2014. január 11., szombat

Amy Garvey: Cold Kiss

"Vissza akartam kapni őt. Annyira vissza akartam kapni, hogy semmi másra nem tudtam gondolni. Bárhova néztem, Danny nem volt ott. A kezeim üresek voltak, mert Danny nem fogta őket. A szobámban csend uralkodott, mert Danny nem suttogott idióta dolgokat, amik megnevettettek.
Annyira helyesnek tűnt. Danny az enyém volt, én pedig az övé, és ez nem működött volna, ha ő halott. Úgyhogy nem-halottá kellett tennem."

A könyv, amely elérte, hogy ne folytassak többet sorozatokat, amelyek ennyire nem érnek semmit.

Sorozat: Cold Kiss #1

Mikor Wren barátja, Danny autóbalesetben meghal, a lány el sem tudja képzelni nélküle az életet. Gyásszal telve erejét arra használja, hogy visszahozza a fiút. Azonban a Danny, aki visszatér, csak árnyéka annak a fiúnak, akit egykor szeretett.
Wren négy hónapon keresztül rejtegette Dannyt, miközben az élete lassan darabokra hullik körülötte. Aztán Gabriel DeMarnes átiratkozik az iskolájában, és valahogy megérzi a titkát. Wren egyre inkább vonzódik Gabrielhez, aki annyival élőbb, mint az egykor szeretett fiú szelleme [nos, tekintve, hogy halott, ez annyira nem kihívás... csak mondom]. Wren azonban nem fordíthat hátat a fiúnak, vagy annak a döntésnek, amit a fiú számára hozott - és ráébred, hogy valahogy jóvá kell tennie a dolgokat, még ha ezzel a saját szívét is töri össze.


Te jó Ég, miért nem olvastam el újra a fülszöveget, mielőtt nekiálltam ennek az olvasásának? De most komolyan. Eredetileg 2011. szeptemberében került a várólistámra, és idén végre sort is kerítettem rá. Röviden összefoglalva: egész kellemesen indult, ééééés instalove. Majd könnyek, könnyek, és a változatosság kedvéért egy kis hazugság könnyekkel.

De kezdjük az elején - avagy eredetileg miért hagytam rajta a várólistámon. Az alaptéma. Nekem elég érdekesen hangzott az a koncepció, miszerint a főhősnő visszahozza halott szerelmét, majd az idő teltével megragad a múlt és a jelen közt. Nem tud továbblépni, fizikai gátjai vannak, ez pedig hatással van az életére és a kapcsolataira. 

Leginkább azért vártam a könyv olvasását, mert kíváncsi voltam, az írónő miként dolgozza fel ezt az, akár szimbolikusnak is tekinthető, témát. Mert, inkább ne gondoljatok bele, ha visszahozhatnád valamelyik elhunyt szerettedet? Ez a téma egyébként Victoria Schwab: Az archívum könyvében is megjelenik, ahol az írónő ki is jelenti, hogy akár le is döntenék az emberek az Archívum falait, csak hogy visszahozhassák szeretteiket. Akikkel éveken át együtt éltek, a családjuk része volt. 

És itt volt nálam az első buktatója ennek a regénynek. A történet szerint Danny és Wren nagyjából fél és egy év közt jártak együtt, ha erre ráveszem a talán egy-két hónapos korábbi ismeretséget, még 1,5 év sem jön ki. És megkövezhettek, miegymás, de emiatt a rövid időtartam miatt elvesztette a hitelességét. Tudom, ellenvetésként felhozható, hogy a gyász elvette az eszét, hogy annyira szerette a fiút, hogy az őrület szélére került nélküle. Sőt, maga az Archívumos idézet is rám cáfolhat, de nem nem és nem tudom elfogadni, hogy ezzel ábrázolta az írónő a nagy szerelmet, amit Wren érzett. Nagyon érzéketlennek hangzok, de higgyétek el, az egész könyv alatt azon gondolkodtam, hogy mit tennék, ha ekkora hatalmam lenne. Visszahoznám-e a pasit, akivel max. egy éve ismerjük egymást? 

Visszatérve az alapfelvetésre. Azt vártam, hogy jobban megismerjem, és megértsem Wren gondolkodását, érzéseit, bármit. Ez jelen van a könyvben, viszont csak annyit ért vele, hogy teljesen ellenszenvessé tette a főszereplőt. 

A mágia elméletileg fontos szerepet játszik a történetben, azonban semmit nem tudunk meg róla, csak eszközként szolgál Danny feltámasztásában, a családi konfliktus megteremtésére és a Pasi B becserkészésére. Mivel az első felhasználásról már beszéltem, térjünk rá a családi konfliktus megteremtésére. Ez annyira kényszeredett elemnek érződött az egész regény során - persze, "érthető", hiszen ha minden rendben van, hogy is szökhetett volna ki éjszakánként? Ó, itt annyi probléma volt egyébként (és nem családi probléma). Az anyuka abszolút ellentmondott önmagának egész történet alatt, az apa eltűnését a könyv egész első felében úgy ábrázolják, mintha meghalt volna, és a szülői tisztelet nem létező koncepció (ami nem túl példaértékű, megjegyzem). 

Rendben, rendben, továbblépek az alapokon. A történet (vagy inkább hiánya?). Sejtésem szerint az írónő
célja ezzel a regénnyel az volt, hogy ábrázolja a továbblépés folyamatát. A legnagyobb gond, hogy elrontotta. Ezt is. A könyvben a fülszöveg szerint négy hónap telt el, mióta visszahozta a lány Dannyt; ez idő alatt a lány minden délutánját/estéjét/éjszakáját a fiúval tölti. Aztán megjelenik az új fiú, s mintha kicserélték volna Wrent. Értem, hogy egy új fiúka ráébresztette, hogy nem élhet a múltban (megj.: elég szomorú, hogy a barátainak és a családjának ez nem sikerült, de egy fiúnak három beszélgetés alatt igen. Persze erre is lehetne mondani, hogy néha egy teljesen kívülálló többet segíthet, mint az, akit ismerünk). De az, hogy ez egy pillanat alatt romantikus szálat hoz létre, és ezek után Dannyt el kell tüntetni, az nagyon rossz üzenetet hordoz. Vagy legalább is nagyon eltorzult a kontextusnak köszönhetően az eredeti üzenet a továbblépésről. 
Komolyan úgy gondolom, hogy ebbe a regénybe nem kellett volna romantikus szál. 

Szóval a történet igazából ennyi: Wren a barátjával, az új fiú megjelenése, insta-love, majd a "na ezt hogy oldjuk meg?" kérdés. Amúgy az is zavart, hogy Wren elmondása szerint mindig így érezte magát, de miért csak akkor jut eszébe, hogy ezen változtatni kéne, mikor jön az új fiúka? Illetve a nyilvánvaló miért nem esik le neki? 

A karakterek sem jobbak egyébként. Azon túl, hogy egyikük sem kap mélyebb személyiséget, csak rontott az élményen. Wren maga is eléggé fura szerzet - konkrétan nem tudom hova rakni a viselkedését. De Gabrielét sem. Mármint az, hogy "szerelmem a szobámban az ágyamban fekszik a halott pasijával" nekem egy új szintje a bizarrnak. De kb. csak van egyébként: Wren kiabálhat vele, csókolhatja, majd a "barátjának" hívhatja, ellökheti nyolcezerhez, az ágyában fekhet a halott pasijával (bocsi, ezeken a jeleneteken még mindig nem tudok túllépni) - mindezt úgy, hogy egy hónapja ismeri max. a lányt. Ennyire azért nem lehet belé szerelmes, hogy mindent eltűrjön, majd visszamenjen még többért. 

Épp ezért nem szerettem a románcot sem. Egyrészt semmi kémia nincs a szereplők közt. Másrészt nem is ismerik egymást. Harmadrészt a lány fel sem dolgozta a szerelme halálát (erősen  rebound szó jut eszembe erről, hiánypótló?, a kapcsolatukra). Egyébként úgy jött le nagyon, hogy Wren kihasználja Gabrielt, de természetesen ez igazi, és láv (a könyv szerint). 

Nem tudom, mit mondhatnék erről a könyvről. Hatalmas csalódás, de annyira, hogy a végére szánt érzelmes jelenetet is zéró érzelemmel képes voltam végigolvasni, annyira sekélyessé vált minden érzelmi ábrázolás a könyv során. És hiába volt az a jelenet szépen megírva, már késő volt. Nem voltak eléggé ráhangolódva a regényre. 

Ezek után egészen jogos kérdés, hogy miért nem lett MM. Nos, azért mert olvastatta magát, ami az MM-közeli könyvek elég sajátos hatása rám nézve. Másrészt pedig valahol egész végig érdekelt, és vártam, hogy majd most más lesz, majd most megjavul, majd most csöppen belé egy kis realizmus. De nem így történt. Ez a regény szerintem egy tipikus, klisés középsulis románc paranormális alhanggal és egy érdekfeszítő alapszituációval. Viszont ennél többet egyáltalán nem lett volna szabad elvárnom vele szemben. 


Könyv adatai
Eredeti cím: Cold Kiss (2011)
Kiadó: HarperTeen
Oldalszám: 292

2 megjegyzés:

  1. "nos, tekintve, hogy halott, ez annyira nem kihívás... csak mondom" - Ajaj, már itt nagyon röhögtem. XD

    Kár, hogy nem sikerült ez a könyv, mert amúgy az alaptéma szerintem is érdekes lehetett volna jó karakterkidolgozással.

    Az merült fel még bennem kérdésként, hogy milyen aspektusában "árnya" Danny az eredeti énjének. Csak kísértet, vagy máshogy is viselkedik, mint annak idején?

    VálaszTörlés
  2. Igazából ez annyiban merül ki a könyvben, hogy - szürkés-sápadt, nem ver a szíve, mikor a lány ráhajtja a fejét a mellkasára, ill. mozdulatlan. Emellett a lány irányítja nagyrészt, úgyhogy olyan, mint egy marionettbábu - nem igazán maradt függetlensége. És eleinte nem is emlékszik semmire, csak a lányra. De egyébként meg látható, tényleg zombi-feelingű fiúka lett belőle.

    VálaszTörlés