2017. január 6., péntek

Hétvégi Olvasónapló (85) Elfújta a szél

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Elérkezett az első idei hétvégi olvasónapló, úgyhogy nézzük is, miként kezdődött 2017! Alvással. Betegen indítottam az évet (karácsony óta szenvedtem), és nagyjából most érzem úgy, hogy meggyógyulok lassan, bár még mindig köhögök, ami mindennél jobban frusztrál. 

Emellett ismét elkezdődött a tanítás nálunk, de érzem, hogy mind a diákjaim, mind én nagyon nehezen rázkódunk vissza az iskolai környezetbe. De majd visszaáll minden a megszokott kerékvágásba. 

A héten ismét visszatértem a kedvenc rockdalaimhoz, azok közül pedig AFI - Snow Cats-t hallgattam a legtöbbet, ami a banda január 20-án megjelenő albumáról van. Alig várom már, hogy meghallgassam az egészet. Van ugyanis egy furcsa szokásom - mikor felfedezek egy dalt, akkor annak az énekesnek/bandának azt az albumát akarom először végighallgatni, amin az a dal szerepelt, és csak utána továbblépni (így elkerülve a bőség zavarát néhány esetben). Úgyhogy most várok az új albumig, hogy meglássam, miként alakul a kapcsolatunk.

A héten olvastam

Elég erősen indítottam a januárt, ugyanis az első három napban két könyvet is elolvastam, és abból az egyik esélyes, hogy a Top 10 2017-es olvasmány listára kerüljön. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy fix helye van ott.

   

Mindkét könyvről szeretnék külön bejegyzést, úgyhogy túl hosszan nem térnék ki rájuk.
A Vérvonalak volt számomra az egyik "sok éve halogatott" regény, úgyhogy örülök, hogy rögtön év elején erős voltam, és "letudtam". Nagyon tetszett összességében, de jobb lett volna, ha pár évvel korábban olvasom. Az viszont biztos, hogy februárban folytatom a sorozatot!

Az üzenet viszont teljesen letaglózott, nehéz szavakban kifejezni, mekkora hatással volt rám, és mekkora erőt merítettem belőle. Örülök, hogy átcsúszott idénre az olvasása, mert rögtön ilyen csodálatosan indíthattam az évet.

Aktuális olvasmány


Julie Cross: Timestorm
Haladás: 23 oldal

Hosszas halogatást követően belekezdtem a Tempest sorozat utolsó részébe (és ezzel több újévi fogadalmam teljesítésébe is), és hááát... jó a könyv végül is? Azt hiszem? Őszinte leszek, a Tempest iránt érzett rajongásom már kihunyt. Azért kíváncsi vagyok, mi lesz a vége, de már annyira kusza az egész, nem tudom, hova fut ki végül az egész. 

Tervek

 Szükségem van valami másra a Timestorm mellett, így nekiállok Cinda Williams Chima: The Demon King könyvének, amire már nagyon kíváncsi vagyok.

Ezenkívül lassan ideje nekiesni a német nyelvű könyveimnek is, úgyhogy versolvasásra felkészülni, jöhet Rilke egyik versgyűjteménye.

Ha esetleg befejezném a Timestormot jövő héten, a következő jelöltem lesz még:


Írtam a Top 10 kedvenc könyves posztban is, hogy szeretném újraolvasni A Kívánságvarázslatot, úgyhogy itt is van. :)

Ennyi lett volna a hétvégi olvasónapló, remélem, ti is 5*-os könyvekkel indítottátok az évet! 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése