2016. január 23., szombat

Jennifer A. Nielsen: Mark of the Thief

"A varázslat olyan mint egy izom. Minél többet használod, annál erősebb lesz."

Sorozat: Mark of the Thief #1

Mikor Nicet arra kényszerítik, hogy Julius Caesar elveszett kincsét rejtő barlangba behatoljon, sokkal többet talál az aranynál és ékköveknél: egy ősi bullára lel, egy amulettre, amely egykor a hatalmas Caesarhoz tartozott, és az isteni varázserőt rejt - amiért néhány római ölni is képes lenne.
Most, hogy a halálos erejű bulla nála van, Nic eltökélte, hogy elnyeri szabadságát. Ehelyett azonban egy kegyetlen összeesküvés közepében találja magát, melynek célja a birodalom megdöntése és a Prétor háború kirobbantása. Árulók és kémek bujkálnak minden sarokban, hogy saját, sötét céljukra használhassák Nic újkeletű erejét.
Hogy megállítsa a lázadást, megmentse Rómát és biztosítsa saját szabadságát, Nicnek meg kell tanulnia használni a varázserejét, hogy legyőzze a birodalom legerősebb és legvérszomjasabb vezetőit.


Olyan jó érzés, mikor a kedvenc írónőd új regényét olvashatod… és mekkora szívfájdalom, mikor nem felel meg az elvárásoknak? Jennifer A. Nielsentől először tavaly olvastam, a teljes Hatalom-trilógiát, és szerelem volt első olvasásra. Éppen ezért, az írónő regényei automatikusan a várólistámra kerültek, köztük a Mark of the Thieffel, amelynek folytatása jövő hét kedden jelenik meg külföldön.

Eleinte nagyon élveztem a könyvet. Bevallom, nem nagyon kedvelem az ókortörténelem nagy részét, így különösen örültem annak, hogy hamar magával ragadott a regény. Sőt, annyira sikeresen tette mindezt, hogy átsiklottam minden probléma felett, és csak száguldtam az eseményekkel. Aztán a végén annyira feltorlódott az a gond, amit addig csak tudat alatt észleltem, hogy már nem tudtam eltekinteni tőle. Olyannyira megzavarta ez a felfedezés az olvasásomat, hogy a végét egyáltalán nem tudtam élvezni. De, hogy nevesítsem is a gondomat… fú, fáj ezt leírni, mert imádom az írónőt, és szerelmes akartam lenni ebbe a regénybe is (végig). Sajnos a regény nagyon elkapkodottra sikerült, emiatt pedig végig azt éreztem, hogy nincs megfelelően kidolgozva a történet.

Hogy lássátok, mit is értek ez alatt, elmondom, hol kezdett el zavarni ez a kapkodás. Természetesen spoileres nagyjából ez a bekezdés. Nic varázserejének kontrollálására két napot szánt az írónő. Azonban annyi minden történik ez idő alatt, hogy nem igazán a gyakorlásról szól ez az időszak. Ennek ellenére úgy kerülünk a végső összecsapáshoz, hogy Nic felkészült, már tudatosan használja a varázserejét. Annyira hiteltelenné vált ettől, hiszen előtte végig gondjai voltak az irányítással, erre hopp, már megy is. Spoileres rész vége.

Szóval, emiatt úgy éreztemm, hogy az írónő elég rosszul dolgozott az arányokkal, és az elhallgatással nem csattanónak érződik a finálé, hanem inkább értetlenül állok felette, mert ennek így semmi értelme. Úgyhogy igazából a vége rontotta el az egész olvasmányélményemet – olyannyira, hogy megfordult a fejemben a sorozat félbehagyása is. Mondjuk, még mindig nem tudom, megpróbálkozom-e a következő résszel.

De nézzük, hogy a könyv nagy részét mi jellemezte, hiszen, mint írtam, az fantasztikusra sikeredett. Először is a világot emelném ki, valamint az ezzel együtt megjelenő szabadságvágy és egyenjogúság témáját. Tetszett, ahogy az írónő bemutatta, hogy egyes társadalmi csoportoknak milyen jogaik vannak, és miként tekintenek rájuk. Azt gondoltam volna, hogy az elnyomott rétegek egymással szemben toleránsabbak, viszont egyáltalán nem ez volt a jellemző. Sőt, olyan érdekesen hatott, hogy nem a nemi alapú különbségek a legjelentősebbek, hanem hogy rendelkeznek-e szabadsággal vagy sem. Az írónő kiválóan szemléltette a korszak mentalitását, ami miatt óriási plusz jár a könyvnek. Azért persze megfordult a fejemben, hogy Nic az ókori Rómában nem szaladgálhatott volna ilyen könnyedén.

A történetet már említettem, de még szeretnék rá visszatérni egy kicsit. Nagyon tetszett ugyanis, ahogy az írónő a kezdeti eseményeket arra használta fel, hogy megértsük a főszereplőnk, Nic, gondolkodásmódját és attitűdjét. Utána viszont egyre jobban felpörögtek az események – nem voltak üresjáratok, egymást érték az újabb és újabb fordulatok és izgalmak.

Rengeteg érzés kavargott bennem a regény olvasása közben, és ezek leginkább a karakterekhez kötődtek. Nic számomra olyan személyt testesített meg, aki a fiatal kora ellenére túlságosan éretten gondolkodik. Annyira elkeserítő volt arról olvasni, hogy milyen fontosnak tartja a családja épségét, és értük bármire képes lenne. Ugyanakkor nagyon eszes fiú – ebben emlékeztet Sage-re a Hatalom-trilógiából -, aki ha az érzelmei miatt nincs sarokba szorítva, komoly fenyegetést jelent bárkire. Imádtam, hogy ő is követett el hibákat, azt pedig különösen, hogy ezekre reflektált is. Az önzetlensége mellett azért szerettem még különösen őt, mert olyan személyiség, aki ha valamit elhatároz, azt keresztül is viszi. Ez pedig annyira motiváló erővel bírt, úgy éreztem, hogy ha ő képes küzdeni a céljaiért, akkor én is képes lehetek a sajátjaimért.

A többi karakter is érdekes volt. Bevallom, Aurelia nem igazán lett szimpatikus, pedig nem semmi szereplő ő sem! Igazán önérzetes és morcos leányzó, akiben rengeteg erő van, és nem hajlandó hagyni, hogy bárki is elnyomhassa őt. Sokat fejlődött a könyv egésze során – sőt szerintem ő ment át a legnagyobb átalakuláson -, de még mindig vannak ellenérzéseim a motivációival kapcsolatban. Nem tett jót, ahogy a végén reagált bizonyos történésekre. Számomra Crispus sokkal szimpatikusabbá vált, de nem tudnám megmondani, miért. Úgy érzem, ő az egyetlen, aki önmagát adta végig, és szerintem ő igazán Nic barátja szeretett volna lenni. Jennifer A. Nielsen egyik legnagyobb erőssége, hogy olyan karaktereket teremt, akik igazán különlegesek, mégis könnyen megkedvelhetők (most tekintsünk el Aureliától). Eléri, hogy minden szereplővel kapcsolatban alakuljon ki valamilyen véleményünk – még a könyvben meg sem jelenő császárral kapcsolatban is voltak érzéseim, ugyanis közvetve több esemény is köthető hozzá.

Mindent összevetve nagyon sokáig tetszett ez a regény. Imádtam, hogy az írónő nem félt bemutatni ennek a világnak a kegyetlenségét, és bár egy-két elem azért idealisztikus volt, nagyrészt történelemhű maradt. A történet végig pörgött, rengeteg esemény zajlott egymással párhuzamosan, és igazából csak a vége okozott csalódást. Szívesen ajánlom ezt a sorozatot, mert minőségi mű, csak én vagyok csalódott a befejezés miatt (ami jobban megvisel, mintha az egész könyv közepes lett volna). Elsősorban azoknak tetszhet, akiket érdekel egy ókorban játszódó regény, ahol a főszereplő igazán kivételes karakter, aki ugyan hibázik, de mindent megtesz, hogy céljait elérje.



Könyv adatai
Eredeti cím: Mark of the Thief (2015)
Kiadó: Scholastic
Oldalszám: 352

3 megjegyzés:

  1. "A varázslat olyan mint egy izom. Minél többet használod, annál erősebb lesz."
    Haha! Tápinak szoktak becézni, mondván hogyan voltam képes 20 évet leélni izmok nélkül. Azt hiszem, ebben a világban sem élném túl! :D

    VálaszTörlés
  2. Ha ez vigasztal, kevés embernek van mágiája ott. :D

    VálaszTörlés
  3. Sokkal jobban érzem magam! :DDD

    VálaszTörlés