Kelly Creagh: Nevermore - Soha már ~ Always Love a Wild Book

"Biztosan tudom, hogy ezt nem álmodom."

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Sorozat: Nevermore #1
Megjelenés: 2013. október 30. (megváltozott dátum!)

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában szeptember 30-án megjelenik Kelly Creagh: Nevermore - Soha már című regénye, mely egy trilógia első része. A Blogturné Klub nyolc bloggere a Nevermore blogturné keretein belül bemutatja Isobel és Varen világok közt átívelő történetét.

Szeptember 18-i kezdéssel minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel találkozhattok, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de nyerhettek is! A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, a turné végén kisorsolunk 2 példányt a Nevermore-ból! A bejegyzések végén találtok egy Rafflecopter dobozt, aminek egyszeri, helyes kitöltésével versenybe szállhattok a könyvekért (nem kell minden állomáson kitölteni!).

A Nevermore egy felettébb egyszerű indokból került fel a várólistámra, ez pedig: Edgar Allan Poe. Úgy gondoltam, vagy két síkon játszódik a történet, vagy valamiképp időutaznak a szereplők. Végül a kivitelezés az elsőhöz közeledett, de igen távol van attól is. Úgyhogy minden további sejtelmes utalás nélkül ismerkedjünk meg jobban Kelly Creagh könyvével.

A háttér

Van egy gót fiú. Visszahúzódó, rejtélyes, (imádnivaló). És van egy lány, aki a pompom csapat vezére, a suli legmenőbb pasijának a barátnője. Meg van a középsuli, ahol minden elkezdődik. Klisésen hangzik? Valljuk be, úgy tűnik, milliárdszor olvastunk ilyet. A könyv eredetileg 2010-ben jelent meg, akkor igazán újdonságnak számított, mert általában a menő pasi + átlagos lány felállás volt a trendi. Ó, és mellé vámpírok. Nos, ebbe az állandóba érkezett meg a Nevermore a maga gótikus stílusával. Úgyhogy akkor egyedinek számított, ezt a különlegességét valamilyen szinte elveszítette mostanra, de…

Ebben a könyvben több van, mint egy sima gimis működjünk együtt történet. Az írónő ugyanis a valódi világunk mellé egy másik világot is megalkotott, amely egyrészt még mindig felfedezetlen, másrészt lehetőséget kínál arra, hogy a karakterek narrátori megbízhatóságát az olvasó megkérdőjelezze. Imádom, mikor ilyen játékokat folytat egy író, úgyhogy ez bónusz volt számomra.

Edgar Allan Poe

Ha már ő inspirált az olvasásban, meg kell őt is említenem. Habár közel sem akkora szerepe volt (eddig?), bent van a könyvben, és nagyon megszerettem fiktív szerepben is. Elsődleges célját legalább is elérte: ő szolgáltatta az egyik misztikum faktort.

A történet

A Nevermore-t történeti szempontból többféleképpen is ketté lehet osztani: a főszereplők kapcsolata, a helyszín és a központi események alapján. A történet maga elég hétköznapian kezdődik: iskola, kiosztják a beadandó feladatokat, és ó, igen, azt a fiút kapja Isobel, akit véletlenül sem akar. Igazából maga a könyv első fele azzal telik, hogy megismerjük a karaktereket, kapunk kis utalásokat, hogy mi nem stimmelhet, és végigkísérhetjük, miként változik Isobel és Varen kapcsolata. Engem ez a rész is lekötött, szerettem olvasni, hogy miként közelednek egymáshoz, miként jelennek meg az első utalások…stb. Kikapcsolt; azt hiszem ez a jó szó rá.

Nem úgy a Nevermore második fele. Ott beindulnak az események, azt sem tudjunk, mit higgyünk, elképzelni sem tudjuk, hogy miként oldódhatna meg a helyzet… röviden szólva, itt vált igazán izgalmassá a regény. Ezt elősegítette, hogy gyorsabban zajlottak a történések, és hogy az írónő remekül kihasználta a tudatlanságunkat.

A vége pedig… még nem tudok beszélni róla, de szerintem egyik igazán szép befejezést kaptunk. És függővéget!

Karakterek

A karakterekkel enyhén se veled, se nélküled viszonyt ápoltunk, és mindössze három szereplő volt, akik iránt nem változott negatív irányba az érzelmeim – Varen, Gwen és Pinfeathers. És ez nem negatívum, a főhősnőnek konkrétan a fejlődése részeként lehet ezt nézni. A többi gimnazistát nem bírtam, bár konkrétan a klisés alapjellemzőkön kívül nem nagyon foglalkozott az írónő velük. Elsődleges funkciójuk úgyis az volt, hogy ellenpólust képviseljenek Varennek, és hogy akaratlanul közelebb hozzák a két főszereplőnket.

Varen közel sem tökéletes, nem igazán tűnik szerethető karakternek, de engem sokszorosan elbűvölt hűvös modorával, iróniájával és a tudásával. Mondjuk a fekete haj – kék szem duó sem megvetendő dolog. Ő olyan tekintetben megy keresztül karakterfejlődésen, hogy miként képes megnyílni.

Isobelről vegyes véleményem alakult ki. Egy szinten kedveltem, másrészt van egy rész a regényben, ahol még zajlik az életének átalakítása, és egyszerűen nem találtam rendes magyarázatot arra, hogy miért tesz bizonyos dolgokat. Ezt leszámítva kedveltem, hogy miként változik és marad meg mégis önmagának Isobel.

Romantika

Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Imádtam a folyamatot, ahogy egyre inkább közeledett egymáshoz Isobel és Varen, mindig azt vártam, hogy mikor vallják be az érzelmeiket.

De.

Van egy rész a regény vége felé, mikor Isobel kijelenti, hogy Varen nélkül semminek nincsen értelme. Én értem, hogy fiatal szerelem, hála, miegymás… de ott a családod! Egy pillanatra fordult meg ez a fejében még korábban, de így nulla szinten hatja meg őt. Persze, nagyon nehéz helyzetben volt Isobel, ahol igazán komoly döntést kellett hoznia – amely egy 16 éves lánnyal szemben felettébb igazságtalanság; és tény, hogy nem tudott volna úgy dönteni, hogy később ne bánja meg. Viszont, hogy egyáltalán ne gondoljon a szeretteire? Ez nekem nem igazán illett bele a regénybe.

Összesítve

Nagyon jó regény, nagyszerű sorozatindító kötet, amely rengeteg kérdést hagyott nyitva, amelyekre várom a választ a következő kötetekben.

Könyv adatai
Eredeti cím: Nevermore (2010)
Kiadó: Könyvmolyképző (2013)
Oldalszám: 528

Bónusz: Lee Annácska, A holló és Edgar Allan Poe

„s így az éj idején veled éldelek én,

jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,

melletted a sír fenekén,

tengerpart bús mezején.”

Kelly Creagh Nevermore regényében a Vörös Halál története mellett két vers is említést kap – illetve hangsúlyozva jelenik meg. Ezek a Holló és Lee Annácska. A mostani bónuszbejegyzésem erről a két versről fog szólni, illetve igyekszem Poeról is mesélni.

Edgar Allan Poe, amerikai költő, író és szerkesztő, aki az amerikai romanticizmus egyik alakja volt. Karrierjét költőként kezdte, első három kiadott művei verseskötetek voltak. Ebben az időszakban angol költőktől merített inspirációt, beleértve William Shakespeare-t, Lord Byront és Alexander Pope-t (Da Vinci kód rajongók, igen, ő az). 1829-re megtalálta saját hangját, azonban sikereket még így sem ért el. Ekkor kezdett el rövid történeteket írni. 1845-ben, A holló hozta meg számára a sikert, amely megjelenése után visszatérhetett a költészethez.

A Lee Annácska 1849-ben jelent meg, a története egy elképzelt királyság területén játszódik, ahol a költő és Annabel Lee gyermekként egymásba szerettek. Mindketten boldogan éltek, egészen addig, míg az angyalok meg nem irigyelték ezt tőlük, s megölték Annabel Lee-t. Ezután a költő kijelenti, hogy sem a mennybéli angyalok, sem a démonok nem szakíthatják el a lelkét a lányétól. Így minden éjjel a lánnyal álmodik, a lányt látja, és él vele együtt a „sír fenekén”.

A holló egy névtelen férfiról szól, aki éjfélkor olvasgat, mikor is kopogtatnak. A narrátor azt gondolja, hogy mindössze egy látogató, így továbbra is az ő elveszett Lenore-jára gondolt. Azonban a kopogás folytatódik, a férfi pedig felkel, hogy kinyissa az ajtót. Azonban senkit nem talál a bejáratnál, egyedül a Lenore nevet hallja, mint egy visszhang. Ezután újra hallja a kopogtatást – ekkor már az ablakot nyitja ki, ahol berepül egy holló. A narrátor le van nyűgözve, és a nevét kérdezi, aki annyit válaszol: soha már. Mint ahogy a következő kérdésekre is. Végül megkérdezi:

„messzi Mennyben vár-e jó rám,

Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,

Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"

Szólt a Holló. ’Soha már!’”

Erre a válaszra a narrátor próbálja elűzni a madarat, azonban az csak ismételgeti, hogy soha már.

A két vers közt egyébként több hasonlóságot felfedezhetünk. Először is, Poe a női nem sérülékenységét idealizálja, ezt elsősorban a partnerük érzelmi katalizátoraként használja fel. Úgy hiszi, hogy a nőnek meg kell halnia, hogy növeljék a narrátorok „élményét”. Ezt általában azzal magyarázzák, hogy Poe életében nagyon női személyt veszített el életében (anyját, mostohaanyját, egyik barátjának anyját, és feleségét, Virginia Clemm-et). Igazából ez a fő kapcsolat A holló és a Lee Annácska között. Mindkét versben a narrátor szerelme életét veszti, a férfi pedig fokozatosan elfordul a társadalomtól, bezárkózik, és még erősebben szereti elvesztett kedvesét. A versekben megjelenik ezzel párhuzamosan a halál is, ugyanis a narrátor bármit megtenne/megtesz, hogy visszakapja szerelmét. A két nő (Annabell Lee és Lenore) maguk is szimbólumok – Anna a tiszta, ártatlan szerelmet, Lenore pedig a reményt képviseli.

A holló a narrátor lelkének sötét oldalát jelképezi (vagy a démonokat, ugyebár ;) ), amely végül győzelmet arat az értelme és józan esze fölött. Lenore, a halott feleség egyébként megjelenik Poe egyik korábbi versében, a Lenore-ban, úgyhogy mondhatjuk, hogy A holló annak a versnek egy kb. folytatása.

Mindkét versben jelennek meg természetfeletti lények. A Lee Annácskában angyalok (eredeti versben leírtak alapján arkangyalfélék), míg A hollóban a beszélő holló. Mindegyik lényt negatív aura veszi körül, és konkrétan tönkreteszik a narrátor életét.