Harminc évvel előbbre járunk az időben, és már megszálltuk a Holdat
Az amerikai Fred Fredericks először utazik a Holdra, azzal a szándékkal, hogy üzembe állítson egy kommunikációs eszközt a kínai Holdi Természettudományos Alapítvány számára. De néhány órával a megérkezése után egy gyilkosság tanúja lesz, és rejtőzködésbe kényszerül.
Ta Sunak, a híres műsorvezetőnek is ez az első útja a Holdra. Neki vannak kapcsolatai, befolyásos embernek számít, de ő is úgy találja, hogy a Hold sok veszedelmet rejteget bármelyik odautazó számára.
És végül ott van Csan Csi is, a kínai pénzügyminiszter lánya, akinek a sorsát érthető módon figyelemmel kísérik a hatalom birtokosai. Ő magánjellegű indokból utazik a Holdra, de amikor titokban vissza akar térni a Földre, az ezt követő események láncolata mindent megváltoztat – mind a Földön, mind a Holdon.
A könyvet ezúton is köszönöm az Agave könyveknek!
Kim Stanley munkásságával tavaly kezdtem ismerkedni. Az első regényem tőle a New York 2140 lett, egy társadalmi sci-fi, ami a globális felmelegedés következményeiről fest valósághű képet. Rajongással telve olvastam a művet, egyszerűen imádtam minden elemét. Emiatt vártam olyan izgatottan a Vörös Hold megjelenését, ami szintén egy újabb lehetséges közeljövőt bemutató mű lett.
Mint a regény megjelenése után kiderült, a szerző által megálmodott jövő nem is annyira lehetetlen. A Holdkutatás nemcsak a sci-fi regényekben, hanem a valóságban is újra hangsúlyosabb szerepet kapott. Kína ugyanis a saját kutatási programján belül 2019. januárjában landolt a Hold távolabbi oldalán; a terv pedig, nemzetközi együttműködés keretein belül a 2030-as évekre egy állomást hozzanak létre a Hold déli részén.
A Vörös Holdban a közeljövőben járunk, ahol Kína és az Egyesült Államok reprezentálják a földi és lunáris szuperhatalom kategóriát. A hangsúly pedig főleg Kínán van – annak politikai és társadalmi struktúráját veszi a szerző górcső alá. Igazából, ha csak ezt az aspektusát nézném a regénynek, kijelenthetném, hogy egy újabb mesterművet olvastam. Kim Stanley Robinson alaposan kidolgozta és felépítette a regény tudományos-társadalmi-politikai részét.
Bevallom, mikor ránéztem a címre, abban a reménykedtem, hogy nemcsak Kína kerül középpontba, hanem maga a Hold is. Természetesen sok információval bővült a tudásom, de a Hold megmaradt egy hétköznapi díszelemnek. Pedig pont reménykedtem, hogy Kim Stanley Robinson megtölti majd élettel a Holdat, pont, ahogy tette azt a globális felmelegedés áldozatául esett New Yorkot is.
Maga a történet sem nyerte el a tetszésemet. Az író fogott egy „minden akciófilm alapja” szituációt – amelyben valakik üldözik a főszereplő(ke)t, majd ezt az egészet áthelyezte egy újabb környezetbe. Egyáltalán nem fogott meg, és bár eleinte még érdekelt, hogy mi lesz legalább Fred és Ta Suval, ez a csöpp kíváncsiságom hamvába halt.
Ehhez ugyanakkor az is kellett, hogy a szereplők is közömbösek maradjanak számomra. Mindhárom főszereplő teljesen átlagos emberként él a fejemben. Ez alapvetően nem lenne gond, ha akadt volna bármi, amiről eszembe jutnak. De gyakorlatilag annyit tudtam meg róluk, hogy átlagosak. Én magam nem hiszek az átlagos általánosító erejében, hiszen ez a szó mindenki számára mást jelent. Valakinek az átlagos, hogy irodai munkát végez napi nyolc órában, majd hazamegy a családjához. Valakinek pedig az átlagos, hogy egy űrállomásról figyeli a Földet.
Kissé csalódott vagyok, ugyanis hiába dolgozta ki Kim Stanley Robinson realisztikusan a közeljövő egy lehetséges forgatókönyvét, nem adott hozzá semmit, ami számomra maradandóvá tenné a regényt. Hiányoltam a karakterek egyéniségét, a történet különlegességét (néha meglétét is), de leginkább a hangulatot. Hogy lehetséges egy Holdon játszódó reálisan megalkotott világban nem elveszni? Mert nekem ez sikerült. Mindenesetre reménykedem, hogy az Aurora és a 2312 színesebb világot fog elém tárni.
Habár számomra nem nyújtott a regény kiemelkedő élményt, nem gondolom, hogy rossz lenne a kötet. Látszik benne, hogy a szerző rengeteg időt beleölt abba, hogy hiteles keretet adjon a történetének. Így azoknak, akiknek elég egy bombabiztos világ, és szereti a hosszas tudományos és néhol filozófiai elmélkedéseket, tetszhet a regény. Elsősorban nekik és a Kim Stanley Robinson rajongóknak ajánlanám ezt a művet. Ha viszont még nem olvastál a szerzőtől, én inkább a New York 2140-et ajánlanám kezdetnek.
Mint a regény megjelenése után kiderült, a szerző által megálmodott jövő nem is annyira lehetetlen. A Holdkutatás nemcsak a sci-fi regényekben, hanem a valóságban is újra hangsúlyosabb szerepet kapott. Kína ugyanis a saját kutatási programján belül 2019. januárjában landolt a Hold távolabbi oldalán; a terv pedig, nemzetközi együttműködés keretein belül a 2030-as évekre egy állomást hozzanak létre a Hold déli részén.
A Vörös Holdban a közeljövőben járunk, ahol Kína és az Egyesült Államok reprezentálják a földi és lunáris szuperhatalom kategóriát. A hangsúly pedig főleg Kínán van – annak politikai és társadalmi struktúráját veszi a szerző górcső alá. Igazából, ha csak ezt az aspektusát nézném a regénynek, kijelenthetném, hogy egy újabb mesterművet olvastam. Kim Stanley Robinson alaposan kidolgozta és felépítette a regény tudományos-társadalmi-politikai részét.
Bevallom, mikor ránéztem a címre, abban a reménykedtem, hogy nemcsak Kína kerül középpontba, hanem maga a Hold is. Természetesen sok információval bővült a tudásom, de a Hold megmaradt egy hétköznapi díszelemnek. Pedig pont reménykedtem, hogy Kim Stanley Robinson megtölti majd élettel a Holdat, pont, ahogy tette azt a globális felmelegedés áldozatául esett New Yorkot is.
Maga a történet sem nyerte el a tetszésemet. Az író fogott egy „minden akciófilm alapja” szituációt – amelyben valakik üldözik a főszereplő(ke)t, majd ezt az egészet áthelyezte egy újabb környezetbe. Egyáltalán nem fogott meg, és bár eleinte még érdekelt, hogy mi lesz legalább Fred és Ta Suval, ez a csöpp kíváncsiságom hamvába halt.
Ehhez ugyanakkor az is kellett, hogy a szereplők is közömbösek maradjanak számomra. Mindhárom főszereplő teljesen átlagos emberként él a fejemben. Ez alapvetően nem lenne gond, ha akadt volna bármi, amiről eszembe jutnak. De gyakorlatilag annyit tudtam meg róluk, hogy átlagosak. Én magam nem hiszek az átlagos általánosító erejében, hiszen ez a szó mindenki számára mást jelent. Valakinek az átlagos, hogy irodai munkát végez napi nyolc órában, majd hazamegy a családjához. Valakinek pedig az átlagos, hogy egy űrállomásról figyeli a Földet.
Kissé csalódott vagyok, ugyanis hiába dolgozta ki Kim Stanley Robinson realisztikusan a közeljövő egy lehetséges forgatókönyvét, nem adott hozzá semmit, ami számomra maradandóvá tenné a regényt. Hiányoltam a karakterek egyéniségét, a történet különlegességét (néha meglétét is), de leginkább a hangulatot. Hogy lehetséges egy Holdon játszódó reálisan megalkotott világban nem elveszni? Mert nekem ez sikerült. Mindenesetre reménykedem, hogy az Aurora és a 2312 színesebb világot fog elém tárni.
Habár számomra nem nyújtott a regény kiemelkedő élményt, nem gondolom, hogy rossz lenne a kötet. Látszik benne, hogy a szerző rengeteg időt beleölt abba, hogy hiteles keretet adjon a történetének. Így azoknak, akiknek elég egy bombabiztos világ, és szereti a hosszas tudományos és néhol filozófiai elmélkedéseket, tetszhet a regény. Elsősorban nekik és a Kim Stanley Robinson rajongóknak ajánlanám ezt a művet. Ha viszont még nem olvastál a szerzőtől, én inkább a New York 2140-et ajánlanám kezdetnek.
Könyv adatai
Eredeti cím: Red Moon (2018)
Kiadó: Agave könyvek (2018)
Oldalszám: 416
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése