"– Az élet már csak ilyen. Néha jó dolgok történnek, néha pedig rossz dolgok. A rossz dolgokkal pedig meg kell békélned, különösen, ha nem tudsz változtatni rajtuk.
– És ha tudsz változtatni rajtuk?
– Akkor átkozottul meg kell tenned mindent a megváltoztatásuk érdekében."
Sorozat: Miriam Black #1
Miriam Black tudja, hogyan fogsz meghalni.
És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.
Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.
Miriam Black tudja, hogy a fülszöveg első mondatával megragadja az érdeklődést. Egy ilyen gyönyörű borítóval párosítva pedig, szinte ellenállhatatlanná válik. Én is ennek a kombinációnak, illetve ízlésőreim pozitív értékelésének, estem áldozatul.
Ez a regény annak a tipikus esete lett, amikor láttam, hogy miért jó, ám mégsem tudott behúzni egyetlen percre sem. Úgy gondolom, amiatt történhetett ez, mert az alapkoncepció miatt arra számítottam, hogy a kidolgozása is különleges lesz. Engem viszont inkább emlékeztetett egy bedrogozott paranormális romantikus regényre. Csak összetettebb volt karakterügyileg és kevesebb romantikával operált.
A regény alapja, hogy Miriam Black látja az emberek halálát, ha hozzájuk ér. Ezt az aspektust a szerző inkább lélektani szempontból dolgozta fel, ami hitelesebbé tette, bemutatta, milyen hatásai vannak egy ilyen lelki tehernek. Emellett a végzet és a predesztináció kérdésköre is szerepet kapott, bár itt még csak a felszínt kapargatta a könyv. A befejezésből kiindulva úgy tűnik, a folytatásokban tovább boncolgatja ezeket a témákat az író.
A műfaji besorolás és az alaphelyzet miatt úgy gondoltam, hogy egy akciódús regényt fogok majd olvasni. Ez nem következett be, ehelyett egy karakterközpontú esettanulmányban volt részem, ahol a legnagyobb izgalmat egy-két random üldözős jelenet okozta. A történet ütemezése is érdekesen alakult. Amit leginkább bántam viszont, az a kiszámíthatóság volt. Ha csak a történet miatt olvastam volna ezt a könyvet, nem érte volna meg.
A karakterek, vagyis inkább csak egy karakter, miatt viszont már igen. Miriam személyisége tökéletesen tükrözte mindazt, amin keresztülment az elmúlt években. Nem hősnő volt ő, aki tehetségét szuperhősként felhasználva küzdött a világért. Emberi volt, akit a halál lengte körül, és ennek a hatása meg is mutatkozott rajta – a beszédén, a viselkedésén és az élethez való hozzáállásán. El tudom képzelni, hogy valakinek sok lehet Miriam, számomra azonban reálisabb volt ez a jelleme.
A többiek nem igazán maradtak meg az emlékezetemben. Mindannyian inkább statisztaként szolgáltak Miriam mellett. Ennek eredményeképp elég felületesen lettek megalkotva ezek a mellékszereplők. Legtöbbről alig egy-két dolgot árult el a szerző (beleértve a haláluk módját és idejét). Pedig voltak olyanok, akikre kíváncsi lettem volna – például a szereplőket követő páros női tagjára. Ő érdekes színfoltja volt így is a történetnek. A férfi karakterek esetében azonban semmi emlékezetes nem maradt utánuk. Konkrétan arra emlékszem, hogy az egyikük jó az ágyban, a másik pedig ferdít, de nem szereti a hazugokat.
A fülszöveg sejteti már, hogy kialakul romantika a könyvben. Szerencsére nem ez került a könyv középpontjába, bár ennek az lett a hátránya, hogy nem találtam semmi izgalmat benne. Voltak szexjelenetek, de érzelmi kapcsolat a háromszög egyik tagja közt sem alakult ki – vagy ha igen, jól titkolták. Nem drukkoltam egyik párosnak sem, hiányzott a kémia is. Több izgalom volt Miriam és a feljebb említett másik női szereplő közt.
Mindent összevetve úgy érzem, hogy ez a könyv az egyszer olvasós kategóriába esett nálam, és nem nyújtott semmi extrát. Láttam, hogy miért nyerhette el mások tetszését – az alapkoncepció és Miriam személyisége szerintem is a regény fénypontjait képviseltek. Ugyanakkor nem nyűgözött le, nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Egy-két érzelmesebb pillanata akadt, de inkább csak „volt” ez a könyv. Ennek ellenére ajánlanám azoknak, akik szeretik az antihősös történeteket, valamint szeretnének barangolni kicsit egy komorabb urban fantasy világban.
Ez a regény annak a tipikus esete lett, amikor láttam, hogy miért jó, ám mégsem tudott behúzni egyetlen percre sem. Úgy gondolom, amiatt történhetett ez, mert az alapkoncepció miatt arra számítottam, hogy a kidolgozása is különleges lesz. Engem viszont inkább emlékeztetett egy bedrogozott paranormális romantikus regényre. Csak összetettebb volt karakterügyileg és kevesebb romantikával operált.
A regény alapja, hogy Miriam Black látja az emberek halálát, ha hozzájuk ér. Ezt az aspektust a szerző inkább lélektani szempontból dolgozta fel, ami hitelesebbé tette, bemutatta, milyen hatásai vannak egy ilyen lelki tehernek. Emellett a végzet és a predesztináció kérdésköre is szerepet kapott, bár itt még csak a felszínt kapargatta a könyv. A befejezésből kiindulva úgy tűnik, a folytatásokban tovább boncolgatja ezeket a témákat az író.
A műfaji besorolás és az alaphelyzet miatt úgy gondoltam, hogy egy akciódús regényt fogok majd olvasni. Ez nem következett be, ehelyett egy karakterközpontú esettanulmányban volt részem, ahol a legnagyobb izgalmat egy-két random üldözős jelenet okozta. A történet ütemezése is érdekesen alakult. Amit leginkább bántam viszont, az a kiszámíthatóság volt. Ha csak a történet miatt olvastam volna ezt a könyvet, nem érte volna meg.
A karakterek, vagyis inkább csak egy karakter, miatt viszont már igen. Miriam személyisége tökéletesen tükrözte mindazt, amin keresztülment az elmúlt években. Nem hősnő volt ő, aki tehetségét szuperhősként felhasználva küzdött a világért. Emberi volt, akit a halál lengte körül, és ennek a hatása meg is mutatkozott rajta – a beszédén, a viselkedésén és az élethez való hozzáállásán. El tudom képzelni, hogy valakinek sok lehet Miriam, számomra azonban reálisabb volt ez a jelleme.
A többiek nem igazán maradtak meg az emlékezetemben. Mindannyian inkább statisztaként szolgáltak Miriam mellett. Ennek eredményeképp elég felületesen lettek megalkotva ezek a mellékszereplők. Legtöbbről alig egy-két dolgot árult el a szerző (beleértve a haláluk módját és idejét). Pedig voltak olyanok, akikre kíváncsi lettem volna – például a szereplőket követő páros női tagjára. Ő érdekes színfoltja volt így is a történetnek. A férfi karakterek esetében azonban semmi emlékezetes nem maradt utánuk. Konkrétan arra emlékszem, hogy az egyikük jó az ágyban, a másik pedig ferdít, de nem szereti a hazugokat.
A fülszöveg sejteti már, hogy kialakul romantika a könyvben. Szerencsére nem ez került a könyv középpontjába, bár ennek az lett a hátránya, hogy nem találtam semmi izgalmat benne. Voltak szexjelenetek, de érzelmi kapcsolat a háromszög egyik tagja közt sem alakult ki – vagy ha igen, jól titkolták. Nem drukkoltam egyik párosnak sem, hiányzott a kémia is. Több izgalom volt Miriam és a feljebb említett másik női szereplő közt.
Mindent összevetve úgy érzem, hogy ez a könyv az egyszer olvasós kategóriába esett nálam, és nem nyújtott semmi extrát. Láttam, hogy miért nyerhette el mások tetszését – az alapkoncepció és Miriam személyisége szerintem is a regény fénypontjait képviseltek. Ugyanakkor nem nyűgözött le, nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Egy-két érzelmesebb pillanata akadt, de inkább csak „volt” ez a könyv. Ennek ellenére ajánlanám azoknak, akik szeretik az antihősös történeteket, valamint szeretnének barangolni kicsit egy komorabb urban fantasy világban.
Könyv adatai
Eredeti cím: Blackbirds (2012)
Kiadó: Fumax (2016)
Oldalszám: 300
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése