"Ha esély nyílik arra, hogy megmentsek akár csak egyetlen életet, és mégsem teszem meg, akkor gyilkos vagyok? Ha esély nyílik arra, hogy megmentsem az egész világot, és én mégis hagyom meghalni, mennyivel vagyok rosszabb?"
Sorozat: Részlegesek #3
A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.
Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…
Eljött a búcsú ideje. Dan Wells Partials sorozatát még angol megjelenéskor néztem ki magamnak, de még elég hosszú idő kellett ahhoz, hogy el is jussak odáig – még a másik sorozatát is előbb elkezdtem, pedig arról a magyar megjelenésig nem is hallottam. Emlékszem, az első kötet, bár fantasztikus volt, annyira nem fogott meg magának, mint vártam. A totális beleszerelmesedést a második rész hozta el, ahol a hosszú út alatt lehetőségem volt igazán megismerni a szereplőket, ráadásul akkor teljesedett ki igazán az író által teremtett világ is. Így a harmadik résszel szemben igen magas elvárások alakultak ki bennem, amiket az gond nélkül teljesített is. A legnagyobb gondot én okoztam csak, mivel egyszerűen nem bírt rávinni a lélek, hogy befejezzem a sorozatot. Nem akartam, hogy véget érjen, hogy el kelljen válnom a szereplőktől. Egek, több mint egy hónapig olvastam ezt a könyvet emiatt – végül el kellett fogadnom, hogy véget ér egy újabb sorozatom (pontosítok: annyira felpörögtek az események, hogy ha kényszerítenek, se tudtam volna lerakni újra ezt a regényt).
A jó hír, hogy egy kiváló, érzelem gazdag, felejthetetlen regénnyel ért véget a sorozat. A rossz pedig, hogy véget ért. (Bár nem szeretném, ha az író egy John Cleavert húzna, és folytatná.)
Dan Wells két témát jár részletesen körbe – az egyik a rasszizmus és ezzel együtt a háború / béke gondolata, a másik pedig, hogy mennyit ér a morál kilátástalan helyzetekben. Imádtam, hogy mennyire részletesen, különböző nézőpontokból szemlélve vizsgálta meg ezeket! Elgondolkodtattak és le is nyűgöztek (vagy talán elborzasztottak) mindazok az észrevételek, amiket az író tett. Ugyanakkor örültem, hogy nem próbált valami cukormázat keríteni az egésznek, és úgy tenni, mintha minden megoldódhatna egy csettintésre. Mindazok az érvek, amiket felhozott, mindennapok során is hallhatóak, így még inkább kirázott tőlük a hideg. Elgondolkodtatott az emberi természetről is a könyv – bár nem volt annyira direkten középpontba helyezve, de a változásra való képesség mégis fontos szerepet játszott a könyv egésze folyamán. Azon merengtem el, hogy minek kell történnie, hogy képesek legyenek felülemelkedni önmagukon. Nem boncolgatom tovább ezt a témát, mert még belefutnék valami cselekményszálba, és nem szeretném elrontani a könyvet senkinek. Mindenesetre a lényeg, hogy Dan Wells kiválóan kezelte ezeket az érzékeny témákat, sőt úgy prezentálta, hogy az elgondolkodtasson olvasóként, sőt kissé darabokra is törje a szívem mindeközben. Mondhatni, hű maradt a disztópia műfaji követelményeihez, amit mostanában szeretnek elfelejteni a divatírók.
A történet ebben a részben több szálon futott, a karakterek különböző csoportokra oszlottak szét, így csak fokozták az izgalmat. Most eszembe jutott, hogy mennyivel könnyebb lett volna minden, ha van mobiljuk, de hát poszt-apokaliptikus világban nem túl gyakori kütyü az. Ebben a részben igazából két dolgon kívül (a hóhoz és a vérhez kötődő hogyan-ok) mindenre megkaptam választ, úgyhogy abszolút elégedett vagyok. Tetszett egyébként, hogy nem csak akciójelenetek, hanem komoly, merengős pillanatok is tarkították a könyvet, így még inkább bevonzott. Nagyon durva csavarok úgy érzem, nem voltak, de így sem esik a történet a teljesen kiszámítható kategóriába.
A karakterek erre a kötetre teljesedtek ki igazán, és érték el karakterfejlődésük csúcsát. Mindenki annyira fantasztikus volt. Még a mellékszereplőknek is saját, egyedi személyisége volt; mindenkit alaposan kidolgozott az író, és teret adott nekik. Imádtam, mert így sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket minden hibájukkal, rossz gondolatukkal, bizonytalanságukkal együtt (még ha ők sokkal inkább a szuperhősök szintjén is vannak teljesítményileg).
Kira karaktere még ebben a részben is változott – meg kellett birkóznia saját magával, az ideáival és a moráljával. Lenyűgöző volt látni, hogy miként küzd a céljaiért, amikor azok láthatóan megviselik őt. És tény, hogy ő ilyen hibrid féle szuper-részleges, azért egyáltalán nem úszta meg olcsón. A szememben nagyon sokat nőtt Kira a részek során, és annyira jó volt látni, hogy egy olyan főhősnő vált belőle a végén, aki követendő példa is lehetne akár (YA főhősnőknek mindenképp, mert nem ártana némelyik fejébe beleütni, hogy nem minden egy jó pasi). Nem azt mondom, hogy tökéletes, de mindenképp kivételes karakter.
A második rész végére kialakult egy kis szerelmi háromszög is Samm, Marcus és Kira közt, így azt is el kellett még rendeznie az írónak. Dearies! Ilyen egy jól kivitelezett és megoldott szerelmi háromszöget még nem láttam. Komolyan mondom, tanítani lehetne! Mikor olvastam a kibontakozását, alig akartam hinni a szememnek. Csodálatos, érzelem gazdag és őszinte módon oldotta meg az író. El vagyok ájulva ettől, de tényleg. Viszont a romantika, bármennyire is imádtam, csak századrangú szerepet játszott a könyvben, egyáltalán nem zavart be a cselekmény alakulásába.
Imádtam ezt a sorozatot, részről-részre egyre jobban, úgyhogy mióta befejeztem a könyvet, nem tudok nagyon másra gondolni. Annyira megviseltek érzelmileg a történtek (ki-be-ki-be…), ugyanakkor hatalmas élvezet volt olvasni minden egyes fejezetet, minden dialógust, gondolatmenetet, mindent. A Romok az egyik legkiválóbb sorozatzáró kötet, amihez valaha is szerencsém volt, és ezek után alig várom, hogy újraolvashassam az egész sorozatot. Mert biztos, hogy még sokszor megteszem.
A jó hír, hogy egy kiváló, érzelem gazdag, felejthetetlen regénnyel ért véget a sorozat. A rossz pedig, hogy véget ért. (Bár nem szeretném, ha az író egy John Cleavert húzna, és folytatná.)
Dan Wells két témát jár részletesen körbe – az egyik a rasszizmus és ezzel együtt a háború / béke gondolata, a másik pedig, hogy mennyit ér a morál kilátástalan helyzetekben. Imádtam, hogy mennyire részletesen, különböző nézőpontokból szemlélve vizsgálta meg ezeket! Elgondolkodtattak és le is nyűgöztek (vagy talán elborzasztottak) mindazok az észrevételek, amiket az író tett. Ugyanakkor örültem, hogy nem próbált valami cukormázat keríteni az egésznek, és úgy tenni, mintha minden megoldódhatna egy csettintésre. Mindazok az érvek, amiket felhozott, mindennapok során is hallhatóak, így még inkább kirázott tőlük a hideg. Elgondolkodtatott az emberi természetről is a könyv – bár nem volt annyira direkten középpontba helyezve, de a változásra való képesség mégis fontos szerepet játszott a könyv egésze folyamán. Azon merengtem el, hogy minek kell történnie, hogy képesek legyenek felülemelkedni önmagukon. Nem boncolgatom tovább ezt a témát, mert még belefutnék valami cselekményszálba, és nem szeretném elrontani a könyvet senkinek. Mindenesetre a lényeg, hogy Dan Wells kiválóan kezelte ezeket az érzékeny témákat, sőt úgy prezentálta, hogy az elgondolkodtasson olvasóként, sőt kissé darabokra is törje a szívem mindeközben. Mondhatni, hű maradt a disztópia műfaji követelményeihez, amit mostanában szeretnek elfelejteni a divatírók.
A történet ebben a részben több szálon futott, a karakterek különböző csoportokra oszlottak szét, így csak fokozták az izgalmat. Most eszembe jutott, hogy mennyivel könnyebb lett volna minden, ha van mobiljuk, de hát poszt-apokaliptikus világban nem túl gyakori kütyü az. Ebben a részben igazából két dolgon kívül (a hóhoz és a vérhez kötődő hogyan-ok) mindenre megkaptam választ, úgyhogy abszolút elégedett vagyok. Tetszett egyébként, hogy nem csak akciójelenetek, hanem komoly, merengős pillanatok is tarkították a könyvet, így még inkább bevonzott. Nagyon durva csavarok úgy érzem, nem voltak, de így sem esik a történet a teljesen kiszámítható kategóriába.
A karakterek erre a kötetre teljesedtek ki igazán, és érték el karakterfejlődésük csúcsát. Mindenki annyira fantasztikus volt. Még a mellékszereplőknek is saját, egyedi személyisége volt; mindenkit alaposan kidolgozott az író, és teret adott nekik. Imádtam, mert így sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket minden hibájukkal, rossz gondolatukkal, bizonytalanságukkal együtt (még ha ők sokkal inkább a szuperhősök szintjén is vannak teljesítményileg).
Kira karaktere még ebben a részben is változott – meg kellett birkóznia saját magával, az ideáival és a moráljával. Lenyűgöző volt látni, hogy miként küzd a céljaiért, amikor azok láthatóan megviselik őt. És tény, hogy ő ilyen hibrid féle szuper-részleges, azért egyáltalán nem úszta meg olcsón. A szememben nagyon sokat nőtt Kira a részek során, és annyira jó volt látni, hogy egy olyan főhősnő vált belőle a végén, aki követendő példa is lehetne akár (YA főhősnőknek mindenképp, mert nem ártana némelyik fejébe beleütni, hogy nem minden egy jó pasi). Nem azt mondom, hogy tökéletes, de mindenképp kivételes karakter.
A második rész végére kialakult egy kis szerelmi háromszög is Samm, Marcus és Kira közt, így azt is el kellett még rendeznie az írónak. Dearies! Ilyen egy jól kivitelezett és megoldott szerelmi háromszöget még nem láttam. Komolyan mondom, tanítani lehetne! Mikor olvastam a kibontakozását, alig akartam hinni a szememnek. Csodálatos, érzelem gazdag és őszinte módon oldotta meg az író. El vagyok ájulva ettől, de tényleg. Viszont a romantika, bármennyire is imádtam, csak századrangú szerepet játszott a könyvben, egyáltalán nem zavart be a cselekmény alakulásába.
Imádtam ezt a sorozatot, részről-részre egyre jobban, úgyhogy mióta befejeztem a könyvet, nem tudok nagyon másra gondolni. Annyira megviseltek érzelmileg a történtek (ki-be-ki-be…), ugyanakkor hatalmas élvezet volt olvasni minden egyes fejezetet, minden dialógust, gondolatmenetet, mindent. A Romok az egyik legkiválóbb sorozatzáró kötet, amihez valaha is szerencsém volt, és ezek után alig várom, hogy újraolvashassam az egész sorozatot. Mert biztos, hogy még sokszor megteszem.
Könyv adatai
Eredeti cím: Ruins (2014)
Kiadó: Fumax (2014)
Oldalszám: 435
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése