2016. január 1., péntek

Leltár (29) 2015. december

Új év köszöntött ránk, ám még egy bejegyzés erejéig 2015-re emlékeznék meg. Pontosabban az utolsó hónap olvasmányairól.
Viszonylag rövidke lesz a bejegyzés, hiszen
1. a fogadalmaimat lerendeztem az évösszegzőben.
2. nincs egy darab aktuális olvasmányom sem.


 A decembert két részre tudnám osztani. Az első két hét nagyon stresszes időszak volt, hiszen be kellett fejeznem a szakdolgozatomat, a portfóliómat, megírni még beadandókat a szemináriumaimra, prezentálni... mondhatni a szokásos egyetemi dolgok. Szerencsére a tárgyaimra ötösöket kaptam, sőt nagyon szépeket mondtak a tanáraim, úgyhogy  igazán pozitív hangulatban kezdhettem el készülni a karácsonyra és a könyvekre.

Az olvasásaim nagy része ugyanis a hónap második felében történtek. Meg a blogolásos történet is erre az időszakra esett, úgyhogy inkább beszéljünk erről az időszakról, pontosabban arról, miket is olvastam, és milyen könyves bejegyzéseket tettem közzé.

1. George Orwell: Állatfarm 2015. december 3. → 2015. december 3.
2. Holden Rose: Az ellopott karácsony 2015. december 11. → 2015. december 13.
3. Kae Westa: Karvalyszárnyon 2015. november 15. → 2015. december 14.
4. Bessenyei Gábor: A jövő harcosai 2015. december 14. → 2015. december 17.
5. Alexandra Bracken: Sötét játszmák 2015. december 18. → 2015. december 21.
6. Simon Tamás: Vérmacska 2015. december 23. → 2015. december 26.
7. Joe Abercrombie: Half the World – A harcos 2015. november 27. → 2015. december 28.
8. Michael Thomas Ford: Suicide Notes 2015. november 20. → 2015. december 29.
9. Ally Carter: See How They Run 2015. december 23. → 2015. december 31.

Nagyon jó könyveket olvastam decemberben is, amiből 4 magyar szerzős is volt. Karácsonykor a nagy hangulatban harmadszorra is elolvastam Simon Tamás: Vérmacska könyvét. Egyszerűen imádom Alfiékat, és nekem az a karácsonyi hangulatfelelős (szerintem mert 2011-ben karácsonyra kaptam meg, és akkor is azonnal nekiálltam, majd pár nappal később újra).

Örülök, hogy idén sikerült egy klasszikusra is azért sort keríteni, bár örülnék, ha jövőre ez valamivel több lenne. Főleg, ha ilyen kiválóakat olvasnék, mint az Állatfarm.

A bejegyzések pótlásával is rengeteget haladtam, hiszen öt darab elmaradt értékelést hoztam (és még van öt, ami még kicsit várat magára, köztük a tegnap befejezett See How They Run is):

1. Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue - Kék liliom
2. Tavi Kata: Táncvarázs
3. Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
4. Jennifer L. Armentrout: Opposition
5. Julie Anne Peters: Lies My Girlfriend Told Me

Összesen 10 értékelést írtam ebben a hónapban, ami valamivel több mint az átlagos mennyiség, úgyhogy örülök magamnak rendesen. :)

Mivel aktuális olvasmányom jelenleg nincs, térjünk is rá arra, milyen tervekkel vágok bele 2016. januárjába.

1. Nancykés egy régi-egy új kihíváshoz a TBR listám első helyén álló regényt és Alexandra Bracken újdonságát választottam, ami január 5-én jelenik meg:



 A Wither kettős szerepet tölt be, hiszen...
1. Könyvespolcomon lévő könyv.
2. Fent van a várólistcsökkentős kihíváson.
3. GR-s TBR első 10 helyének egyikén található.

Mondjuk mindkettő sorozatkezdő kötet, amivel nem segítem elő a sorozatos kihívásomat, de arra is gondoltam a következő könyvek olvasásával:


 Külön öröm, hogy ezekkel a drágákkal a sorozatos kihívásomnak is erős kezdőlökést adhatok. Sőt, ismét csökkentem velük az itthoni olvasatlan könyveim számát hárommal!

Még három könyv van a listámon, amelyek remélem, beleférnek ebbe a hónapba. Mindenesetre mindkettővel a TBR-listámat és az itthoni könyveim számát csökkentem.



Ha pedig még mindig valamire maradna kapacitásom - ami bizonyára nem lesz így, akkor egy friss jelenést pécézek ki, hiszen remek könyvek jelennek meg januárban is. :)

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése