2018. március 30., péntek

Én és az idegen nyelvek, valamint egy új projekt!

Helló Dearies!
A mai bejegyzés kissé rendhagyó lesz. Kötődik ugyan a könyvekhez valamilyen szinten, azonban egy másik nagy szenvedélyem áll a központjában: az idegen nyelvek.





6 éves korom óta nem telt el úgy idő, hogy ne tanultam volna valamilyen idegen nyelvet, legyen ez a kiinduló pontom. Ha most tippelnetek kellene, mit mondanátok, mi volt az első idegen nyelvem? Az angol, ugye?

Nem, nem az volt. A nyelv, amit legrégebb óta ismerek, a német. A családom sváb gyökerekkel rendelkezik, aminek köszönhetően a német lett az a nyelv, amivel kezdhettem. Nem mintha bántam volna, hiszen eleinte családban tanulgattam a Dédimnek és Papámnak köszönhetően, majd kint is jártunk Németországban.

Általános iskolában is végig németet tanultam - hatodikig szigorú, de nagyon profi német tanárom volt, aki versenyekre is vitt minket, utána azonban pár évre elment, és mi átkerültünk a gyengébb németesekhez. (Ez nem leszólás, ténylegesen úgy osztottak el minket idegen nyelvből, magyarból és matekból, hogy gyengébben és haladók - ami így utólag begondolva nem sokat segített azok önérzetén, akik a gyengébb csoportokba tartoztak.) A lényeg azonban az, hogy ott nem is tanultam semmit németből. Mármint de... az osztályban a falra fel volt rakva a névelők formája Nominatívban, Akkusativban, Dativban és Genitivben, és azt a táblázatot úgy betanultam, hogy még álmomból felébresztve is tudom. (Bár az, hogy mi a Genitiv, csak saját tanulásból tudtam meg egy 10 évvel később.)

Gimnázium, a felvételin pedig az alábbi üzenet: kötelező első idegen nyelv az angol, másodiknak pedig lehet választani mást. Bizony, 9. osztályban ismerkedtem meg az angollal! Második nyelvnek pedig maradt a német. Ez pedig látszott is az oktatás színvonalán, ahol 12. osztályra már nem is tartott a tanárunk órát. Addigra el is ment a kedvem a némettől, még érettségit sem tettem belőle, mert 12. félévkor rájöttem, hogy ez esélytelen - ha egyetemre is be akarok kerülni. (Végül biológiát választottam, ami kiváló döntésnek bizonyult.)
Amúgy egyszer elment nyelvvizsgázni németből, mert voltam felkészítőn, de nem lett meg. Na az volt a legnagyobb demotiváció!

Úgyhogy németet elengedtem - bár megvolt bennem egy érzés, hogy a papám mennyit támogatott mindig is a német tanulásban én meg itt elengedem. Erre még visszatérünk!

Szóval angol! A nyelvvel való kapcsolatom igazi sikertörténet, hiszen jelenleg C2-es szinten vagyok belőle, angolt tanítok középiskolában és nyelvvizsgára készítek fel embereket. Az angolt gimiben eleinte egy aranyos tanár tanította, és annyira megszerettem a nyelvet, hogy 11. osztályban el is mentem emelt angolra - ahol kibukott, hogy igazából az 1-2. évben nem tanultunk semmit, az itteni tanár pedig elvárta a tudást. Annyira emlékszem, olyan dolgozatokat íratott, amiről nem is tanultunk. Viszont az egyik nyelvtani szerkezetet a dolgozatból tanultam meg! A feltételes módból írtunk, és úgy kellett mondatot alkotni, hogy nincs benne az if. Persze 0 pontos feladat lett, de úgy megmaradt.
12. osztályban kerültünk egy kedvesebb nőhöz emelt angolon, de ővele meg nem volt már meg a kihívás része a dolognak.
Angolt azonban sokkal inkább otthon tanultam, mint iskolában! Jártam egy magántanárhoz egy fél évig, illetve akkoriban ismertem meg a fangirlséget, és rengeteg fanfictiont olvastam és fordítottam angolról magyarra.
Ettől függetlenül letettem egy középfokú nyelvvizsgát, megcsináltam az emelt angol érettségit és felvételt nyertem anglisztika szakra.

A következő években az anglisztikás óráim mindegyik angol nyelven volt. Nem szólalhattunk meg magyarul, a tanárokkal szünetben is angolul lehetett beszélni, beadandókat is angol nyelven írtuk. Ekkor ugrott meg látványosan az angol tudásom, és 1,5 évvel az egyetem kezdése utána letettem a C1-es angol nyelvvizsgát. Amennyire izgultam a középfokú vizsgámnál, annyira nyugodtan kezeltem ezt. A szóbelin valamiért nyelvészeti szempontból elemeztem egy hétköznapi idegen nyelvhez kötődő felvetést - ez az egyetlen, amire emlékszem a vizsgával kapcsolatban.

Az angol az a nyelv, amit 2005. szeptembere óta megállás nélkül gyakorlok és fejlesztek - mert hiába lettem angol tanár, hiába a lassan 13 év, még mindig akadnak ismeretlen szavak, vagy hirtelen felbukkanó nyelvtani szerkezet, ami elbizonytalanít. Ugyanúgy, ahogy magyarban is - hiába az anyanyelvem, előfordul, hogy egy nyelvtani szabálynak utána kell néznem, ha biztosra akarok menni.
Egyébként az angolom olyan szinten van, hogy gyakran keverem a magyarral. Aki sokáig tanul egy nyelvet, az ismerheti ezt az érzést - előbb jut eszembe angolul egy kifejezés, mint magyarul.

Az egyetem egyes elemeinek hála a nyelv iránti rajongásom már nem olyan, mint mikor bekerültem egyetemre. Még mindig nagyon hasznosnak tartom, fejlesztem is, de már nem lelkesedésből, hanem praktikusságból. Sajnálom, hogy az egyetem kiölte belőlem ezt az érzést - és azt gondolom, ezért is tanulok idegen nyelveket azóta is, mert ezt a rajongást keresem újra.

És találtam is olyan nyelvet, amin kiélhetem ezt a rajongásomat. Már 2007-ben felbukkant az életemben az olasz, mikor felfedeztem Paolo Meneguzzi Non Capiva Che L'Amavo dalát. Nagyon tetszett az ének is, de a nyelv! Az a szenvedélyesség, ami csak úgy árad az olaszból!
Annyira meg akartam tanulni! Mikor letettem a KRESZ vizsgámat, vettem egy olasz-magyar / magyar-olasz kisszótárat, mint jutalmat. Aztán valahogy elmaradt az egész, és 2012-ig lappangott a dolog. Ekkor volt egy szabad fél évem, az egyetemen pedig lehetett olasz kezdő kurzusra menni.
Ó, imádtam! Vagyis imádtam volna, ha nem életem egyik legrosszabb időszaka lett volna, ami beárnyékolt mindent, amit csak csináltam abban az időben.
Úgyhogy ismét elengedtem az olaszt. Tavalyig, mikor is megtaláltam az olasz tananyagaimat, s rádöbbentem, hogy mennyi minden megmaradt belőle.

Már csak egyetlen nyelv van hátra, az orosz. Az orosz történelem az egyik érdeklődési területem, úgyhogy nem lepett meg, hogy egyszer csak ott tartottam, hogy meg szeretnék tanulni oroszul. De persze csak "majd, ha..."
Nos, idén elengedtem ezt a majd, ha-t részint, és megtettem az első lépést, elkezdtem megtanulni az ABC-t. Ez a második alkalom, hogy új ABC-t tanulok (az első az ógörög volt, ami csak szolidaritásból történt), és megvan a kihívása.
Persze tudom, hogy nem mostanában válok profivá, de elindultam felé.

A német, az angol, az olasz és az orosz az a négy nyelv, amit az életem során el szeretnék sajátítani egy magasabb szinten - amelyek iránt szenvedélyesen rajongok (vagy rajongtam).

De mi is az a projekt, amit csinálok?

Ez a projekt a némethez kötődik. Ugyebár a történetet ott hagytam abba, hogy 2008. telén abbahagytam a tanulását. 2013-ig tartott ez a szünet, mikor ismételten ott találtam magam, hogy "12 évig tanultam már németet, kezdhetnék ezzel valamit".
Ne tudjátok meg, mennyit próbálkoztam a némettel! Duolingoztam, nyelvtani könyveket nézegettem, szavakat magoltam, miegymás. Azonban akárhányszor újrakezdtem, egy idő után egyszerűen csak meguntam.
Eleinte azt gondoltam, hogy azért történik mindez, mert nem találtam német zenekarokat és énekeseket, akikért rajonghatok - hiszen angol, német és orosz nyelven éneklő kedvenceim is vannak, akiket szeretnék megérteni egy nap. Azonban másból eredt a probléma.

Túlságosan alábecsültem magam. Mármint akárhányszor újrakezdtem, mindig a kezdő szintre mentem vissza, amit már ismertem, komfortos volt, ám nem jelentett kihívást. Jóhogy nem tartott ki a lelkesedésem, amikor a sikerélményem csak önámítás!
Mármint B1-es szinten értek és beszélek németül, csak magammal toltam ki, amiért nem előre haladtam, hanem újra fel akartam idézni mindent. Azok visszajönnek maguktól.

Úgyhogy most elhatároztam, hogy igenis kihívás elé állítom magam - mégpedig azzal, hogy minden egyes nap el kell olvasnom egyet a Grimm testvérek Kinder- und Hausmärchen 800 oldalas gyűjteményéből.
Mindig is vallottam, hogy ha nincs módod a helyszínen fejleszteni a nyelvtudásodat, az olvasás a második legjobb módja a dolognak. Persze nem kell minden egyes szót megnézni a szótárban, sokat ki lehet következtetni.

És ez az oka, hogy a Grimm testvérekhez fordultam. Gyerekkoromban részint az ő meséiken nőttem fel, úgyhogy ismerem a többségüket. Ami ugyebár azt is jelenti, hogy még könnyebb kitalálni egyes szavak jelentését.
Bónusz, hogy a YouTuben megtalálhatók ezek a mesék, így most már úgy csinálom, hogy egyszerre hallgatom és olvasom a meséket, ami a hallás értésen és a kiejtésemen is fejleszt. De ne tudjátok meg, mennyit szenvedek még mindig azzal, hogy a.) angol kiejtéssel ejtek ki szavakat b.) véletlenül angolul mondom a szót a német mondat közepén. Át kell kicsit állítanom az agyam.

Úgyhogy jelenleg ezzel foglalatoskodom, és ez a Nagy Terv. Elolvasni ezt a gyűjteményt, illetve mellette fejleszteni a nyelvtani tudásomat, hogy azért én magam is precízen alkothassak szöveget.
A cél pedig egy középfokú nyelvvizsga. Igen, még mindig bennem van, hogy szeretném a Papámat büszkévé tenni, hogy továbbviszem a németet a családban; de most már megvan bennem a szenvedély is, és az öröm, hogy németezhetek.

3 megjegyzés:

  1. *-*! Ezen felül, egy javaslat! Ne a mesével kezd, ha csak nem tudod kívülről azt! A melletted lévő szakon (emlékszünk) a mesékkel tudtak minket őrületbe kergetni! Az egyik legnehezebb! De természetesen a lényeg a lelkesedés, csak ugye ne vegye el! Sok sok és még több sikert!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen!! :) Tudom, tudom, alapból nem a legjobbak lennének, de már korábban is olvastam németül, csak nem mesét, és nem ilyen intenzitással. Úgyhogy megvan a kihívás része a dolognak. És, ami a legjobb, hogy sokkal jobban értem, minél több időt töltök velük.

      Törlés
  2. Hajrá, hajrá! :) Nekem az angol, német, francia és svéd a cél. Csak lenne rá elég időm.. :D

    VálaszTörlés