2017. április 20., csütörtök

Top 10 (28) Bevásárlólista Könyvfesztiválra

Ismét abba a helyzetbe kerültem, hogy a Könyvfesztivál észrevétlenül megérkezett. Pedig már egy ideje elkezdtem gyűjtögetni, hogy miket is szeretnék beszerezni ott, de mostanáig nem igazán tudatosult bennem, hogy ez már most hétvégén lesz.
Ennek örömére összeírom a blogon is, melyek azok a könyvek, amelyeket be szeretnék szerezni.



Megjegyzés: Ebben a listában nem csak friss megjelenések lesznek, akad 1-2 régebbi könyvecske is, amelynek beszerzését eddig halogattam.
Emellett csaltam... de csak egy kicsit.

Kiadó: Gabo SFF

Micsoda meglepetés... ugyebár az év elején olvastam utazókönyvként A koboldcsászárt, de akkora hatással volt rám, hogy tudtam, nekem be KELL szereznem ezt a regényt.
Igen, sikerült egészen idáig halogatnom a bevásárlást, de most már megveszem. 

Fülszöveg:
A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.
Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként.


2. Mary E. Pearson: Az árulás szépsége
Kiadó: Gabo SFF

Szégyenletes, de még nem olvastam a második részt sem - pedig azt pont a tavalyi Könyvfesztiválon vettem meg. Ennek ellenére jöhet az utolsó rész is, mert bízom az írónőben.
És most már tényleg végig fogom olvasni ezt a sorozatot. A most-ot kicsit tágan értelmezve persze.

Fülszöveg:
Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg.
A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.
A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét


3. Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Kiadó: Gabo SFF

Végre az első ténylegesen új megjelenés. Ezt a regényt már akkor kinéztem, mikor karácsony környékén bejelentették érkezését. Debütáló regényről van szó, így kíváncsi vagyok, miként indít a szerző. Már most bérelt helye van a májusi tbr listámon.

Fülszöveg:
Kormorán Baru számára bármilyen árat megér, hogy felszabadítsa a népét – még a lelkét is kész feláldozni. Amikor kislányként végignézi, hogy a Maszkák Birodalma leigázza az otthonául szolgáló szigetet, átírja a helyi kultúrát és hagyományokat, és megöli egyik apját, gyűlölet ébred benne, de csak úgy állhat eredményesen bosszút, ha minden lépését megtervezi. Beépül az ellenségei közé, egyre feljebb törve a szamárlétrán, hogy kellően magasra érve lesújthasson. Hogy teszteljék az időközben nővé érő lány hűségét, munkaadói birodalmi számvevőként a messzi Aurdwynnbe küldik, ahol rendet kell tennie a lázadók, informátorok és zavargó hercegek között. Barunak nincs könnyű dolga, de ha hatalmi játszmákról van szó, egyszerre könyörtelenül taktikus és a végsőkig eltökélt.


4. Ransom Riggs: A különlegesek regéi
Kiadó: Kossuth kiadó

Múlt hónapban fejeztem be a Különlegesek trilógiát, és eléggé belopta magát a szívembe ahhoz, hogy kérjek még egy csipetnyit ebből a világból. A külföldi visszajelzések pozitívak voltak, úgyhogy nagyon várom, hogy elolvashassam én is.

Fülszöveg:
Az amerikai Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvvel tűnt fel (2011). E regény világszerte óriási sikert aratott – nagyszerű film is készült belőle –, majd további két sikerregénnyel (Üresek városa, Lelkek könyvtára) trilógiává bővült. Riggs legújabb, gyönyörű, művészi grafikákkal illusztrált könyvében azokat a regéket írja meg, amelyek a trilógiában szereplő „különlegesek” eredetét és legősibb történeteit beszélik el. A „különlegesekről” szóló szokatlan mesék minden darabja egy-egy meglepetés: sosem az történtik, amire számítunk, a szereplők furák, a fordulatok kiszámíthatatlanok, az atmoszféra pedig különös. Minden történet egy másik világ, de megegyeznek abban, hogy különlegesek.


Megjegyzés: igen, valószínűleg még párszor látni fogjátok, hogy "nagyon várom, hogy olvashassam" és ezek variánsait. Bocsi? De tényleg így van! Mindegyik könyv miatt izgatott vagyok!

5. Dan Krokos: Hamis jövő
Kiadó: Főnix Könyvműhely

Ez az a regény, amit már meg is rendeltem, hogy majd a Könyvfeszten átveszem. Már olvastam korábban angolul, de nagyon örülök, hogy itthon is megjelenik az utolsó rész. Az új borítók pedig csodálatosak!
Érik már egy újraolvasás, nagyon érik.

Fülszöveg:
Az Igazi Föld visszatér Manhattanbe, és ezúttal egy egész hadsereggel érkezik. Rhys, Noble, Sophia és Peter azonnal tudja, szükségük lesz Mirandára, aki ébredése után rémülten veszi észre, hogy világa lángokban áll. Dan Krokos intrikákkal és feszültséggel teli regényében Miranda utazása észveszejtő befejezéshez közeledik, és mindent kockára kell…


6. Scott Stambach: Ivan Iszajenko láthatatlan élete
Kiadó: Európa

Egészen keddig mindösszesen 5 könyv volt a bevásárlólistámon, azonban tegnapelőtt az Európa kiadó is közzétette a végleges megjelenési listáját...
Nálam már az oroszos névvel megragadta a figyelmemet, a leírás pedig meggyőzött, hogy ezt olvasnom kell. Remélem, fog annyira ütni érzelmileg, mint szeretném.

Fülszöveg:
Ivan ​Iszajenko tizenhét éves, és tisztában van azzal, hogy egész hátralevő életét azon a kórházi osztályon fogja tölteni, ahol születése óta fekszik. Ennek a belarusz gyermekkórháznak minden ápoltja ugyanolyan súlyos beteg, mint Ivan: a legtöbben a csernobili katasztrófa kései áldozatai.
Ivan ebben a szörnyű környezetben – egyfajta túlélési stratégiaként –, amennyire csak lehet, leválasztja magát a valós eseményekről, és fantáziajátékokba menekül. Egészen addig, amíg fel nem bukkan egy különleges, szép lány, Polina. Az ő jelenléte teljesen kizökkenti Ivant a korábbi rutinjából.
A fiút felkavarja Polina viselkedése, aztán hamarosan vonzalom ébred benne. A Polinához fűződő romantikus kapcsolat révén minden álma valóra válik; Ivan eközben feladja minden távolságtartását, és már csak egyvalamit akar: hogy Polina életben maradjon.


7. Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Kiadó: Európa

A szerzőtől tavaly olvastam a Csernobili ima kötetét, amely mélyen felkavaró volt. Úgyhogy, mikor megláttam, hogy egy újabb könyvét jelenteti meg az Európa, ráadásul ismét egy jelentős történelmi eseményt mondanak el más szemszögből, tudtam, hogy ezt is beszerzem.

Fülszövegrészlet:
Az Utolsó tanúk száz visszaemlékezést tartalmaz, csupa szívszorító történetet olyan emberektől, akik kisgyermekként vagy kamaszként élték át a második világháborút. Olyan emberektől, akiknek nem volt gyerekkoruk: sokan közülük elveszítették a szüleiket, s volt, hogy a szemük előtt végezték ki őket; sokan koncentrációs táborba kerültek; sokan a partizánok között éltek, sőt gyakran tizenkét-tizenhárom éves korukban már harcoltak is a németek ellen… És sokan egyszerűen csak éheztek, és próbálták valahogy túlélni az iszonyatot.

Ez a 7 könyv az, amit szinte biztosan beszerzek a Könyvfesztiválon. Emellett lehet, ráakadok valami jó akcióra... jó lenne. :)

Idén lesz az első olyan alkalom, amikor nem tervezek dedikáltatni, de így sem maradok programok nélkül. Két programon fogok részt venni, ha minden jól alakul (mindkettő szombaton):
12.30-14.00 Beszélgetés a kortárs science fiction- és fantasy irodalomról!, ami a Supka Géza teremben lesz
1400-től Para Piknik a BTK szervezésével.

Ha esetleg szombaton jönnétek ti is, remélem, összefutunk valamelyik programon! :)

3 megjegyzés:

  1. Uuu, a fantasy-sci-fi beszelgetesre sztem en is megyek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere, gyere! Remélhetőleg kiszúrlak. :D

      Törlés
    2. Fumax kornyeken amugy tuti megtalalsz, ma is egesz nap ott voltunk a csajokkal :D vittunk Petinek egy fanartot az Oculushoz :3

      Törlés