Helló Dearies!
Beszéljünk kicsit a nyár legjobb részéről - a nyaralásról. Számomra mindig különleges esemény, és általában több héttel indulás előtt azon gondolkodom, pontosan milyen könyveket is vigyek magammal? (Ruhák? Ugyan! Könyvek!)
Mivel ez idén sem változott, így gondoltam, egy blogposztban emlékezem meg eme nemes tettemről.
Mert végre megvannak a kiválasztottak! (Naiv vagyok, tudom...)
Idén változtattam a módszeremen - eddig bedobáltam minden könyvet, ami a kezem ügyébe került, azzal az indokkal, hogy nyaralás alatt megjöhet hozzá a kedvem. Így általában ott álltam 40+ könyvvel (+Stiles-zal). Persze mindet vittem is magammal, csak legtöbbjüket egyáltalán nem olvastam.
Ezért történt meg a változás - most is kiválogattam egy raklapnyi regényt, azonban nem pakoltam el őket azonnal, hanem az asztalra raktam őket, és másnapig volt időm átgondolni, hogy ezek közül melyikeket AKAROM ténylegesen. Ezt többször is eljátszottam, így végül felére csökkent a listám. Viszont innentől úgy érzem, képtelen vagyok tovább redukálni a listát. De legalább most viszem a legkevesebb könyvet magammal.
Mondjuk a hiányzó könyvek helyett nyelvkönyveket viszek magammal, ugyanis nagyban készülök a német nyelvvizsgámra, és nyaralás alatt nagyon jól lehet tanulni. Én legalábbis mindig sokat haladok vele. Tudom, furcsának tűnhet, de így vagyok bekötve.
Számomra ugyancsak szempont volt, hogy főként olyan regényeket válasszak, amelyekről nem tervezek blogposztot írni. Az elmúlt években ugyanis úgy jártam, hogy még decemberben is pótoltam az elmaradásaimat. Pedig tavaly már nem is olvastam annyit, mint korábban.
De nézzük, melyik könyveket is tervezem majd magammal vinni a nagy útra!
1. Scott Westerfeld: Góliát
Ok: Ő utólag került bele a listába, de leginkább az motivál, hogy ez az utolsó rész, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen véget ér a sorozat. Ráadásul beleolvastam... alig várom, hogy elkezdjem.
2. Shannon Messenger: Exile
Ok: Nemrég olvastam újra a Keeper of the Lost Citiest, és folytatni akarom végre a sorozatot.
3. Neal Stephenson: Seveneves - Hét Éva
Ok: A kiadótól kaptam recenzióba, és ideje elolvasni. Ráadásul a beleolvasója annyira megfogott magának!
4. Brent Weeks: A Fekete Prizma
Ok: Mindenki jókat mond róla, és én is tudni akarom, miért. Amúgy majdnem beraktam Joe Abercrombie: A Penge maga c. könyvét is, de azt hiszem, az már túl irreális lett volna.
5. Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár
Ok: Augusztusban blogturné (spoiler), így előre "dolgozom" (élvezkedem). :)
6-8. Catherynne M. Valente: Fairyland #1-3
Ok: Szívszerelmem sorozat, aminek nemrég kaptam meg angolul az 1. és 3. részét is, így indokolt, hogy újraolvassam az egész sorozatot (kit érdekel, hogy már harmadszorra?) mielőtt folytatom.
9. Rick Yancey: The Infinite Sea
Ok: Bűntudat? Mármint akarom olvasni, de már gáz is, hogy ennyi ideje nem folytattam. Már az utolsó kötet is megjelent! Ccc...
10. Kevin Hearne: Hounded
Ok: Fantasy?
11. E. Lockhart: A hazudósok
Ok: Újraolvasás. Kíváncsi vagyok, hogy a befejezés ismeretében miként fog tetszeni a kicsike.
12. Richelle Mead: Vérvonalak
Ok: Ezt már rég el kellett volna olvasnom.
13. Erika Johansen: A Tear királynője
Ok: Megjelenés óta alig vártam, hogy elolvashassam, de valamiért sosem került rá sor. Ez nem állapot.
14. Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Ok: Újraolvasás.
15. Veronica Roth: A hűséges
Ok: Újabb sorozatzáró. Úgy tűnik, ennek a sorozatnak az a sorsa, hogy nyaraláson olvassam. Az előző kötetet pont egy éve olvastam.
16. Rick Riordan: Son of Neptune
Ok: Már két éve nem haladtam ezzel a sorozattal. Itt az ideje, hogy folytassam végre.
Most, hogy összepakoltam a könyveimet, csak még inkább várom, hogy végre útra kelhessek. :)
Húú, nem szoktam olvasni a blogod, ezért ha tudnom kéne, akkor bocsi, de mégis mennyi időre utazol?:D És ennyit hogy fogsz elbírni? :D
VálaszTörlésDe hogy témánál maradjak: amikor még nem volt olyan, hogy ebook, akkor én 2-3 könyvet vittem nyaralni,és ha elfogyott,akkor pótoltuk :) Nekem ettől is nyaralás a nyaralás :) Mostmár nem ez van. Vagy a readeremet viszem (100+ könyv), vagy a telefonomra veszek dolgokat és azon olvasok :)
A Tear királynőjéről azért írj majd valami szösszenetet, mert kíváncsi vagyok :D
VálaszTörlés