Ó, már megint mire vállalkozom?
Idén három kihíváson veszek részt, a Könyvmolypárbajon, Lobo féle várólistacsökkentős versenyen és Nancyvel közös kihívásunkon.
Viszont úgy gondoltam, hogy idén csökkentem az olvasatlan könyveim számát - erre pedig tökéletes a Project TBR nevű kihívás.
A kihívás lényege, hogy csökkentsük a meglévő olvasatlan könyveink számát. Nekem pedig erre halmozottan szükségem van! Rengeteg könyvem van, és ezen a rengetegen belül sok az olvasatlan. Túl sok, hogy őszinte legyek. Ezért összeszámolom, hogy január elején mennyi volt az olvasatlan könyveim száma, illetve megnézem, mennyit haladtam.
Ezt a posztot az oldalsávba is ki fogom tenni, illetve a fogadalmaim közé, hogy szem előtt legyen. Ugyanis minden hónapban tervezem ezt is frissíteni.
Na számoljunk...
175
A klasszikusok nélkül, amik anyától öröklődtek át. Meg az ebookjaim nélkül (ajaj, akkor lennének bajok).
1.7.5.
Mondjuk beleszámítottam minden olyan könyvet, amit más nyelven már olvastam, csak azon nem, amiben megvan.
Attól még keresek egy követ, és elbújok alá, mert elsüllyedek a szégyentől.
Nos, ezért lesz érdemes olvasni a kicsikéimet.
2015. november
Maradt: 178
(október-novemberi beszerzések: 12)
2015. szeptember
Maradt: 173
(szeptemberi beszerzések: 3)
2015. augusztus
Maradt: 172
(augusztusi beszerzések: 1)
2015. július
Maradt: 178
(júliusi beszerzések: 4)
2015. június
Maradt: 184
(júniusi beszerzések: 7)
2015. május
Maradt: 184
(májusi beszerzések: 6)
2015. április
Maradt: 185
(áprilisi beszerzések: 33)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése