"Néha az álom is elég."
Sorozat: Seven Realms #4
Ezer évvel ezelőtt két szeretőt elárultak - Alger Waterlow halállal, Hanales, Fells királynője pedig egy szerelem nélküli élettel fizetett.
Most ismét úgy tűnik, hogy Fells királynősége darabokra hullik, Raisa ana'Mariannanak, az ifjú királynőnek, szinte lehetetlen fenntartania a békét: a varázslók és a klán közti feszültség még sosem volt ennyire komoly. Míg a szomszédos királyságok abban reménykednek, hogy kihasználhatják Fells belső problémáit, Raisa legnagyobb reménye, hogy egyesítheti embereit a közös ellenséggel szemben. De lehet, hogy ez az ellenség pont az a személy, akibe beleszeretett.
Bonyolult hazugsághálók és szövetségeknek köszönhetően Han Alister Fells mágustanácsának tagja lett. A kékvérű politika világában navigálni sosem volt ennél veszélyesebb, és úgy tűnik, Han a mágusok és a klán körében is ellenszenvet vált ki. Az egyetlen szövetségese a királynő, aki iránti érzelmeit képtelen mellőzni. Hamarosan Han egy olyan titok tudójává válik, amelyről azt hiszik, elveszett a múltban, egy olyan felfedezésé, amely egyesítheti Fells embereit. Képes lesz-e elmondani a titkot, miközben az élete a tét?
Lassan egy hete fejeztem be Cinda Williams Chima Seven Realms sorozatát, de még mindig úgy érzem, hogy túllennék rajta. A helyzeten az sem segít, hogy az utolsó kötet, The Crimson Crown az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb, része lett a sorozatnak.
De kezdjük az elején. Mikor pár hónapja elkezdtem a The Demon Kinget, azt tapasztaltam, hogy viszonylag lassan indulnak be az események – ez a további részekre is igaz volt, kivéve ezt az utolsót. Itt ugyanis már a legelső pillanatban úgy éreztem, mintha az írónő a markába fogta volna a szívem, és 600 oldalon keresztül szorongatta volna. Ennek oka az előző rész befejezése volt, amely éreztette, hogy valami nem stimmel.
Kijelenthetem, hogy Chima alaposan átvert, ugyanis megkérdőjelezte mindegyik szereplőbe vetett hitemet. Ugyanakkor mélységesen aggódtam amiatt, hogy mi minden történhet a kedvenceimmel – akiket három rész óta kísértem, és bíztam bennük, hogy megtalálják a boldogságot. Nagyon izgultam, mégis élveztem minden pillanatát – olyannyira, hogy az utolsó 500 oldalt egyben olvastam el, mert képtelen voltam letenni a könyvet.
A mostani kötetre több fontos szál is lezárásra várt, így a szereplőknek egyszerre kellett bel- és külpolitikai veszélyekkel is szembenézniük. Cinda Williams Chima a Lángvető Köszönetnyilvánításában írta, hogy egy olyan világot teremtett, ahol nem szeretnénk szereplők lenni. És mennyire igaza van! Mindenképp szeretném felfedezni a vidéket, de amilyen veszélyekkel kellett az egész sorozatban – de különösen ebben a kötetben szembenézniük. Csak, hogy néhányat említsek, volt itt árulás, merényletek hada, kínzás… egy átlagos nap Chima világában. Ráadásul az a rengeteg fordulat, a kis sejtetések, amelyek újra és újra megzavarták az ítélőképességemet. Tény, hogy néhány nagyobb esemény kiszámítható, de most először úgy éreztem, hogy semmi sem biztos.
A befejezésért pedig különösen hálás vagyok. Megfigyeltem ugyanis, hogy elég sok regénynél nagyjából 30-40 oldallal a vége előtt a fő események lezárulnak, és csak tengődnek a szereplők. Nos, itt egyáltalán nem ez a helyzet – az utolsó oldalakig kitartottak az izgalmak, nem volt nyugtom, amíg el nem olvastam az utolsó fejezetet. Az epilógus pedig jobb szó híján gyönyörű volt. Összeszorult a torkom olvasás közben. Méltó lezárást adott ennek a sorozatnak.
Azonban nem csupán izgalmas ármányokkal, összeesküvésekkel és harcokkal teli könyvet kaptam, hanem olyat, amelynek komoly üzenete van. Az egész sorozatban jelen volt az előítéletek és azok hatásai, de az írónő ebben a részben bevitte a végső ütést, és igazán erőteljes módon közvetítette a tanulságot. Emellett megjelent egy ehhez köthető, ismerős gondolat, miszerint…
„Ha. Ahogy mondtam is, a történelmet a győztesek írják. Az igazság az, hogy a gonoszok kevésbé gonoszok, a hősök pedig kevésbé hősiesek voltak annál, amit mondtak neked.”
Imádtam, hogy mennyire másképp jelent meg két leírásban ugyanaz a történet. Igazából ez megerősített abban, hogy szeressek egy előzménysorozatot ennék a történetnek – még úgyis, hogy tudom a végét.
A szívem ismét megszakadt a szereplőkért. Ugyanakkor ez az a kötet, amikor teljesen érett karakterekké változtak, akik bár hibáznak, mégis olyan lélekkel csinálnak mindent, hogy nehéz nem szimpatizálni velük. Azt pedig különösen szerettem, hogy Han még mindig morálisan megkérdőjelezhető karakter. Olyan gazdag személyiségnek alkotta meg az írónő, és annyit fejlődött! Kiválóan összerakott „hős” volt ő. Raisat az első részekben nem tudtam teljesen kedvelni, mert még nem mutatta meg a teljes potenciálját. Viszont Chima csodát művelt vele erre a részre. Minden apró változás, amin keresztülment oda vezetett, hogy egy csodálatos, erős karakterré vált, aki méltó főhősnője lett a történetnek.
Összességében nem meglepő, hogy számomra Cinda Williams Chima a YA fantasy etalonja. A Seven Realms sorozat részeit kiválóan felépítette; olyan világot teremtett, amely izgalmas, és sok-sok titkot rejtegetett; olyan történetet mesélt el, amely néhány eleme már ismert, mégis úgy prezentálta, hogy újdonság hatását keltse; és olyan szereplőkkel töltötte meg a világát, akik összetettek, emberiek és érzelmeket váltanak ki az olvasóból. The Crimson Crown pedig egy fenomenális zárókötete volt a sorozatnak, amely mesterien játszott az érzéseimmel, és annyira lebilincselő lett, hogy még most is rabja vagyok. Köszönöm az írónőnek ezt a kivételes olvasási élményt. Nem semmi utazás volt!
Könyv adatai
Eredei cím: The Crimson Crown (2012)
Kiadó: Hyperion
Oldalszám: 608
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése