"Úgy tűnik az embereknek válaszokra van szükségük, még akkor is, ha azok rosszak. Inkább élünk hazugságokban, mint hogy ne kapjunk választ."
A Kálvinista szekta mindent elvett a tizenhét éves Minnowtól: tizenkét évet az életéből, a családját, a bizalmát. És amikor fellázadt, a kezeit is.
Most a Prófétát meggyilkolták, az otthonuk pedig a lángok martalékává lett, és nyilvánvaló, hogy Minnow tud valamit - ő azonban nem beszél. A fiatalkorúak börtönében raboskodva a lánynak el kell felejtenie mindent, amiben eddig kényszerült hinni, és hozzá kell szoknia a rácsok mögötti élethez, miközben felidézi, milyen események vezettek a bebörtönzéséhez. Mikor azonban egy FBI ügynök alkut ajánl neki, Minnow meglátja a lehetőséget a szabadságra, amiről mindig is álmodott - feltéve, ha képes megosztani a múltja szörnyű titkait.
Vannak szép borítók, és vannak olyan borítók, hogy még akkor is olvasnád a könyvet, ha nem érdekelne. Igen, ismételten egy borító-alapú választást olvastam (de nézzetek rá, és próbáljatok elítélni!). De persze nem ez volt az egyetlen tényező a regény várólistára kerülése mellett. Nagyon tetszett az alapkoncepció, aminek a középpontjában a szekták és a hit áll.
Nagyon sokáig olvastam ezt a könyvet, sőt kétszeri nekifutásra sikerült egyáltalán befejeznem. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy rossz volt, csak hogy a kapcsolatunk nem volt valami zökkenőmentes. Ennek ellenére a könyv nagy részében igencsak dúlt köztünk a szerelem; imádtam minden aspektusát – viszont a vége. Nem fogok spoileresen írni róla, nem is szeretném nagyon kifejteni, de a befejezés számomra nagyon lapos lett. Ugyanis vártam, hogy lesz valami komoly csavar, valami nagy durranás, ám mindez elmaradt. Persze vannak benne fordulatok, különösen, mikor kiderül, mi is történt pontosan, de ezek nem ütöttek eléggé (vagy inkább egyáltalán nem). Végül emiatt képtelen voltam megadni az öt csillagot, és emiatt nem is tudok olyan csodálatos olvasmányélményként visszagondolni erre a regényre.
De! Tudjátok, csalódásként élem meg, ha egy kiváló könyvnek közepes a vége, mert az jobban fáj valahogy. Viszont a regény nagy része még így is a fantasztikus, egyedi, érett kategóriába tartozik, úgyhogy szeretnék erről írni – szeretném megmutatni, miért is érdemes megismerkedni ezzel a történettel (mert mindennek ellenére úgy gondolom, hogy megér egy olvasást).
Kezdjük is az alapkoncepcióval. Úgy gondolom, Stephanie Oakes nagyon kiforrottan írt a szekták életéről és annak lélektani hatásairól. Tetszett, hogy részletesen bemutatta a főszereplőn keresztül, mennyire másként látja a világot, mint azok, akik nem ennyire izoláltan nőttek fel. A témát is részletesen feldolgozta, és úgy éreztem, nem próbál értékítéletet ránk erőltetni. Bevallom, még nem igazán olvastam szektákról szóló könyveket, de úgy gondolom, az írónő igazán minőségi munkát végzett. Tartottam attól, hogy esetleg vallásellenesség dominál majd, azonban egyáltalán nincs így.
The Sacred Lies of Minnow Bly ismét egy olyan könyv, ami elgondolkodtatja az olvasót. Engem több kérdés is foglalkoztatott:
a. Milyen hatással van az elszigetelt élet az ember személyiségére?
b. Mi történik az emberrel, ha kikerül egy ilyen közösségből? Mennyire képes újraintegrálódni a társadalomba?
c. Mi vezérli az embereket, hogy csatlakozzanak? Mennyire hisznek ebben?
d. A Próféta mennyire volt hívő valójában?
Őszinte leszek veletek, engem egy dolog frusztrált (az a tehetetlen düh érzése), mégpedig, hogy azok a felnőttek, akik tisztában voltak azzal, milyen valótlanságokat állít a Próféta, és látták, hogy miket tesz, nem léptek fel ellene? Persze ezt könnyű kérdezni, tudom, hogy ez is az a kategória, ahol annyira az ember hatása alá kerültek, hogy mindent elnéztek neki. Vagy éppen menekültek a valóságuk elől, és itt érezték biztonságban magukat.
Mindenesetre döbbenetes volt olvasni, hogy milyen hatással van egy emberre, ha ilyen közösségbe kerül. Úgy gondolom ugyanis, hogy a csoport viselkedése determinálta az egyén attitűdjét is. Például, nem tudom elhinni, hogy ha nem közösségben vannak, ahol senki nem vonja őket felelősségre, megtették vagy engedték volna azokat a szörnyűségeket, amik megtörténtek a szekta falain belül. Pszichológia órákon rengeteg kísérletről tanultunk, és erről leginkább Zimbardo stanfordi börtönkísérlete jutott eszembe, ahol a hatalommal való visszaélést is vizsgálták többek közt, ill. hogy miként reagálnak a „rab” szerepet játszó emberek.
A második kérdésem a regény fő cselekményszálát adja, ugyanis a visszaemlékezések mellett a főszereplőnk a fiatalkorúak börtönében lakik, és próbál felzárkózni a mai világhoz. Mi pedig rajta keresztül láthatjuk, mennyire mélyen beléivódott mindaz a tan, amit a Próféta szólt. Ismét csak ismétlen magam, de megdöbbentő volt látni azt a bizonyosságot, hogy a világ olyan, ahogy a Próféta bemutatta (pl. a csillagokra is valami képtelen története volt). Az írónő igencsak sarkította ezt a Charlie-tant (több vallás egy-egy aspektusát vette át, és tette irracionálissá a végeredményt), és emiatt nem könnyű elítélni őket, hogy ilyet bevettek, de közben ez is ugyanúgy egy vallás, mint a többi, viszont sokkal szélsőségesebb.
A cselekmény maga a már említett két szálon fut, ráadásul nagyon jó dinamikát alkotott az írónő, így a két rész közt ok-okozati viszonyokat is fel lehet fedezni. Nincs túl sok cselekmény a könyvben, sokkal inkább a főszereplő személyiség- és lelki fejlődésének útját mutatja be. Olyan szomorú volt látni, hogy Minnow mennyi, számunkra hétköznapi tárgytól, szokástól… lehetőségtől volt megfosztva azokban az években, mikor elszigetelve élt. Lehet, hogy néhány jelenetet az írónő humorosnak szánt, de számomra inkább elkeserítőnek hatott.
Azon viszont meglepődtem, hogy a könyv nem annyira lehangoló, mint azt gondoltam. Tény, hogy már Minnow helyzete tragikus, de az írónő inkább az újrakezdésre és a második esélyre koncentrált. Végig azt próbálta hangsúlyozni, hogy nem szabad feladni, és még ha a kezeidet is veszíted el, van kiút és van remény. Nagyon szép üzenet, amit én sajnos sokkal később vettem észre, mint kellett volna.
Minnowt már emlegettem, de akkor még beszéljünk róla egy kicsit. A lány három nagy traumán is keresztülmegy már a regény kezdete előtt, ami meghatározza a személyiségét. Úgy gondolom, nagyon érdekes karakter lett, hiszen rengeteg érzelmet és tragédiát kell feldolgoznia. Kicsit sajnáltam, hogy nem lett még jobban kifejtve Minnow érzelmeinek alakulása, mert szerettem volna teljesen megérteni, miként jut el egyik pontból a másikba. Ezzel nem arra célzok, hogy nincs benne elég részletesen, csak örültem volna, ha még árnyaltabban mutatja be az írónő. Viszont nagyon örültem, hogy ugyan komoly karakterfejlődésen ment keresztül (ez különösen a visszaemlékezésekből látszik igazán), mégsem láthatunk nála csodába illő felgyógyulást.
A fontosabb karakterekre is szánt időt az írónő: megismerkedhetünk a motivációjukkal, a személyiségük jelentősebb jegyeivel. És megint úgy jártam, ahogy nem biztos, hogy kellett volna. A kedvenc szereplőm ugyanis Angel lett, aki Minnow cellatársa a börtönben, és igen súlyos vádakkal kell szembenéznie. A lány egyáltalán nem ártatlan, és nem is mondhatnánk éppenséggel jó karakternek, viszont néha-néha felvillant, hogy nem olyan gonosz, mint azt elsőre hinné az ember. Nála került elő a „nem minden fekete-fehér” gondolat, és az írónő kiválóan mintázta ez alapján Angelt.
Nekem inkább a fiú szereplővel volt problémám. Az ő családja is az erdőben élt, ott találkozik Minnow-val is. Igen, jól sejtitek, ő lesz a lány szerelme a könyvben. Nem tudom, miért, de valamiért disszonánsnak éreztem a jelenlétét. Valószínűleg azért, mert ő volt az egyetlen boldogság Minnow életében, és emiatt annyira kirítt a sok szörnyűség közül, amire visszaemlékszik. Viszont, hogy őszinte legyek, nekem nem igazán tetszett, hogy ők összejöttek, mert annyira snassznak hatott. Nem gondolom, hogy kellett volna romantikus szál ebbe a történetbe, bár tény, hogy szükség volt valami katalizátorra, ami beindítja a lány rebellis gondolatait, és megtanítja őt arra, hogy van élet a szektán kívül is.
Mindent összevetve egy komoly témákat feszegető, részletesen kutatott és kiválóan kidolgozott regénynek tartom a The Sacred Lies of Minnow Bly-t. Az írásmód kiforrott, a karakterek emberiek, a könyv üzenete pedig pozitív. A vége okozta csalódás miatt nem tudtam maximálisan élvezni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy érdemes elolvasni a regényt, ugyanis nagyon sokat ad az olvasónak.
Nagyon sokáig olvastam ezt a könyvet, sőt kétszeri nekifutásra sikerült egyáltalán befejeznem. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy rossz volt, csak hogy a kapcsolatunk nem volt valami zökkenőmentes. Ennek ellenére a könyv nagy részében igencsak dúlt köztünk a szerelem; imádtam minden aspektusát – viszont a vége. Nem fogok spoileresen írni róla, nem is szeretném nagyon kifejteni, de a befejezés számomra nagyon lapos lett. Ugyanis vártam, hogy lesz valami komoly csavar, valami nagy durranás, ám mindez elmaradt. Persze vannak benne fordulatok, különösen, mikor kiderül, mi is történt pontosan, de ezek nem ütöttek eléggé (vagy inkább egyáltalán nem). Végül emiatt képtelen voltam megadni az öt csillagot, és emiatt nem is tudok olyan csodálatos olvasmányélményként visszagondolni erre a regényre.
De! Tudjátok, csalódásként élem meg, ha egy kiváló könyvnek közepes a vége, mert az jobban fáj valahogy. Viszont a regény nagy része még így is a fantasztikus, egyedi, érett kategóriába tartozik, úgyhogy szeretnék erről írni – szeretném megmutatni, miért is érdemes megismerkedni ezzel a történettel (mert mindennek ellenére úgy gondolom, hogy megér egy olvasást).
Kezdjük is az alapkoncepcióval. Úgy gondolom, Stephanie Oakes nagyon kiforrottan írt a szekták életéről és annak lélektani hatásairól. Tetszett, hogy részletesen bemutatta a főszereplőn keresztül, mennyire másként látja a világot, mint azok, akik nem ennyire izoláltan nőttek fel. A témát is részletesen feldolgozta, és úgy éreztem, nem próbál értékítéletet ránk erőltetni. Bevallom, még nem igazán olvastam szektákról szóló könyveket, de úgy gondolom, az írónő igazán minőségi munkát végzett. Tartottam attól, hogy esetleg vallásellenesség dominál majd, azonban egyáltalán nincs így.
The Sacred Lies of Minnow Bly ismét egy olyan könyv, ami elgondolkodtatja az olvasót. Engem több kérdés is foglalkoztatott:
a. Milyen hatással van az elszigetelt élet az ember személyiségére?
b. Mi történik az emberrel, ha kikerül egy ilyen közösségből? Mennyire képes újraintegrálódni a társadalomba?
c. Mi vezérli az embereket, hogy csatlakozzanak? Mennyire hisznek ebben?
d. A Próféta mennyire volt hívő valójában?
Őszinte leszek veletek, engem egy dolog frusztrált (az a tehetetlen düh érzése), mégpedig, hogy azok a felnőttek, akik tisztában voltak azzal, milyen valótlanságokat állít a Próféta, és látták, hogy miket tesz, nem léptek fel ellene? Persze ezt könnyű kérdezni, tudom, hogy ez is az a kategória, ahol annyira az ember hatása alá kerültek, hogy mindent elnéztek neki. Vagy éppen menekültek a valóságuk elől, és itt érezték biztonságban magukat.
Mindenesetre döbbenetes volt olvasni, hogy milyen hatással van egy emberre, ha ilyen közösségbe kerül. Úgy gondolom ugyanis, hogy a csoport viselkedése determinálta az egyén attitűdjét is. Például, nem tudom elhinni, hogy ha nem közösségben vannak, ahol senki nem vonja őket felelősségre, megtették vagy engedték volna azokat a szörnyűségeket, amik megtörténtek a szekta falain belül. Pszichológia órákon rengeteg kísérletről tanultunk, és erről leginkább Zimbardo stanfordi börtönkísérlete jutott eszembe, ahol a hatalommal való visszaélést is vizsgálták többek közt, ill. hogy miként reagálnak a „rab” szerepet játszó emberek.
A második kérdésem a regény fő cselekményszálát adja, ugyanis a visszaemlékezések mellett a főszereplőnk a fiatalkorúak börtönében lakik, és próbál felzárkózni a mai világhoz. Mi pedig rajta keresztül láthatjuk, mennyire mélyen beléivódott mindaz a tan, amit a Próféta szólt. Ismét csak ismétlen magam, de megdöbbentő volt látni azt a bizonyosságot, hogy a világ olyan, ahogy a Próféta bemutatta (pl. a csillagokra is valami képtelen története volt). Az írónő igencsak sarkította ezt a Charlie-tant (több vallás egy-egy aspektusát vette át, és tette irracionálissá a végeredményt), és emiatt nem könnyű elítélni őket, hogy ilyet bevettek, de közben ez is ugyanúgy egy vallás, mint a többi, viszont sokkal szélsőségesebb.
A cselekmény maga a már említett két szálon fut, ráadásul nagyon jó dinamikát alkotott az írónő, így a két rész közt ok-okozati viszonyokat is fel lehet fedezni. Nincs túl sok cselekmény a könyvben, sokkal inkább a főszereplő személyiség- és lelki fejlődésének útját mutatja be. Olyan szomorú volt látni, hogy Minnow mennyi, számunkra hétköznapi tárgytól, szokástól… lehetőségtől volt megfosztva azokban az években, mikor elszigetelve élt. Lehet, hogy néhány jelenetet az írónő humorosnak szánt, de számomra inkább elkeserítőnek hatott.
Azon viszont meglepődtem, hogy a könyv nem annyira lehangoló, mint azt gondoltam. Tény, hogy már Minnow helyzete tragikus, de az írónő inkább az újrakezdésre és a második esélyre koncentrált. Végig azt próbálta hangsúlyozni, hogy nem szabad feladni, és még ha a kezeidet is veszíted el, van kiút és van remény. Nagyon szép üzenet, amit én sajnos sokkal később vettem észre, mint kellett volna.
Minnowt már emlegettem, de akkor még beszéljünk róla egy kicsit. A lány három nagy traumán is keresztülmegy már a regény kezdete előtt, ami meghatározza a személyiségét. Úgy gondolom, nagyon érdekes karakter lett, hiszen rengeteg érzelmet és tragédiát kell feldolgoznia. Kicsit sajnáltam, hogy nem lett még jobban kifejtve Minnow érzelmeinek alakulása, mert szerettem volna teljesen megérteni, miként jut el egyik pontból a másikba. Ezzel nem arra célzok, hogy nincs benne elég részletesen, csak örültem volna, ha még árnyaltabban mutatja be az írónő. Viszont nagyon örültem, hogy ugyan komoly karakterfejlődésen ment keresztül (ez különösen a visszaemlékezésekből látszik igazán), mégsem láthatunk nála csodába illő felgyógyulást.
A fontosabb karakterekre is szánt időt az írónő: megismerkedhetünk a motivációjukkal, a személyiségük jelentősebb jegyeivel. És megint úgy jártam, ahogy nem biztos, hogy kellett volna. A kedvenc szereplőm ugyanis Angel lett, aki Minnow cellatársa a börtönben, és igen súlyos vádakkal kell szembenéznie. A lány egyáltalán nem ártatlan, és nem is mondhatnánk éppenséggel jó karakternek, viszont néha-néha felvillant, hogy nem olyan gonosz, mint azt elsőre hinné az ember. Nála került elő a „nem minden fekete-fehér” gondolat, és az írónő kiválóan mintázta ez alapján Angelt.
Nekem inkább a fiú szereplővel volt problémám. Az ő családja is az erdőben élt, ott találkozik Minnow-val is. Igen, jól sejtitek, ő lesz a lány szerelme a könyvben. Nem tudom, miért, de valamiért disszonánsnak éreztem a jelenlétét. Valószínűleg azért, mert ő volt az egyetlen boldogság Minnow életében, és emiatt annyira kirítt a sok szörnyűség közül, amire visszaemlékszik. Viszont, hogy őszinte legyek, nekem nem igazán tetszett, hogy ők összejöttek, mert annyira snassznak hatott. Nem gondolom, hogy kellett volna romantikus szál ebbe a történetbe, bár tény, hogy szükség volt valami katalizátorra, ami beindítja a lány rebellis gondolatait, és megtanítja őt arra, hogy van élet a szektán kívül is.
Mindent összevetve egy komoly témákat feszegető, részletesen kutatott és kiválóan kidolgozott regénynek tartom a The Sacred Lies of Minnow Bly-t. Az írásmód kiforrott, a karakterek emberiek, a könyv üzenete pedig pozitív. A vége okozta csalódás miatt nem tudtam maximálisan élvezni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy érdemes elolvasni a regényt, ugyanis nagyon sokat ad az olvasónak.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Sacred Lies of Minnow Bly (2015)
Kiadó: Dial
Oldalszám: 400
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése