2018. október 26., péntek

Hétvégi Olvasónapló (164) Mint a régi szép időkben

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.




Csodálatos hétvégét, a diákoknak és tanártársaimnak pedig fantasztikus, pihenésben gazdag őszi szünetet! *-* 
El nem tudom mondani, mennyire vártam, hogy elérjünk ide! Rengeteg dolgom halmozódott fel, és remélhetőleg jövő héten sikerül a legtöbbet elvégeznem.

*bár valószínűbb, hogy az első pár napot átalszom, és csak olvasok... ne áltassuk egymást.*

Emellett képzeljétek, mit kaptam a Papámtól vasárnap! A lemezjátszóját jó pár lemezzel! Az olvasásaim így új szintre léptek, azt már most kijelenthetem. S különben is olyan megnyugtató érzés leülni elé egy könyvvel, s hallgatni a klasszikus zenéket olvasás közben. Imádom!!

Ez a hét olvasási szempontból csillagos ötösre sikerült, ezt a négy napos hétvégén kimaxoltam olvasás szempontjából. Úgyhogy nem is húzom az időt, nézzük, mik is kerültek sorra!

A héten olvastam



   

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: A Kör másodszorra még lebilincselőbb élmény volt, mint mikor először olvastam. Teljesen beleéltem magam a történetbe, beleszerettem újfent a sorozatba, s alig várom, hogy jövőre elolvassam a folytatásait! Ha még nem ismeritek a sorozatot, a kötet elején két lány rátalálnak egy meggyilkolt fiúra, ám mindenki azt gondolja, öngyilkosságot követett el. A két lány és négy további társuk - eltérő szociokulturális háttérrel, életfelfogással és félelemmel - egy prófécia hatására összefognak, hogy megállítsák azt, aki vagy ami meggyilkolta a fiút. A kötet fő erőssége mindenképp a szereplők és az egyéni problémáik, amellett még a világ megmentése is csak második helyet foglalhat el. További erőssége a kötetnek, hogy realisztikusan ábrázolja a tizenévesek világát. 

Holly Black - Cassandra Clare: Az arany torony könyvét egy nap alatt olvastam el - megjött az inspiráció, egyszerűen tudnom kellett, miként ér véget a sorozat. Be kell vallanom, elengedtem a történetet, mert az előző részhez hasonlóan itt is igencsak elvérzett a racionalitás oltárán. A karakterek viszont! Na, miattuk már megérte olvasni! Imádom a szereplőket, a köztük lévő kapcsolatot, s örültem, hogy még egy kis időt eltölthettem velük. 


Aktuális olvasmányok


Képzeljétek el! Mindegyik olvasmányommal haladtam a héten!


      

Anthony Ryan: A láng légiója
Haladás: 160. oldal (+16 oldal)

A négy napos ünnep utolsó napján este még volt egy kis időm olvasni, úgyhogy befejeztem 1,5 fejezetet A láng légiójából. Nagyon élvezem a könyvet továbbra is, remélem, most, hogy itthon leszek, többször előkerül. 

Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei
Haladás: 64. oldal (+31 oldal)

Az eheti haladás során megismertem egy újabb narrátort. A könyv maga nagyon profin van megírva, egyáltalán nem érződik, hogy kezdő szerző műve lenne. Egyelőre azért várom a hatalmas rajongást a könyv iránt, de tény, hogy izgalmas a történet, s kíváncsi vagyok, hová fog mindez kivezetni.

N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Haladás: 166. oldal (+114 oldal)

Látszik, hogy mi lett a fő olvasmányom a héten. Reggelente még mindig sötét van, meg félkómás vagyok, úgyhogy nem olvasok, de délután mindegyik nap olvastam Jemisin könyvét, sőt még itthon is. Újra felébredt bennem a hatalmas szerelem, amit első olvasáskor is éreztem. S olyan jó látni azokat az apróságokat, amiket első alkalommal nem vettem észre. Sokat hozzáad a történethez így másodszorra.

Tervek



Ma hozta a futár Kim Stanley Robinson: Vörös hold könyvét, és gyenge vagyok... Mármint elterveztem, hogy novemberben majd ezt olvasom, és szuper lesz. Na ja! Azt hiszem, nem fogok ellenállni a könyv hívogatásának, pedig még alkut is akartam kötni magammal, de minek alkudozzak. :)

A másik tervem, hogy ismét haladjak az aktuális olvasmányaimmal. Szeretném Az ötödik évszakot befejezni. A nagy álmom, hogy november 1-jén mindösszesen 2 könyv marad az aktuális olvasmányok listán. Álom, édes álom?

Alright, Dearies. Ennyi lett volna az eheti Hétvégi Olvasónapló. Pihenjetek sokat hétvégén!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése