2016. július 19., kedd

Nyári könyves tag

Nyár van, nyár. Végre visszatért a meleg idő, amit ideje megünnepelni.
Ehhez pedig ezúttal egy kis könyves taget választottam, amire Rileey  hívott ki nem is annyira régen.







1. Melyik az a könyv, ami a nyarat juttatja eszedbe?

Morgan Matson: Amy & Roger's Epic Detour című könyve ugrott be egyből. Maga a történet is nyáron játszódik, ráadásul én is nyáron olvastam.
Emlékszem, meggyet kellett szednem, meleg volt, én pedig hirtelen felindulásból nekiálltam ennek a történetnek. Valamiért az maradt meg bennem, hogy meggyszedés közben arra gondoltam, hogy amint végzek, olvashatom is tovább a drágát. :)






2. Melyik könyv ragyogta be a napod?

Ennél a kérdésnél sokat gondolkodtam, nem tudtam dönteni. Számomra azok a könyvek ragyogják be a napom, amelyben van valami, ami miatt fangirlködhetek). Épp ezért Maggie Stiefvater: The Raven Kinget választom.
Ez a regény volt az idei évem legjobban várt megjelenése, így már maga a tény, hogy megjelent, csodálatossá tette a napomat. :)






3. Nevezz meg egy könyvet, amin sárga szín van!

Morgan Matson: Amy & Roger's Epic Detourja elég sárga, de választok egy másikat, nem csalok. M. R. Carey: Kihezettek regényén dominál a sárga szín, ráadásul olvastam is, úgyhogy ideális jelölt ehhez a kérdéshez.







4. Melyik a kedvenc parti olvasmányod?

Idén még nem olvastam parton, de általában szeretek könnyedebb, rövidebb olvasmányokat magammal vinni (mégse egy 500+ oldalas monstrum töltse ki a táskám nagy részét). Az első könyv, ami eszembe jutott erre a kérdésre, John Green: Csillagainkban a hiba, amit a Balaton parton olvastam nagyrészt.






5. Milyen akcióregény sarkallt arra, hogy elrohanj fagyiért?

Sajnos nem olvasok tisztán akcióregényeket, úgyhogy a fantasy/high fantasy szekcióben gondolkodtam. Úgy gondolom, hogy N. K. Jemisin: Az ötödik évszak könyve épp elég izgalmat tartalmazott ahhoz, hogy vágyakozzak valami hűsítő után.
Illetve a csavarok után nyugodtan nyakon önthettek volna egy vödör jeges vízzel is...





6. Melyik az a könyv, aminek nem tetszett a vége?

Jöhettem volna ismét Jennifer L. Armentrout Luxen sorozatával, de annyira unalmas lett volna sokadszorra is azt írni. Ráadásul úgy tűnik,ragaszkodom ahhoz, hogy főként idei olvasmányokat válasszak be.
John Green: Papírvárosok regénye nagyon tetszett (kisebbséghez tartozom, tudom), viszont nem feltétlenül vagyok elégedett a lezárással. Valami mást vártam, és habár ez volt a leglogikusabb zárás, mégis kicsit csalódott vagyok. Ettől függetlenül végig szerettem ezt a regényt, és örülök, hogy adtam neki egy esélyt. *-*




7. Melyik könyv végén lettél nagyon boldog?

Amikor már azt hittem, hogy nem történik meg, megtörtént. Naomi Novik: Rengeteg c. regénye szívszerelmem, az idei év egyik legkiemelkedőbb olvasmányélménye, így tökéletes választás ehhez a kérdéshez.
De tényleg, ha nem ez lett volna a befejezése ennek a gyönyörűségnek, lehet, hogy az előző kérdésnél találta volna magát válaszként.
Emellett a könyv mellett Jennife E. Smith: Ilyen a boldogság novellája is hasonló érzelmeket váltott ki belőlem.





8. Melyik könyvborító emlékeztet a naplementére?

 


9. Melyik az a könyvsorozat, amit reméled, elolvasol a nyáron?

Több olyan sorozatom is van, amelyből csak 1-1 részt kellene befejeznem, és végeznék is. Ők a jelöltjeim:

  
 

Ezek lennének a válaszaim. És mivel még javában tombol a nyár, szeretnék kihívni pár embert: Lorelei , Zsebi és Nadine. Illetve Téged, ha szeretnéd kitölteni a taget. :)


Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése