2016. január 27., szerda

Lauren DeStefano: Wither - Hervadás

"A szerelem természetes. Már az emberi faj sem tarthat igényt erre a jelzőre. Hamisítványok vagyunk, pusztulófélben."

Sorozat: Vegyészkert-trilógia #1

Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? 
Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindeközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?


Annyira jó érzés, mikor a TBR listád első helyén lévő könyvet elolvasod! Tavaly történt ilyen utoljára még Mara Dyerrel, ám most ismét visszatértem a legrégebben várólistára helyezett könyvekhez. Lauren DeStefano: Wither című könyvét még 2011-ben tettem listára, miután Gigusz többször is ajánlotta. Tavaly egyszer már próbálkoztam vele, de akkor nem voltam hangulatban, és hamar félre is raktam. Szerencsére most már nem volt ilyen gondom vele, és pár nap alatt el is olvastam.

Mit érdemes tudni a könyvről?

Az eleje igencsak vontatottnak érződik, nagyon nehezen indul be. Több mint 50 oldalon keresztül teljesen kívülállóként éreztem magam. Féltem, hogy nem fog beszippantani, pedig ahhoz, hogy igazán értékeljem ezt a regényt, tudtam, hogy szükséges a szereplők iránti szimpátia. Szerencsére egy nagy intenzitású érzelem áttört a tartózkodásomon, és egyre inkább berántott a könyv. Először nem is tűnt fel, csak, amikor leraktam a regényt, és még utána is kizárólag a szereplőkre tudtam gondolni.

A könyv komoly témákat dolgoz fel, amelyek felkavarók lehetnek. Ráadásul mindehhez egy disztópiás világot is teremtett, ahol az erkölcs nem sokat jelent, és annyira kifacsart eszmék jelentik az elfogadott, hétköznapi gondolkodásmódot, hogy elszörnyedve olvastam minden oldalt. Az tény, hogy a világ nem igazán van még kidolgozva – kissé lyukasnak érzem néhol, de tudom, nem azon, sokkal inkább a lélektani aspektuson van a hangsúly. Az viszont többször is megrázott érzelmileg. És tudjátok, az a legszörnyűbb, hogy a kényszerházasság még napjainkban is létezik.

A könyvben a három feleség három különböző attitűdöt testesít meg: a naiv, aki elhitette magával, hogy ez jó lesz; a reménykedő, aki bízik benne, hogy megszabadulhat a köteléktől, amibe kényszerítették; végül pedig a realista, aki egyszerűen beletörődött a sorsába. Mindegyik archetípus mélységes szomorúsággal töltött el. A naiv nem realizálta, hogy az élete fölött nem ő uralkodik; a reménykedő az álmaival; a realista pedig a lemondással szúrt kést a szívembe. Ehhez kapcsolódik még két elem, a szabadságvágy és a Stockholm-szindróma.

A főszereplő, Rhine, a három archetípus közül a középső, aki a megérkezése pillanatától kezdve azon gondolkodik, miként szökhetne meg. Emellett azonban senki nem érti igazán, miért is tenné ezt. Érdekes volt látni, hogy annyira hozzászokott mindenki ahhoz az élethez, amit elszigetelve éltek (vagy nem is ismert mást), hogy meg sem fordult a fejükben, hogy valami hiányzik. Itt az is kitűnt, hogy Rhine-nak a szabadság mindennél többet ér, a többi szereplő nagy részének azonban nem – vagy legalábbis nem realizálják. Azért felmerül a kérdés, hogyha valaki nem tudja, hogy nem szabad, az ténylegesen rab-e? Sajnáltam, hogy ez nem került be a regénybe.

Tetszett az is, ahogy az írónő bemutatta, hogy milyen hatással van Rhine-ra az aranykalitka. Az a kettősség, ami megjelent a könyv lapjain, nagyon érdekesen mutatja be a kondicionálás folyamatát. Kíváncsi lettem volna, hogyha nem lett volna Gabriel és Rowan, esetleg nem történnek bizonyos események, akkor elfogadta volna-e a sorsát, és beletanult volna a feleség szerepébe – vagy még inkább, képes lett volna tényleges érzelmeket táplálni férje iránt.

Úgy gondolom, a Wither gyengesége a történet – és ahogy hallottam, ez nem is fog változni. Nagyon lassan indul be, és igazából nagyjából két mondatban össze is lehetne foglalni. Viszont imádtam, hogy végre nem két nap alatt játszódik egy könyv, hanem közel egy egész év eltelik benne. Így sokkal hitelesebbnek érződik, az érzelmek pedig kidolgozottabbak, jobban átérezhetőbbek. Egyedül a vége nem tetszett. Túlságosan véletlenszerű, egyszerű és elsiettetett lett. Nagyon kilógott a sorból: úgy éreztem, mintha az írónő írt volna, és egyszer csak realizálta volna, hogy ó, ezt be kéne fejeznem. És gyorsan odaírt volna valamit. Pedig nagyon sok potenciál lett volna ebben a jelenetben. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a története az, ami a Shatter Me (Tahereh Mafi) lehetett volna, ha továbbfejlesztette volna az írónő.

Mint említettem is, a regény egyik legnagyobb erősségei a karakterek. Az írónő ügyelt arra, hogy minden fontosabb szereplő részletesen ki legyen dolgozva – mindenki saját személyiséget és szemléletmódot kapott, ami csak még inkább egyedivé tette őket, valódi egyéniségekké. Természetesen nem azt mondom, hogy mindenki különleges volt, csupán azt, hogy meg tudtam a karaktereket különböztetni egymástól. Sőt, annyira érzékletesen mutatta be az írónő a szereplőket, hogy mindegyikükkel kapcsolatban igen mély érzelmek alakultak ki bennem. Érdekes módon, ezúttal nem a főszereplő vált a kedvencemmé, hanem Jenna, aki Linden egyik felesége volt. Annyival magával ragadt a segíteni akarása és a kiábrándultsága. Annyira szívesen olvastam volna többet az életéről, megérdemelné, hogy az ő történetét is megismerje mindenki.

Rhine számomra kissé passzívnak tűnt eleinte. Úgy éreztem, csak megállás nélkül arról beszél, hogy szabad lesz, elszökik innen, viszont nem tesz semmit ennek érdekében. Mondjuk ez az elem is a történet rovására említhető meg. Rhine ettől függetlenül nem a sztenderd kick-ass főhősnő, akiket a disztópiás regényekben megszokhattunk. Ő inkább a lelki erejét tekintve erős, és mindaz a szörnyűség, amin keresztülmegy sem törhette meg őt. Fizikai erőnek pedig úgyis ott lesz valaki.

A romantika a másik kuriózuma ennek a regénynek, ugyanis az írónő poliamoriát mutat be. Nem vagyok járatos a témában, így véleményt sem tudok róla formálni, mindenesetre érdekes volt bepillantást tekinteni a szerelem ezen típusába. Ebből két párost emelnék ki, GabrielRhine-t és LindenRhine-t. Ugyanis ismét abba a csapdába estem, hogy a canon párost (GabrielRhine) nem shipelem! Annyira indokolatlannak éreztem az egymáshoz való kötődésüket, főleg mert nem találtam köztük azt a kémiát, amitől drukkolni akartam volna nekik. Ez lehetett azért is, mert ugyan hosszú idő telt el, de az írónő gyakran csak 1-1 mondattal utalt arra, hogy egymással töltötték az időt. Ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy érezzem a köztük lévő vonzalmat. Sokkal inkább el tudtam volna képzelni egyféle barátságnak a kapcsolatukat. LindenRhine viszont olyan párosom volt, akiket nem biztos, hogy a legjobb dolog shipelni. Egy bizonyos történés miatt van bennem egy kis ellenérzés a férfival szemben, ugyanakkor az ő jeleneteik sokkal érzelemdúsabbak lettek. Például a közös táncok, vagy ahogy egymást átkarolva aludtak… rengeteg olyan kis pillanat volt, amelyben igazi szerelmespárnak látszottak.

Mindent összevetve nagyon megszerettem ezt a könyvet, különösképp pedig a karaktereket, akik nagyon hamar az ember szívébe lopják magukat, és nem is távoznak onnan. Nem mondom, hogy hibátlan volt, hiszen mind a világot, mind pedig a történetet lehetett volna még hova fejleszteni. Viszont a témaválasztás és annak feldolgozása igazán érzelmesre és reálisra sikerült. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretnének komoly témával foglalkozó disztópiát olvasni, amelyben a történet helyett a lélektani hatások játsszák a főszerepet.



Könyv adatai
Eredeti cím: Wither (2011)
Kiadó: HarperVoyager - Cartaphilus (2013)
Oldalszám: 358

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése