2018. január 17., szerda

A véleményírás szépségei, avagy miként hódolok a blogolási szenvedélyemnek?

Helló Dearies!
Már olyan régen volt témázós bejegyzés a blogon, pedig már egy jó ideje terveztem írni. A mai téma a blogger léthez kötődik, mégpedig arról szeretnék mesélni nektek, miként készül el egy blogbejegyzés.





Előre egy szükséges kijelentés: ez a saját taktikám, nem szentírás. Minden bloggernek megvan a saját rutinja - csak ki kell alakítani azt.

A blogomon kétféle tartalom van - a könyves vélemények, és a könyves "minden más" (nagyon ritkán kipillantok azért más területekre is). A mai posztban az előbbiről esik szó.

Hogyan írok véleményt?

1. Mielőtt nekiállnék...

Számomra az értékelés írása egy procedúra, arra rá kell hangolódni. Úgy gondolom, hogy szükséges az inspiráció hozzá, mert különben csak szenvedés lesz az egész, és hiába lesz megfelelő a poszt, te érezni fogod rajta, hogy ez lehetett volna sokkal jobb is. 

Az első legfontosabb szabályom értékelés írásakor, hogy NE írjak kényszerből. Előfordult szerintem minden bloggerrel olyan, hogy már X napja nem posztolt, és már olyan jó lenne kitenni a véleményt a könyvről, amit olvasott... 
Az ilyen alkalmakból születik az "ülni az üres Word dokumentum előtt" pillanatok, mert az agyam olyankor minden másra fókuszál, csak magára a posztra nem. 
Inkább legyen ritkábban bejegyzés, de akkor az olyan legyen, ami számomra is megfelelő minőségű legyen.

Melyik könyvekről nem írok véleményt?

Ha a tavalyi évet nézzük, láthatjuk, hogy nagyjából az olvasmányaim feléről készült értékelés a blogon. 
Több oka is van annak, hogy nem írok egy-egy regényről:
- Türelmetlen voltam, és elolvastam az egész sorozatot, mielőtt bármit is írhattam volna az első részről. (John Scalzi: Vének háborúja sorozat, hellóka!) Ebben az esetben már nem tudnék ugyanúgy írni a korábbi kötetekről, ugyanis a véleményemet már befolyásolná a többi rész. Saját furcsaságom, tudom.
- Egynek elment, de nincs mit írnom róla. Sajnos akadnak középszerű könyvek, amelyek csak annyira voltak jók, hogy eltöltsem valamivel az időt.
- Sorozat sokadik része, aminek a korábbi részeiről sem írtam. Néha előfordul, hogy írok egy sorozat későbbi részéről, még ha addig nem is jelent meg a blogon, de általában szeretem, ha mindegyik részről készül külön bejegyzés.
- Túlságosan sokáig vártam, és már nem emlékszem eléggé rá ahhoz, hogy írjak róla. Erről nem kell beszélni.
- Annyira megviselt érzelmileg, hogy nem tudok írni róla.

2. Az elveim

A legfontosabb, amit mindenképp le szeretnék szögezni, hogy nem teszek különbséget a recenzióba kapott könyvek és az összes többi olvasmányom között. Úgy gondolom, hogy az olvasók (és a saját lelkiismeretem) megérdemelnek annyit, hogy minden egyes véleményem minőségi legyen, hogy mindegyikről elmondhassam, hogy a lehető legtöbbet tettem bele írás közben.

Ráadásul úgy hogy szeretnél olvasókat szerezni, ha a recenziód "tökéletes", de minden más, amit írsz, nem ér semmit. Normál esetben a blogger nem recenziókból él, így sokkal fontosabb, hogy konzisztensen figyeljen a posztjai minőségére.

Mi is az, hogy minőségi egy bejegyzés? 

Ez a rész szubjektív lesz! Számomra a minőségi poszt az alábbiakat jelenti:

a. Nyelvtanilag (közel) hibátlan
Nem vagyok nyelvtan náci, és biztos, hogy én magam is ejtek néha nyelvtani és/vagy helyesírási hibákat, de azért szerintem elvárás lehetne az alapvető nyelvtani szabályok ismerete és alkalmazása (igekötők, J-Ly-s szavak, mondatok nagybetűvel kezdése...).

b. A bejegyzésből rá lehet jönni, hogy melyik könyvről szól.
Itt nem arra gondolok, hogy írjunk spoileresen 1-1 regényről, hanem arra, hogy a véleményünkben azért legyenek utalások a könyvre. Azaz, ne csak egy-egy megállapítást tegyünk, mert azt bármelyik könyvre rá lehet mondani.

c. Összefüggő szöveg, logikailag felépített
Ezt szerintem nem kell magyarázni.

d.  Csak, hogy valami formaiság is belekerüljön: tagolt szöveg
Ha az egész bejegyzés egybefolyik, akkor az én szemem is kifolyik. Persze az is furcsa, ha majdnem minden mondat új bekezdésben van, de még az is átláthatóbb, mintha egy nagy szöveghalom lenne az egész.

3. Miként is zajlik a posztírás?

Ha már megvan a hangulat és még inspirálva is vagyok, viszonylag könnyen megy a történet. Gyakran csinálok olyan blogger barátnékkal, hogy közösen írunk posztot, és egymást motiváljuk, hogy ne terelődjön el a figyelmünk. 
Ez néha sprint formájában is megmutatkozik - akkor jön a "negyed óra alatt hány szóval haladsz?" kihívás. Persze ez nem verseny (legfeljebb saját magunkkal), egyszerűen csak segít a fókuszálásban. És miért ne lehetne a posztírásból közösségi élményt varázsolni?

Nincs direkt kitűzött célom, amikor szószámot nézek, de bevallom, nálam az 500 szó az alap (fülszöveg, idézet, minden nélkül). Előfordult olyan, hogy 400+ szavas poszt született - főleg novelláról -, de törekszem arra, hogy meglegyen az 500.
Nagyon rossz szokásom, hogy számolom vissza addig a szavakat - pláne, ha hirtelen nem jut eszembe, mi legyen a következő szempont, amit kiemelnék. Ilyenkor van, hogy blogger barátnéknak csak számokat írok be - mennyire szerethetnek, mi? :) 

A bejegyzéseket igyekszem spoilermentesen megírni - ami általában sikerül. Viszont előfordulnak esetek, mikor csak úgy tudok elmagyarázni valamit, hogy kicsit belemegyek a történetbe. Ekkor jön a "spoileres bekezdés következik" felhívás.
Sosem értettem, amikor valaki minden előzetes figyelmeztetés nélkül leírja a spoileres eseményeket - hiszen sok ember azért olvas el 1-1 bejegyzést, hogy megtudja, neki tetszene-e.

Még sosem mértem, mennyi idő alatt írok meg egy posztot, mert nem is lehet az én esetemben. Gyakran előfordul ugyanis, hogy elkezdek írni egy bejegyzést, de...
- elvonja valami a figyelmemet,
- elmúlik a kedvem az íráshoz,
- ismét elérnek azok az érzelmek, amik olvasás közben is, és "feels",
- kifogyok a szabadidőből.
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jobb, ha egy napon belül írsz meg egy bejegyzést, mintha elhúznád. A saját esetemben, ha valami okból hosszabb időre félbe kell hagynom az írást, néhány gondolatom már sosem jut bele a posztba. Ráadásul előfordulhat, hogy később más hangulatban is leszel, ami hatással van a bejegyzés hangnemére is. 

Ez alól az antológiák képeznek kivételt, ahol az adott novella elolvasása után már leírom róla a véleményem. (Pl. a Robots vs. Fairy antológiánál is így teszek.)

Posztírás folyamatban


Nem csupán arra használom a posztot, hogy leírjam a megfigyeléseimet. Sokszor előfordult, hogy írás közben jutott eszembe új gondolat, vagy akkor ért el igazán a regény üzenete. Többek közt emiatt sem szoktam rögtön olvasás után megírni a posztot róla (egyéb indokok közt szerepel a halogatás, aminek mestere vagyok :)). 

Ennyi év után is komoly dilemmát jelent számomra az objektivitás és a távolságtartás kérdése. (Emiatt nem is hívom a véleményemet kritikának. Nem is azok.) Voltak olyan időszakok a blogos életemben, amikor nagyon professzionális véleményt akartam írni, mert azt gondoltam, csak azok a minőségi bejegyzések. 
Ez a nézetem idővel szerencsére megváltozott - valahol akkor, mikor a hétvégi olvasónapló is személyesebb lett -, és rájöttem, hogy 1. ez nem megy, nem ilyen vagyok 2. úgy is lehet minőségi egy bejegyzés, hogy benne vagy te is 3. és úgy még szórakoztatóbb is írni, mert valóban kiírhatod az érzelmeidet egy-egy könyvvel kapcsolatban.
Ugyanakkor ezzel kapcsolatban is van egy határ. Azt nem részletezem, hogy mi mindent csinálok olvasás közben, sem azt, hogy egy-egy esemény pontosan miként jelent meg az én életemben (ha esetleg arról írok, hogy releváns tartalma volt a regénynek). Akadnak olyan dolgok, amiknek szerintem nincs helye egy értékelésben - legyen akármilyen személyes is.

Az értékelés megírása után újraolvasom az elkészült művet, és beillesztem a bloggerbe (HTML nézetben, hogy semmilyen formázás ne maradjon benne). A szokásos elemek beillesztése után pedig következik a megosztás vagy ütemezése. Néhány alkalommal előfordul, hogy megkérem egy barátnémat, hogy előnézeti formában nézze át ő is a bejegyzést nyelvtani hiba után kutatva. Ez egyfajta biztosítás, jót tesz a lelki világomnak.

Pár apróság, amire figyelmet fordítok értékelés írásakor

- Nem használok smiley-kat (más posztokban igen, véleményeknél nem - max. szökőévente egyszer).
- Nem használok trágár szavakat, nem káromkodom (lehet, hogy a könyv, amit olvastam sz*r, de elég gazdag a magyar nyelv ahhoz, hogy ezt másképp is ki tudjam fejezni).
- Nem szeretem a gyakori szóismétléseket, és utálom, amikor beleesek ebbe a hibába. Ez a legfőbb indok, amiért újraírok mondatokat. 
- A másik fő indokom az, hogy magyartalannak érződik néhány mondatom. Ez a legrosszabb élmény. Ugyebár nagyon intenzíven tanultam angolul, az egyetemen nem is írtam évekig magyarul, ami rányomta bélyegét a mondatalkotásomra is. Ez szerencsére már elkezdett kopni, de még mindig akadnak olyan mondatok, amik vagy sokszorosan összetettek, vagy ahol 1-1 határozószó nem teljesen jó helyen van. 

Végezetül...

Összességében úgy vélem, hogy ugyan van munka a posztírással, mégis kellemes érzés kiírni magamból a gondolataimat és az érzelmeimet. (Néha terápiás jelleggel is bír.) 
Nem utolsó szempont az sem, hogy ezeket a jövőben vissza lehet olvasni is; ez remek módja a reflektálásnak. 
Bloggerként számomra a blog egy olyan felület, ahol kiírhatom magamból, amit szeretnék, és ahol rábukkanhatok olyan emberkékre, akik hasonló műfajban olvasnak, és/vagy hasonlóan gondolkodnak, mint én. 

Nem akarok soha úgy gondolni erre a platformra, mint egy helyre, ahová azért írok, mert írnom kell, mert bevállaltam egy csomó recenziót, és most szívok; és ahová azért teszek ki posztokat, mert ki kell tűnnöm valamivel. Miért kéne kitűnnöm, hogyha az kényszerrel párosul? Rosszabb esetben az egyéniségem feladásával?

2 megjegyzés:

  1. Nekem pontosan az intenzív német miatt van, hogy mikor végzek egy poszttal nem biztos, hogy látom a hibákat. Mindig Geri nézi meg, ha végeztem, nekem Ő a "nyelvtan nácim" , fogalmazási segítőm :) Szuper az utolsó bekezdésed!!!!! (bár sosem volt kétségem ;) )

    VálaszTörlés