2017. április 11., kedd

Szeretek blogolni?

Sosem mondtam, hogy különösen jó lennék címadásban, viszont tény, hogy egy olyan kérdést vet fel, amely többet igényel egy egyszerű igen-nem válasznál.








A válasz egyébként igen. Csak, hogy meglegyen az alaptézis.

Innen ered a következő kérdés: boldoggá tesz-e a blogolás?

Ezzel a kérdéssel máris nehezebbé válik a helyzet, mert az erre adott válasz nem annyira egyértelmű. Alapvetően ugyanis igen, de nem mindig volt ez így. 
Ennek pedig én vagyok az oka.

Azt kell tudnotok, hogy a kezdetek óta úgy tekintek a blogomra, mint egy rétegblog. Kezdetben ennek az volt az oka, hogy főleg az idegennyelven olvasott könyveimről írtam értékeléseket - néha becsempészve azért magyar olvasmányokat is. Akkor is, most is, az volt az alapcélom, hogy az olvasásaimról írjak - legyen az bármi igazából.
Ez utóbbit a mai napig megőriztem, soha nem sikerült magamat besorolni bármilyen kategóriába. A rétegblogságot azért tekintettem annak, mert nem számítottam arra, hogy sok olvasó jutna ide - mert miért pont ezt a blogot olvasná? 

Ez egyáltalán nem jó hozzáállás, ha sikeres blogot akarsz, de engem boldoggá tett, hogy lelkesedhetek blogposztban az olvasmányaimról, és azt páran megnézik. Emlékszem, abban bíztam, hogy ha 10 ember megnézi a bejegyzéseimet, az már nagyszerű.

Az az érdekes, hogy nagyon szerencsés voltam több okból is: az elvárásaimmal ellentétben már kezdetekben is 50-100 közt volt volt a napi látogatottságszámom. El sem hittem, hogy komolyan az első nappal ennyien nézitek a blogot! 
A másik nagy szerencsém, ami feldobta a blogot, az a Blogturné Klub volt, ami két hónappal a blogom megnyitása után indult, és ahova Kelly engem is meghívott. 

Szóval, minden szép és jó volt, amíg azok a fránya gondolatok és külső befolyások meg nem jelentek. Nem tudok ehhez évet párosítani, igazából pár hónappal a kezdetek után már megjelent és azóta hullámszerűen visszatérnek hozzám ezek a gondolatok. 

"Nem vagy elég jó."

"Hogy gondolhatod, hogy ez a bejegyzésed minőségi lehet?"

"Senkit nem érdekel amúgy sem, miről írsz."

"Mi értelme írnod, másé úgyis jobb?"

"Nem is tudsz fogalmazni, hiába próbálkozol."

Gyűlölöm ezeket a gondolatokat, gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm, mert elvették mindazt, amiért szeretek blogolni.
Annyiszor be akartam már zárni ezt a blogot Dearies, azt el nem tudom mondani. Csak a fenti mondatokra tudtam gondolni. Még akkor is blogolni akartam, de nem tudtam.
Nagyon sokat beszélgettem erről blogger barátaimmal, akik igyekeztek támogatni, és rengeteget segítettek ezekben a hullámvölgyekben. Én azonban csak azt láttam, hogy más blogok mennyivel szebben meg tudják fogalmazni a gondolataikat; azok a bejegyzések jártak a fejemben, ahol azt mondogatják, hogy csak a tehetségtelenek osztják fel úgy az értékeléseiket, hogy világfelépítés-történet-karakterek-stb., a jók ilyet már nem tesznek.

Annyira minőségi tartalmat akartam közzétenni, hogy blokkoltam magam végül. Semmi nem volt elég jó, ezért nem írtam végül.

*

Mégis itt vagyok.
El kellett engednem ezeket a gondolatokat, az elérhetetlen célokat és a negatív gondolatokat. 

Minden egyes hullámvölgy megtanított valamire, amelyből végül a mostani helyzet kerekedett ki. De miket is tanultam?

1. ENGEDD EL. 
Ha görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy tökéletes posztot írjak, akkor sosem rakok ki semmit. Sosem leszek olyan, mint mások, de ki mondta, hogy ennek rossznak kell lennie?

2. Gyere közelebb...
Úgy gondoltam, értékelésekben nem lehet semmi személyes, különben semmi értéke nincs. Hatalmas lecke és mérhetetlenül hosszú folyamat volt, mire meggyőztek és meggyőztem magam az ellenkezőjéről.
Megtanultam azt is, hogy nem megy a távolságtartó fogalmazás, benne kell lennem. Az értékelés szubjektív vélemény, akkor miért ne írhatnám le, mit éreztem olvasás közben? Hogy mi az ÉN véleményem? (Persze túlzásba esés nélkül.) Erre mondják a barátaim, hogy "érződik, hogy mit éreztél olvasás közben". Én pedig most már örülök ennek.

Ez a közvetlenség a blog más területein is megjelent - hétvégi olvasónaplón belül például, ahol ugyebár mindenről írok, még akkor is, ha biztos nem is érdekel senkit. Én pedig örülök, hogy egy kicsit közelebb kerülhetek hozzátok ezáltal.

3. Úgy írsz, ahogy szeretnél.
Ez a bejegyzéseim struktúrájára vonatkozott. Nagyon megviselt, hogy ilyen lenéző bejegyzést kellett látnom, és szintén nehezen fogadtam el, hogy én akkor is így csinálom az esetek többségében. De komolyan... ha koherensen felépül a bejegyzés, akkor miért baj ez?
Ma már ott tartok, hogy egyáltalán nem érdekel ez a témakör, az számít csak, hogy végül egy egységet alkosson az értékelésem, és átadhassam a lelkesedésemet (vagy annak hiányát).

4. A fejlődés kell, de nem kellenek elérhetetlen célok.
Megvannak a saját erősségeim blogolás terén - jó a helyesírásom, elég hosszú értékeléseket írok, lelkes vagyok és törekszem a fejlődésre. Sosem leszek népszerű, többek közt azért, mert nem tudnék naponta egy csomót posztolni blogra/FB-re/molyra. Nem vagyok ilyen ember, és komolyan, le a kalappal azok előtt, akik képesek ilyen aktivitást felmutatni.
A fejlődésre viszont törekszem - egy kicsit jobb értékelést írni; valami rendszert vinni a blog életébe (heti 3 posztos standard állapot bevezetése egész jól alakul eddig - bár most pont több lesz); kicsit aktívabbnak lenni más helyeken (mióta lett új telefonom és instagrammom, néha FB-n boldogítalak a képeimmel). Nem nagy változások ezek, de ezek segítenek nekem egyfajta elégedettségérzet elérésében - mert jobb akarok lenni... csak nem másnál, hanem magamnál. 
Az pedig kivitelezhető cél.

Ez úgy hangzik, mint egy happy end-es történet, viszont ez egy olyan küzdelem bennem, ami a mai napig tart. Nincsenek már egy jó ideje ilyen hullámvölgyeim, de néha elbizonytalanodom.
Például, februárban szerettem volna kérni a Fumax kiadótól egy könyvet recenzióba. Tudnotok kell, hogy ez nem szokásom, így már alapvetően stresszes helyzetbe kerültem, és nem segített a tény, hogy ismertem, akinek írtam, élőben is találkoztunk már. Minden egyes várakozással eltöltött nap felmerült bennem, hogy nem vagyok elég jó, ezért nem is adnak majd nekem. 
Persze végül írtak, és megkaptam a könyvet, de ez valamilyen szinten visszaesés volt. Könnyedebben vettem, mint egy éve tettem volna, de mégis, ezek a gondolatok ott voltak bennem.

Mondhatjuk azt, hogy néha előjön belőlem valami önbizalomhiányos lény, aki a régi énemet testesíti meg, és ilyen gondolatokkal fertőzi meg az agyamat.
De erősebb lettem, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Az egyik legkonstansabb visszajelzés a bejegyzéseim megtekintésszámának megugrása. Ez azért jelent annyit számomra, mert az utóbbi időben változott a blog tartalmilag.
Megváltozott az ízlésem az elmúlt években - megjelentek a felnőtt SFF regények, és nagyban visszaszorultak a kortárs realista/disztópia értékelések. Ismét előtörtek az angol nyelvű könyvekhez írt értékelések, és valamivel kevesebb könyvvel turnézom. Ezek olyan változások voltak, amelyeknél tartottam, hogy hatással lesznek a blogra. Végül azonban egész jól sikerült ez az átalakulás, amiért továbbra is hálás vagyok nektek!

Mindent összevetve, boldog vagyok a blogolással. Nagyon élvezem ezt csinálni, és mindig izgatott vagyok, mikor elkészül egy új bejegyzés. Elfogadtam, hogy nem tűzhetek ki magam elé irreális célokat, de azt is, hogy ennek ellenére mindig is törekedni fogok arra, hogy fejlődjek. Tudom, hogy lesznek rossz napok még, de megérik - a blogom, és vele együtt ti is, sokkal több pozitív élményt adtatok nekem, mint én magamnak negatívat. 

Úgyhogy ideje is továbblépni, legközelebb pedig igyekszem valamivel vidámabb témáról írni.

10 megjegyzés:

  1. .... szóval... megjegyzés próbálkozás #5
    PRINCESS NEKEM TE VAGY A LEGAWESOME-ABB BLOGGERINA PRINCESSEM, ÚGYHOGY NE HAGYD ABBA, MERT SEGGBERÚGLAK ESKÜSZÖM! :D
    De amúgy egyetértek mindennel. :D C.

    VálaszTörlés
  2. Szívemből szóltál, ezeken én is átestem - meg még fogok is szerintem - de nagyon örülök, hogy még itt vagy és abba ne hagyd, mert én nagyon szeretem, amiket írsz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike, ez nagyon kedves tőled! Én is örülök, hogy te is kitartasz! Most nagyon jó időszakom van - úgy érzem, ez egy folyamat volt, ami az élet más területein is lezajlott. De most tényleg élvezem - tele vagyok ötletekkel. :)

      Törlés
    2. Szerintem természetes, hogy vannak hullámvölgyek, de ha megragadod ezeket a jó pillanatokat, akkor egyre jobban mérséklődik az a hullámzás:D

      Törlés
  3. Ne hagyd abba! :D En is atesem ezeken mindig, majd eszembe jut, hogy igazabol nem erdekel, mert azert blogolok, hogy kiadjam magambol a gondolataimat, es ha ez valakinek nem tetszik nem kotelezo olvasnia :D ja, szerintem semmi problema az ertekeleseid, posztjaid felepitesevel. Csak igy tovabb ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ezt én is mondom, hogy nehogy abbahagyd! :D Igen egyébként, elég nagy idehaza a kínálat. Bár nagyon örülök mindig, mikor látom, hogy 1-1 poszt hatására kezdett el valakit érdekelni egy adott könyv. :)

      Törlés
    2. Nekem pont ez a kedvencem a blogolásban, amikor azt a visszajelzést kapom, hogy az értékelésem hatására kezdett el valaki egy könyvet, vagy épp annyit fangörcsöltem már egy-egy szereplőről, hogy muszáj elolvasnia :D ettől jobb feedback nem is kell nekem :D

      Törlés
  4. Csatlakozom az előttem szólókhoz, mintha a számból vetted volna ki a szavakat. Sose feledd, a te blogod, arról írsz amit szeretnél és úgy ahogyan te gondolod! Ha valakit érdekel elolvassa, ha nem, akkor keres majd magának olyan blogot ami kielégíti az igényeit.

    Senki sem egyforma és éppen ezért mindenki fejében másképpen jelenik meg a tökéletes blog/poszt fogalma. De éppúgy mindenkinek megvan a joga, hogy kifejtse a véleményét is úgy, ahogyan ő szeretné.

    Tudod, sokáig féltem leírni ha nem tetszett egy könyv, nagyon diplomatikusan akartam fogalmazni, de ezzel magamat csaptam be. Nem tetszett, akkor meg minek köntörfalazzak?

    Lényeg a lényeg, ne add fel! Ne hagyd, hogy a negativitás kiölje az értékes blogokat a netről. :D :*

    VálaszTörlés
  5. Csak most jutottam el idáig, jó poszt, akár én is írhattam volna.
    Szerintem te sokkal jobb értékeléseket írsz, mint én, na puff. És akkor mi van? Szerintem ezen mindenki, aki önbizalomhiányosabb, átesik.
    Az élet minden területén.
    Életünk végéig.
    Szar nekünk. :D
    Az, hogy hogyan építed fel a posztjaidat, szíved joga, okostónikkal nem kell foglalkozni. Én például ömlesztek, ami eszembe jut. Igen, kimérhetném patikamérlegen, hogy legyen eleje, vége, íve, csattanója, de akkor már inkább munka lenne, sem szórakozás, úgyhogy olyan, amilyen. Én azon szoktam agonizálni, hogy minden posztba tök ugyanazt írom, ugyanazokat a szavakat/kifejezéseket használom stb., de ez van, már nem érdekel.
    Nekem egyetlen dolog segít bloggerként/írópalántaként, hogy látom, milyen népszerűek tudnak lenni azok, akik még fogalmazni is alig tudnak, mennyire igény van az igénytelenségre. Végső soron úgysem az a lényeg te mit gondolsz magadról. (Persze tépem a számat, mert attól még a hülye gondolatok jönnek és jönnek, például elgondolkozol azon, hogy miért az igénytelenek a menők, nem pedig te... :P)

    VálaszTörlés