Persze nem magától vált köddé, hanem ellopták!
Ez nem egy szokványos karácsonyi történet, mert kimarad belőle a Télapó meg a csengettyűs zene. Helyette ott lesz a papi, egy zűrzavaros nyomozás és egy szemtelen szellem, akinek valahonnan kulcsa van a kémiaszertárhoz.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.
Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese!
Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.

2015. december 17., csütörtök

Bessenyei Gábor: A jövő harcosai

"Utált minden extrém dolgot, és egy szörnyszerű idegennel repülni elég extrémnek tűnt ahhoz, hogy pokolba kívánja az egész napját."

Sorozat: Az Olimposz legyőzése #1

Marcell, Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli.
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?
Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.
És kezdetét veszi az istenvadászat…

2015. december 14., hétfő

Kae Westa: Karvalyszárnyon

"Shastor Pelagios vagyok, a Karvalyok kapitánya. Elvállaltam egy megbízást, és vagy teljesítem, vagy belepusztulok."

Sorozat: Karvalyszárnyon #1

Miféle sors várhat egy grófkisasszonyra, akinek felbontották az eljegyzését, kardélre hányták a városát, és maga is csupán az utolsó pillanatban tudott elmenekülni?
Caliannara túléli a mészárlást, de hűséges testőre nélkül menekül, és kalandos módon zsoldosokhoz csatlakozik. Vajon elég az ottani felcser pártfogása, hogy a grófkisasszonyból harcos válhasson, ha mindenki más közönnyel, a kapitány pedig egyenesen ellenszenvvel méregeti?
Shastornak anélkül is megvolt a maga baja, hogy az ostromlott városból szökött nemeslány a nyakába szakadjon, de a neheze csak most következik. Megbízója átveri, a szerettei veszélybe kerülnek, ráadásul hitszegő bátyja is felbukkan.
Hol a pont, ameddig a név kötelezi az embert? Milyen áron lehet megbocsátani egy évtizedes árulást? És mi a teendő, ha a grófkisasszony mellkasában mégiscsak karvalyszív dobog?

2015. december 13., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: Opposition

"– Szállj ki a fejemből!
– Nem bírok – válaszolta a kanapén ülő Archer. – Olyan átkozottul erősen sugárzod kifelé a gondolataidat, hogy szeretnék bekucorodni a sarokba, és sírni, hogy Daemon, Daemon, Daemon."

Sorozat: Lux #5

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…

2015. december 12., szombat

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

"– Bántott, ugye? – kérdezte Waverly olyan szelíden, ahogy csak tudta.
– Nem fogom megbeszélni veled.
– Miért nem? Talán segítene…
– A felejtés segít. Ha úgy teszel, mintha nem történt volna meg, az segít.
– Nem hiszem."

Sorozat: Ragyogás #1

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

2015. december 11., péntek

Top 10 (13) Téli olvasnivaló mert Kicsim, hideg van odakint

"Taníts meg élni, vak sötétben látni..."

Véget ért az ősz, és ezzel el is érkezett az idő, hogy összegezzem, miket olvastam, milyen élményeim voltak velük, és megtervezzem, melyik az a 10 regény, amit a következő három hónapban (télként is ismert időszakban) olvasni szeretnék.

2015. december 6., vasárnap

Tavi Kata: Táncvarázs

"– Fogalmam sincs, miért szeretem benned, hogy ilyen mocskos dolgokat fantáziálsz rólam.
– A viráglocsolás mocskosnak számít?
– Ahogy te mondod? Naná!"

Sorozat: Sulijegyzetek #3

Lilla és Krisztián egy párként kezdi a tizenegyedik évfolyamot a Duna-parti Gimnáziumban. A két szerelmes mindent megtesz, hogy semmi se rontsa el a boldogságukat, de mintha a szülők összeesküdtek volna ellenük, és amikor nem ők gördítenek akadályokat Lilláék útjába, a baráti társaságban akad mindig valami baj.
Képes lesz Krisztián elviselni Lilla és Márk szoros barátságát?
Sikerül Lillának megfejtenie Ákos szokatlan viselkedését?
Hogyan alakul Jázmin és Kristóf felettébb zűrös kapcsolata?
Kibe szerelmes Gréta? És miért érzi Flóra egyedül magát?
Lilla az idei évben még komolyabban veszi a táncórákat, mert nagy a tét az év végi vizsgán. Vajon tényleg neki teremtették a színpadot? Krisztián pedig kosarasként olyan lehetőséget kap, amire nem is számított.

2015. december 5., szombat

Leltár (28) 2015. november

 I'm dreaming of a white Christmas...

A december az egyik kedvenc hónapom a nyári időszak után, mert az a leghangulatosabb és leggyönyörűbb. Imádok este sétálni menni, és látni, milyen szépen ki vannak díszítve a házak. 
Mondjuk évről-évre kevesebb dekorációt látni, de a hangulat még mindig megvan.

2015. december 4., péntek

Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue - Kék liliom

"Talán jobb is, hogy a világ nem tanul, és a jó meg a rossz emlékek, a sikerek meg a kudarcok generációkkal együtt sírba szállnak. Talán ez a kulturális amnézia kíméli meg az emberiséget. Talán ha mindenre világosan emlékeznénk, a remény halna meg helyettünk."

Sorozat: Hollófiúk #3
Megrendelés

Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.
Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.

2015. december 3., csütörtök

Könyvbemutatón jártam: dr. Hahner Péter: Legújabb 100 történelmi tévhit

"... nem hiszem, hogy nála [Engels] jobb barát volt a világtörténelemben.”

Mit csinál az a történelem-fanatikus könyves blogger, aki könyvbemutatóra szeretne menni, de sikerült előtte lebetegednie? Készít egy forró teát, felköti az egyik kedvenc sálját, és elindul a bemutatóra.

December 1-jén a Tudásközpont konferenciatermében került sor dr. Hahner Péter: Legújabb 100 történelmi tévhit könyvének bemutatója, ahol a szerző dr. Gőzsy Zoltán egyetemi adjunktussal beszélgetett. A rendezvényen szép számmal gyűltek össze érdeklődők, elsősorban egyetemisták.