2013. szeptember 21., szombat

Best of YA disztópia / poszt-apokaliptikus regény


Még 2013. szeptemberében hoztam létre a Top 10 kedvenc disztópia listámat. 
Ez azóta jócskán változott, és mivel a régebbi Top 10-es tagok is megérdemlik a figyelmet, így egy Best of... listává változtattam, amelyet folyamatosan frissítek.
Legutóbbi frissítés: 2014. november 4.



 Dan Wells: Részlegesek sorozat


Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.


Rick Yancey: Az ötödik hullám

Sorozat: The Fifth Wave, 3 részes
Megjelenés: 2013-2015
Olvasott: Az ötödik hullám

Hogy a végsőkig kitarts, olyan célt kell választanod, amelyért az életedet is feláldoznád.
Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.


Alexandra Bracken: Sötét elmék

Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába" küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni. A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike. Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen. Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.


Danielle Paige: Dorothy Must Die

Sorozat: Dorothy Must Die, 3 részes
Megjelenés: 2014, 2015, 2017
Olvasott: Dorothy Must Die

Nem akartam ezt. Nem akartam hős lenni. Viszont, ha egy tornádó szó szerint felforgatja az egész életed, nincs más lehetőséged, mint hagyni, hogy magával ragadjon.
Természetesen olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék madaráról. Azt azonban egyáltalán nem hittem, hogy Óz ilyen lesz. Hogy létezik egy hely, ahol a Jó Boszorkányokban nem lehet bízni, a Gonosz Boszorkányok a jófiúk, és a szárnyas majmokat lázadásért kivégezhetik. Viszont a sárga köves út még mindig megvan - bár elég megviselt állapotban.
Mi történt?
Dorothy. Azt mondják, visszajutott Ózba. Azt mondják, a hatalom a fejébe szállt. És most senki sincs biztonságban.


Veronica Roth: A beavatott

Sorozat: A beavatott
Megjelenés: 2011-2013
Olvasott: A beavatott

EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.


Steven dos Santos: The Culling

Sorozat: The Torch Keeper
Megjelenés: 2013-2014
Olvasott: The Culling

Itt a Behívás Napja... ha elbuksz, egy szeretted meghal...
Lucian "Lucky" Sparknak a Behívás napja azt jelenti, hogy a Testület, egy totalitárius kormányzat, egyik kiválasztottjává válik, és harcolnia kell, hogy a kormány könyörtelen hadseregébe kerülhessen. Minden kiválasztott részt vesz egy egyre nehezebbé és erőszakosabbá váló katonai kiképzésen; a cél pedig a következő szintre jutás. Azok, akik veszítenek, választaniuk kell két szerettük közül kit öljenek meg brutálisan.
Lucian mindent megtesz, hogy életben tartsa öccsét, még ha ez azt is jelenti, hogy feláldozza más kiválasztottak szeretteit. Amire viszont Lucian nem készült fel, az a Digory Tycho iránt fellángoló vonzalom. Miközben Lucian és Digory együtt készülnek, kapcsolatuk egyre szorosabbá válik. Azonban egy másik kiválasztotthoz való kötődés - különösen egy olyan világban, ahol a szeretetet fegyverként használják - veszélyes. És Lucian hamar megtanulja, hogy a következmények halálosak lehetnek.

Megan Crewe: elSZIGETelve
Egy kanadai szigeten él Kaelyn és családja. Az álmos hétköznapokból egy rejtélyes kór felbukkanása rázza fel a lakókat: egyre többen tüsszögnek, köhögnek és vakaróznak, majd furán kezdenek el viselkedni, majd belehalnak a fertőzésbe.
A sziget hamarosan teljesen elszigetelődik: a kormány elrendeli a karantént, majd leáll a telefon- a kábeltelevízió és az internet szolgáltatás, aztán már áram sincs. Egyre több a halott, Kaelyn apja, a kutatóintézet munkatársa pedig nem találja meg az ellenszert a bajokra…
Kaelyn naplót ír, amelyben megörökíti azt a kilátástalan harcot, amelyet nemcsak a sziget, hanem a föld élővilágának védelméért folytatnak, miközben ő maga is megfertőződik…
Mi következik, ha pár fiatal áll egy halálos, gyógyíthatatlan vírussal szemben? Megküzdenek-e vele vagy hiába kockáztatják az életüket?


Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.




Lauren Oliver: Delírium trilógia
„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”








Marissa Meyer: Cinder
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot?




Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox

A 17 éves Jenna Fox felépülőben van egy borzalmas balesetből, amelynek következtében egy éven át kómában feküdt. A balesetet megelőző életéből semmire sem emlékszik. Szülei átadják neki a családi videótárat, s a filmek láttán előtörnek az emlékképek. Csakhogy felmerül benne a kétség: a saját emlékeiről van-e szó? És miért nem hajlandó beszélni vele a balesetről a család egyetlen tagja sem? Jenna kíváncsisága egyre fokozódik, miközben rájön, hogy hazugságok hálójában vergődik. Ki kell derítenie az igazságot, bármi áron…




Scott Westerfeld: Csúfok sorozat
Mindenki tündöklően gyönyörűvé válik, mint egy szupermodell. Mi ebben a baj?
Tallynek hamarosan tizenhat éves lesz, és már alig várja. Nem a jogosítvány miatt, hanem hogy végre szép legyen. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállító szépséggé változtatja. És azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint őrületesen nagyokat bulizni. Néhány hét múlva ő is megérkezik oda.
De új barátnője, Shay nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben próbálná ki az életet odakint. Amikor Shay megszökik, Tally a szépek világának egy teljesen új oldalát – és ez taszító. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik a lánynak: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Döntése örökre megváltoztatja az életét.


Julie Kagawa: The Immortal Rules

Julie Kagawa Blood of Eden sorozata egy olyan világot mutat be, ahol a vámpírok uralkodnak, s az emberek leginkább két lábon járó vértartálynak számítanak. Ebben a világban él Allison is, aki társaival a nem regisztráltak közé tartoznak, így a túlélés csak az ösztöneiknek, s ügyességüknek köszönhető. Allisont azonban a szerencséje elhagyja, s hamarosan fontos döntést kell hoznia: meghal vagy egyike lesz azoknak a vérszívóknak, akiket egész életében gyűlölt.





Kat Zhang: What's Left of Me
Egy olyan világban élünk, ahol mindenki két lélekkel születik, azonban az egyik lélek dominánsabb, mint a másik, s az utóbbi idővel elhalványodik. Eva és Addie két lélek egy testben, azonban ők eltérnek az átlagostól. Ugyanis egyikük sem tűnik el. Végül Addiet nyilvánítják az orvosok a dominánsnak, Evaról pedig mindenki azt gondolja, hogy elhalványult. Ez azonban nincs így. Eva továbbra is jelen van, ez pedig olyan titok, amely soha nem derülhet ki.
Hibridek. Így hívják az olyanokat, mint Eva és Addie. Ők az ellenségek, akikkel a Nagy Háború során leszámoltak.
Eva éveken keresztül így élt, elnyomásban, azonban a sors lehetőséget kínál neki arra, hogy ismét irányítani tudjon.
Azonban azzal egyikük sem számolt, hogy lebukhatnak, így hamarosan egy intézetben találják magukat, ahol azt ígérik, meggyógyítják Addiet.
*Megjegyzések: A folytatások nem értek fel az első részhez, de így is jófélék voltak.




Patrick Ness: Kés a Zajban (Chaos Walking trilógia)
Megdöbbentően eredeti, izgalmas, különleges könyv a felnőtté válás veszélyes útjairól. Todd Hewitt az utolsó fiú Prentissvárosban, ahol állandó, nyomasztó zajban mindenki hallja a többi ember gondolatát is. Nincsenek titkok. De Todd váratlanul tökéletes Csöndre bukkan. Hazudtak neki, menekülnie kell. Patrick Ness világszerte népszerű, díjnyertes trilógiájának első kötete végre magyarul.

Hosszú ideig ez volt a legjobb disztópia az életemben, és nem ok nélkül. Izgalmas, érzelmekben gazdag, kiválóan megírt sorozat, ahol nem létezik igazán a boldogság.



James Dashner: The Maze Runner sorozat
Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

7 megjegyzés:

  1. Nem mintha nem láttam volna már a listát, de na. :D Suzanne Collins nálad is hátul van. :D Azon gondolkoztam, ha csak magyarul olvasnánk, vajon akkor hol mozogna.

    De még mindig meg vagyok lepődve, hogy Az útvesztő ennyire elől van. :D Azt hittem, a What's Left of Me a nagy szerelmed.

    VálaszTörlés
  2. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy nem tudom addig meghatározni, hol lenne egy sorozat a listámon, amíg nem olvastam az utolsó részt is, talán ezért van az én képzeletbeli listámon még előrébb Az éhezők viadala. :) Mindenesetre ezen a listán is találtam jópár könyvet, amit el szeretnék olvasni.

    VálaszTörlés
  3. @WildWorld: Nekem úgy nem lenne meg 10. :D Három éveket meg nem akartam várni posztra. Nálam ezért fog változni a top 10-es lista, ha netán lecsúszik valami minőségben. Plusz én ezt ajánlásnak is szántam, én szoktam nem befejezettet is ajánlani. :D

    VálaszTörlés
  4. @Gigusz - az én listámon 2 kivételével magyarul is megjelent könyvek vannak. De akkor tuti előrébb lenne, meg akkor bekerült volna a Burok is.
    Amúgy engem is meglepett, mert a Kés a Zajban *.* De egyébként a top3 mindhármat elsőnek tudnám tenni, de mégis a Maze Runner sorozat volt, aminek totál a hatása alatt vagyok. :))

    @WildWorld: Ha az ÉV-nél teljes sorozatot néztem volna, nálam sem lett volna top10-ben, ahogy Gigusznál sem. Egyébként ugyanaz a véleményem. :))

    VálaszTörlés
  5. Az Elszigetelvét épp nemrég nézte ki magamnak, szóval a könyvvel kapcsolatban igyekszem segíteni, és népszerűsíteni, hogy a reményeid valóra váljanak. :)

    VálaszTörlés
  6. @abstractelf: :P Ne kötekedj, az a két hely is számít.

    VálaszTörlés
  7. @Gigusz: Akkor 7. lett volna. :D De lehet, hogy akkor más elvárásaim lennének, és totál bedőlnék a hazai könyveknek, s mindent imádnék, ami kijön. :P

    @Gretty: Jhuj, először is remélem, hogy tetszeni fog neked is. :D

    VálaszTörlés